Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Balázs Attila: A kis aranyos (kispróza)
BALÁZS ATTILA A kis aranyos Hetvenkilenc számomra minden tekintetben jó év volt. Októberben kellemes napokat töltöttem — Los Angeles után — New Orleans-ben. Egy kissé kopott, ám kellemes hotelben laktam, nem is oly messze a központtól, a jónevű Bourbon Street-től, ahol dixieland szólt és kellemes külsejű lányok vetkőztek kellemesen egész éjszaka. Egyszóval: nagyon kellemes volt számomra New Orleans hetvenkilenc októberében. Az elsötétített termekben — kíváncsi tekintetek előtt — ebonit női testek vonaglottak a vörös fényben: izmos combok és tenyérnyi fügefalevelek villogtak jórészt a dzsessz ritmusára az egykori bűnfészektől, Storyville-től nem messze. Hetvenkilenc októberére a századforduló Storyville-jének épületeiből vajmi kevés maradt. A földdel tették egyenlővé a bűnös negyedet, ahol egykor még a triper is ragtime-ra táncolt. Lendületes vállalkozók leradírozták Storyville-t, a dzsessz egyik nyilvántartott bölcsőjét, valamikori hangulatának foszlányai azonban átmentődtek az újabb időkbe — mert ki tudná végérvényesen betiltani az édes bűnt? Te fizetsz, én adok, aztán utazhatsz tovább. New Orleans-ben még a mai nap is azt szokás mondani a halva született ötletre, hogy reménytelen dolog, akárcsak a tengerészt lebeszélni a kurvázás- ról. Vagy a kurvát levakarni a tengerészről. Egyre megy. Hogy a fehér és fekete lányok forgatagában legyen egy kis művelődés is, valamelyik másnapos délelőtt feleségemmel — mert mindenfelé velem jött az édes, megmenteni engem a bűnbeeséstől — valahol a sokszor megénekelt Rampart Street tájékán befordultunk egy könyvesboltba. Ha viccelnék, azt mondhatnám, hogy odabenn rögtön három dolgon akadt meg a szemem: két könyvön és egy nyúlánk elárusítónőn — de nem viccelek. Ez csakugyan így történt. Az elárusítónő nagyon kedves volt — és kellemes! New Orleansben majdnem minden kellemes. — Milyen kellemes nap van ma! — mosolyogta ez a fiatal nő hetvenkilenc októberében. Storyville említésére elkomorodott: — Lerombolták a gurigafejek — mondta. — Micsoda szégyen! — Yeah, it’s a big shame — nyugtáztam. A két könyv közül az egyik dzsesszportrékat tartalmazott, a másik pedig a néhai Storyville telt és karcsú, kissé idősebb és jóval fiatalabb pillangóinak barna, összekaristolt aktfotóit két munka közt. Félidőben a lencse előtt. Akkori technikával fényképezte E. J. Bellocq. Cirka 1912-ben, az orle- ansi vörös zónában. A vörösbarna fedőlapon meztelen lány nyújtózik oldalvást; egy fonott ágyon hever, hosszú, sötét haja van, nagyon szép arca és bimbózó keble. Nagyon fiatal és nagyon kívánatos. — Yeah, it’s a big shame.. . Mindkét könyvet megvettem. Az elsőt egy kivételesen randa dzsesszéne- kesnő, Sweet Emma Barrett portréja, a másikat pedig eme kis harmatos bordélyházi gyöngyszem miatt. — Viszlát! 687
