Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Balázs Attila: A kis aranyos (kispróza)

A hotelben — ahol csótányok szaladgáltak ide-oda a padlón — Bellocqról megtudtam annyit, hogy Storyville lencsés Lautrecje, leskelődője volt. A prostituáltak szívesen pózoltak neki. A kis harmatos bordélyházi gyöngyszemről nem tudtam meg semmit. A negatívokat egyébként Bellocq munkaasztalának egyik fiókjában találták meg a szerző halála után. Lee Friedlander, New York-i fotós hívta elő őket különleges módszerrel. Az a fényképész, aki Madonnáról, az énekesnőről készített aktfotókat mindkettőjük ragyogó pályafutásának kezdetén. Mellesleg megjegyzem, Madonna akkor még koromfekete volt. (Most már koromfekete!) De ez most tényleg mellékes. A storyville-i kurvák ebben a friedlanderi feldolgozásban láthatók ebben a kiadványban, melynek fedelén szinte külön életet él a nevenincs gyönyörű lány, koraérett kis nő. Magamban elneveztem orleansi szűznek — aztán megfeledkeztem róla az évek folyamán.

Mostanában, valamelyik este leültem a tévé elé megnézni Louis Malle rendező bordélyházi tematikájú filmjét. Bevallom, nagyon érdekelt a főszerepet alakító kis Brookie Shields. Ahogy a New Orleans arculatának kialakulására valaha nagy hatást gyakorló franciák mondanák; úgy: au fond. Bevallom: voltam New Orleans-ban, de nem láttam Storyville-t. És akkor a mozi- trükknek köszönhetően — sok év után — megjelent előttem Üjvidéken: Storyville.

És ebben a fojtott fényű, csipkés storyville-i házban oly otthonosan mozgott a kis Brookie, mint aki bordélyházban született. Mert a filmtörténet szerint csakugyan ott is született. A kis harmatos bordélyházi gyöngyszem. Déjá vu — de honnan?

És akkor ebben a fojtott fényű, csipkés storyville-i házban hirtelen csöngetnek, s ha jól emlékszem, épp a kis aranyos fut jelenteni, hogy ..., szalad jelenteni a rigolyás kuplermamának, hogy:

— Valami fényképész jött.

Kisvártatva be is lépdel: Bellocq úr — varázslatos dobozával. A kurvák rötyögnek. De rötyöghetnek ám, Bellocq úr tudja, amit tud. Louis Maile filmjének csúcs jelenetében a kis aranyos orleansi szűz meztelenül nyújtózik oldalvást egy ágyon, akárcsak Nabokov Lolitája, vagy David Hamilton gyereklányai. Hosszú sötét haj hullik alá': édes arc és bimbózó kebel. Ugyanaz a kép Ugyanaz a könyv. Az egyik példány az én polcomon, valamelyik másik példánya pedig nyilván Louis Maile rendező polcán.

A harmadik példány, gyanítom, Vladimir Nabokov polcán. Egykor. A Lo- litát nagy késéssel adták ki magyarul. Az utószó szerint: e nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk több más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-]e, vagy Joyce Ulyssese.

De most félre a regényekkel! A Lolita című film jár az eszemben James Masonnal és Carol Bakerrel a főszerepben. El kellett volna készíteni újabb változatát, melyben természetesen Brookie Shields alakította volna Lolitát. Ez a változat nem készült el, most már pedig sajnos késő. Pedig az egyik jelenetben valamiképp még Bellocq úrnak is helyet lehetett volna szorítani. Mindegy

Ami engem illet, én valószínűleg soha többé nem fordulok meg New Orleans-ban, de Massachussetts-ben se többé, és nem alszom az amerikai útszéli motelek elhomályosított szobáiban, enyhén bordélyszagú lepedőkön, liliomkertről álmodva. Van egy ilyen érzésem.

Az én bajom, az én szerencsém. Messze csúszott.

688