Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)
Kitört a vihar. Részleteire nem emlékszem, talán nem is fontos ma már. Arra azonban jól emlékszem, hogy Pálffy György (akkor vezérőrnagy) indulattal kiáltotta felém: „Lenne Révay legalább olyan jó parancsnok, mint amilyen jó polgármester az altábornagy úr barátja, Kővágó József!” Pálffy kitörésére bennem is felszaladt a vérnyomás, de most sikerült uralkodni magamon. Kikértem magamnak ezt a személyeskedő hangot, s kijelentettem, hogy ilyen körülmények között nem vagyok hajlandó tárgyalni, visszautasítom kijelentését. Ezzel összeraktam az előttem lévő iratokat, és felálltam. Meghajtottam magam Kuthy felé, elhagytam a termet. Kuthy hosszú segédtiszti előszobájának a felénél jártam, amikor gyors lépteket hallottam magam mögött. „Pali, gyere vissza!” Kuthy volt. Kérlelni kezdett, hogy ne csináljak botrányt, térjek vissza az értekezletre. Kijelentettem, hogy erről szó sem lehet, én Pálffyval nem állok többé szóba. — És ha Pálffy kijön, és bocsánatot kér? — Jól van, ha itt, előtted bocsánatot kér, akkor visszamegyek. Kuthy Pálffyval tért vissza. Bevonultak egy ablakmélyedésbe, és pár pillanatnyi tanácskozás után mind a ketten megindultak felém. Pálffy néhány bocsánatké- rés-szerű mondatot motyogott. Erre én is válaszoltam néhány szóval, és kezet fogtunk. (Zárójelben: néhány évvel később Révay Kálmánnak kellett vezényelnie a sor- tüzet Pálffy kivégzésekor. Aztán nem egészen egy év, és ő következett.) Ott és akkor ezzel az incidens befejeződött, visszatértem az értekezletre. De már nem tudtam odafigyelni arra, ami történik. Augusztus 29-én — mint mindig ezekben az amúgy rutinmunkával eltöltött napokban —, amikor beérek a szobámba, a segédtisztem így üdvözöl: — Altábornagy úr, olvasta már a Szabad Népet? — Ne viccelj, Zoli — felelem. — Tudod, hogy neked kell kijelölnöd, mit érdemes elolvasnom az újságból. — Ott is van az íróasztalon. — Így ő. Valóban ott a Szabad Nép, kihajtva a harmadik oldalra. Kéthasábos, nagybetűs cím: „Visszaélések a honvédelmi minisztérium anyagi főcsoportjánál.” Olvasom: Alcím: „Papírbakancs a legénységnek, pénz-támogatás a nyugatos tiszteknek — Kisgazdapárti kocsikázás a minisztérium autóin”. És a cikk: „Meg kell állapítanunk, hogy a honvédség legfőbb újjáépítési szerve, a honvédelmi minisztérium anyagi főcsoportja egyáltalán nem felel meg feladatának. A közelmúltban lefolyt hadbírósági tárgyalások éles fényt vetettek a minisztérium anyagi ügyeinek lelkiismeretlen kezelésére. Török* tábornokot elítélték, és megfosztották rangjától, de az ellenőrzést teljesen elhanyagoló Almássy Pál altábornagy, mint legfőbb vezető még mindig a helyén van. Felületes vezetésének nyomán egymást érik a visszaélések. Egyes alakulatoknak most szállították le az anyagi főcsoport által drága pénzen rendelt bakancsokat. Már az első kivonuláson kiderült, hogy 60—70 százalékuk papírként málik széjjel. Általában a csapatok helyzete csak kevéssé érdekli Almássy altábornagyékat. Az anyagi elosztásnál például a minisztérium tiszti és tiszthelyettesi karát már jóideje ellátták ruházattal, a csapatnál beosztottakét addig halogatták, hogy most már a megvarráshoz sincs meg a kellő költségfedezet. A nehéz szolgálatot teljesítő alakulatok számára sincs pénz, annál rendszeresebben támogatják pénzzel és anyaggal a honvédségből kiebrudalt nyugatos tisztek búvóhelyét, a Meridián Rt-t. Ugyancsak nagy összeggel segítették hónapokon át a rosszemlékű MAC és HTVK fasiszta sportolóinak fedőszervezetét, a Toldi Miklós sportegyesületet. Ennek a jótékonykodásnak csak az egyesület betiltása vetett véget. Török visszaélései ellen korábban éppen Almásy Pál kezdeményezett eljárást. 529
