Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Gál Ferenc: Balassa Péter: A látvány és a szavak (kritika)

ban álló külső elemekkel — az irodalomtörténeti jellegű, generációs vagy ennél tá- gabb összegzés esetében veszélyeket is rejt. Ezt Balassa Péter is felismerte, amikor felülvizsgálta a történet elmondhatóságával kapcsolatos korábbi — rendkívül korlátozó — nézeteit. Azonban mintha még mindig csak a pillanat kényszerének (egyes műveknek) tett engedmény lenne ez, s nem az egész koncepció alapvető felülvizsgálata. Mintha még mindig egyfajta kanonizáló szándék lenne érezhető újabb prózánk valóban követhető és követendő — de semmiképpen nem utánozandó — fogásaival, eljárásaival kapcsolatban. Mert amikor e próza bizonyította, amit annak- előtte megkérdőjelezett, hogy tudniillik, a történet igenis elmondható ma is, akkor ezt Balassa is elismerte — de csak annyiban, amennyiben ezt addig a próza felmutatta. Szükségszerűen megkötésekkel tehát, hiszen nincs olyan alkotó vagy irányzat akár, mely létezésének egy szakasza vagy egésze alatt kimeríthetné önnön valamennyi lehetőségét. Ettől függetlenül e lehetőségek létezőek, és aligha tudnánk olyan — mégoly anakronisztikusnak tűnő — formát említeni, mely akárcsak viszonylagos biztonsággal is leírható lenne az irodalom számára. Mert ha így nem is megy tovább, hát majd úgy, vagy ha úgy sem, akkor mégis így, mert ott, akkor ez az így már egészen más. Nem szerencsés tehát, hogy A segédigék világképéhez című — Esterházy Péterről szóló — tanulmányban még mindig ott a korlátozó szándék: a történetmondás, a puszta elbeszélés „mindmáig jelentékeny és nagy irodalmat teremthet (ha eléggé puszta mer lenni)". E „puszta” jelleg igaz is mondjuk Bodor Ádám novelláira, Krasznahorkaira, vagy a könyvben nem elemzett Konrád György: A látogató című regényére. De ha például Nádas Pétertől vizsgálom az Emlékiratok könyvét, a fenti megszorítás nem tartható. Hiszen egyes részei — nem is kevés — a fabula szintjén a véletlen egybeeséseknek, fordulatoknak olyan gazdagságát mutatják, mint egyes múlt századi francia kalandregények. S hogy Nádas könyvének az ég adta világon semmi köze — szerkezetében sem — ezen regényekhez, annak éppen az az oka, hogy a műben nem magát a történetet, hanem annak megélését, az emlékezésen át történő újraélését fókuszálja. A történet tehát mintegy terítve van önnön lelki, tudati következményeiben. Minden tehát — de nem „puszta”. Az az általánosítás tehát, mely a hogyant az értelmezés kérdéséről átcsúsztatja a normativitás, a minőség területére — s nem csupán az értékek szerkezetére vonatkoztatva, ahogy azt korábban, láttuk, Balassa is kívánatosnak tartja — prekoncepciót eredményez. Valós értékek túlhangsúlyozott vállalását. E magatartás annyiból érthető, hogy ezen értékek általános elfogadtatására irányul. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az irodalomban — Balassa szép kifejezésével —, a formák parlamentjében az egyszer (vagy többször) eltemetett képviselők is bármikor újraválaszthatók. S ha e választás indokolt és megalapozott, akkor bármely forma új életre kel, és elfoglalja helyét — meglehet gyökeresen más, netán ellentétes dolgok képviselőjeként, mint hajdanán.

Mindent egybevetve Balassa Péter eddigi munkái olyan műelemzőt, műértőt és gondolkodót mutatnak, aki e hármasságból képes egységet teremteni. írásai az irodalmi művek valós hatását mutatják meg. Ennek függvényében tárják föl azok formai-poétikai jegyeit, melyek az említett hatás milyenségének hátterében állnak. A szerkezeti jegyek döntő meghatározója pedig az alkotói látásmód, a világkép. Ezzel előttünk áll egy ív, mely a világból az alkotón, a művön s az olvasón át a világba kötődik. A kritika feladata — se feladatot Balassa Péter írásai kiemelkedő szinten teljesítik —, hogy képessé tegye az olvasót e rajta is átvezető ív mind nagyobb szakaszának mind teljesebb megértésére. Hogy ez mit jelent s hogyan — ezt próbálták körüljárni jelen írás egymást újra és újra metsző gondolatai.

765