Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Jánosy István: Sylvester János (dráma)
őket is, mint a derék vitézek fennen vitézkedését, magamegáldozását. Mert ahogy vész ez a kicsi ország, úgy szaporodnak a magyar messiások. Ebben az 1552. évben nagyon sok vár veszett el, s velük őrzőik, de gyáva alig akadt bennük. Vagy aki akkordára meg is adta magát, látván, hogy a török nem tartja szavát, kint a várkapuban oroszlánná dühösödött és halálig forgatta kardját. Ha a törököket visszaűznöm nincsen is erőm, legalább énekbe örökítsem ezeket a mártírokat, akik a hazáért haltak meg, hogy példájuk lelkesítse az élőket jó vitézi helytállásra és az utódokat a haza visszaszerzésére és még a kínpadon is magyar! mivoltunk meg nem tagadására. SYLVESTER Kend boldog, hogy teheti ezt. Bár tehetném én is. De az én kezemből kiütötte a tollat az ördög. TINÓDI De a lantját még tudja pönget- ni. És majd a szépséges Viola asszony énekli a textust. SYLVESTER Viola?! Ugyan hol lehet? TINÓDI Hát nincsen itt? SYLVESTER Nincs. Mikor Nádasdy kivetett a birtokomból a tiszttartó uszítására a parasztok meg akartak ölni. Kergettek, én menekültem, elszakítottak a családomtól. Azt reméltem, hogy feleségem a gyermekeimmel hamarosan itt terem Becsben. De azóta sem látom őket. A lábam nyavalyája egyre jobban gyö't- rött, utóbb már föl se tudok állni. Most meg elbocsátottak az Egyetemről, így kenyér nélkül maradtam. Legutolsó írásomat Syngreniius visszaadta — nem nyomatja meg. Nyavalyám meg odáig romlott, hogy már se nem eszek, se nem ürítek. TINÓDI Gyógyíttassa magát! Miért nem hív felcsert? SYLVESTER Tudom én a nyavalyáimat, jobban mint a felcser. Hiszen én orvos- doktor is vagyok. Aztán hiába is gyógyítanám magam, ha ők meg akarnak halasztani. Még néhány napig itt elfet- rengek, aztán vége. TINÓDI És az ország? A szegény magyar haza? A maradékát most pusztítja el a török. Már csak egy kis holdacska maradt Pannóniából, a másik Erdélyből. És akkor a tudós János mester halni akar, ahelyett hogy segítene. SYLVESTER Ugyan mivel? TINÓDI A tollával, a lantjával. SYLVESTER De hiszen, amit írok, nem akarják megnyomatni. TINÓDI Azért csak írjon! Megnyomatom én Erdélyben. Van ott egy nyomdász barátom. SYLVESTER Ugyan, Tinódi uram, nincs erőm. Kiesik a toll a kezemből. Már csak az az egy a kívánságom: csak még élve láthatnám enyéimet, legalább hírüket venném, hogy élnek. TINÓDI Életem egyik legszebb emléke Viola asszony éneke. Még most is a fülemben vagyon. A világ legszebb hangja. SYLVESTER Én is attól bolondultam meg, amikor elvettem. S ha meggondolom: ha mi ketten Itáliába vetődtünk volna, ő a hangjával, én a lantommal, fejedelmek versengtek volna értünk, többről többre ígértek volna, csakhogy náluk maradjunk. Ehelyett én ide kötöttem magamat Pannóniához, csakhogy magyar Bibliát kreáljak és magyar grammatikát. És mi lett a jutalma? És ha mint tudós Krakkóban maradtam volna az egyetemen ... TINÓDI Nincs vesztegetni való idő. írja meg tüstént, amit még meg akar írni. Én még itt hetelek Bécsben, utána írását elviszem Erdélybe és megnyomat- tatom, csakúgy mint a magam énekeit. SYLVESTER Késő. Nincs már erőm. Ha elköltözöm innen, nincs mit megbánnom, hiszen nem magamért éltem és még mindig jobban bántam az emberekkel, mint azok bántak velem; egyedül csak azt szánom, sajnálom, hogy nem kedveztem jobban az én Violámnak. Tündéri énekes madár volt, én mégis csak azt kívántam tőle, hogy igásló legyen, afféle kardos magyar gazdaasszony, aki fakanállal kordában tartja a cselédséget. Pedig hát ő maga volt a muzsika, akit csodálni, imádni kellett volna és benne mindig újra meg újra születni. Most is csak azon emésztődöm, miért kellett elfutni enyéimtől. Dohát űztek, kergettek maguk előtt, hogyan tartottam volna ellenit egymagám annyi embernek! És azóta keresem őket. Semmi hírük. Közben az országot elözönlötte a török. Nem tudok másra gondolni, minthogy elrabolták őket. Megvették a falut, ahol meghúzták magukat, mindenkit pőrére vetkezni parancsoltak. Most Violához lép egy török, kamaszlányát a lánycsoport43
