Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Szabó Lajos: A mammonizmus természetrajzához

Az uralkodó helytelen szóhasználat értelmében itt valóban jelenségtől független létezőről van tudomásunk. Itt vita nincs. Vita csak ott lehet és ott van, hogy helyes-e vagy helytelen az uralkodó szó-használat? Az adott példánál: a matematikai csillagász tudott számítás útján egy új csillagról, egy új létezőről, de jelenséggé, tapasztalattá csak akkor vált számára, mikor távcsövét az előzőleg kiszámított pontra irányította, és a csillagot immár „saját szemével látta”! A goromba szenzualizmus dogmája adja az értékelés szempontját, mi a tapasztalat, és mi a feltevés. A matematikai tapasztalatnak nem jut ki a „tapasztalás” igazoló méltóságából, mert az adott esetben legtávolabb van az izoláltan gondolt öt érzékszerv érzéki tapasztalatától, mint egyedül elismert jogforrásától minden megismerésnek. Ez természetesen a legelső ellentmondás, mert egy komolyan számbaveendő empirizmus a matematikát is empirikusan megalapozottnak és átitatottnak kell, hogy tartsa, és így ha mégis minden igazolást a matematikai kimutatással szemben is az elemi és elszigetelt érzékszervekre vezet vissza, úgy ezzel a túl-gondoskodással részint fölöslegesnek és részint kudarcot vallottnak minősíti a matematika empirikus szerkezetét — legalábbis az empirizmusnak önmaga adta interpretációjában és értékelésében! — Másrészt tekintetbe véve azt a roppant közvetett apparátust, amit egy obszervatóriumi távcső alkalmazása jelent, a „saját szemével látta” kifejezés inkább karikatúrának tűnik, mint „kézzelfogható” érvnek.

Létező és jelenség ellentétességéből még meg lehetne valamit menteni, ha engedékenyen csak annyit kívánnánk fenntartani az eredeti pozícióból, hogy minél közelebb maradunk az eredeti, elemi érzékszervek tapasztalatához, annál nagyobb megismerésünk biztonsági foka. De persze ez a legyöngített formája az önkényes szenzualizmusnak, azonkívül, hogy sohasem volt képes magasabb szellemi tevékenységek megközelítő magyarázatára, tetejébe még rendkívül „kézzelfogható” ellentmondásokra bukkan. Először: nyilvánvaló, hogy megismerésünk biztonságát nem az elemi és elszigetelt érzékszervek tiszta tapasztalata szolgáltatja, hanem ellenkezőleg, különböző érzékeléseink és tapasztalásaink kereszteződése, áthatása és egybeesése, mint ahogy eredeti példánk és a tudományok minden ellenőrző-eljárása mutatja. Másodszor: megint a csillagászatnál és első példánknál maradhatunk, amikor a legkevésbé közvetített érzékelő tapasztalás nemcsak, hogy nem adja a legnagyobb biztonságot (az égitestek látott, látszólagos útja!), hanem a tudományosan biztosított eredménynek pontosan az ellenkezőjét szuggerálja.

A durva szenzualizmusnak ez az aprólékos bírálata szükséges volt, mert automatizált kifejezések, értékelések és nyelvi fordulatok mélyén ma sem a szublimált, hanem a legdurvább szenzualizmus uralkodik, és kevés kivételtől eltekintve még a formálisan a szenzualizmus gorombább formáival ellentétes irányok legtöbb képviselőjénél is.

Ha már most a durva szenzualizmus önkényes és ellentmondó értékelésétől és szóhasználatától eltekintünk, akkor nyilvánvaló, hogy az új bolygó, az új létező éppúgy jelentkezett a csillagászati matematikai formulák eltéréseiben, mint az obszervatóriumi távcsövek látkörében.

Tehát létezőről nem jelenség nélkül, hanem jelenséggel egyidőben tudtunk!

Van-e példa az ellenkezőjére? Tudunk-e jelenségről létező nélkül? Látszólag megint nagyon könnyű példát felhozni. Sőt, saját csillagászati példáink látszanak ellenünk fordulni! Ügy látszik, úgy jelenik meg, hogy a Nap és a csillagok forognak a Föld körül, holott a létező valóság éppen a fordítottja. Tehát itt mégis jelenség és létezés szétszakítottsága? Látom, érzékelem a szivárvány jelenségét, de nem tudom, mi az? Nem tudom, mi van mögötte?

783