Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)
azonnal adja be nyugdíjaztatási kérelmét. Nem ment simán, de már túl vagyok rajta. Tombor azt is közölte velem, hogy az éppen beosztás nélküli Székely László vezérőrnagyot berendeli, ő lesz új szárnysegédje, nekem pedig át kell vennem Da- róczy szerepkörét a B-lista bizottságban. Na, ennek nem örültem. — Ez a parancs — vágta el tiltakozásom útját a miniszter. — Már be is jelentettem a változást a miniszterelnöknek. Nyomott hangulatban vettem tudomásul a parancsot. Tombor Jenő bátorított, s hogy majd másnap folytatjuk a beszélgetést, minden rendben lesz. Éjjel két óra felé otthon álmomból riaszt a telefon. Daróczy az. Mit akar ez tőlem éjnek idején? — Szegény jó miniszter urunk — fuvolázza —, ma éjféltájban meghalt. Elvitte egy újabb szívroham. De honnan tudja ezt Daróczy? És miért éppen nekem telefonál éjjel kettőkor? Máig sincs válasz. Én felocsúdva döbbenetemből, mindjárt arra gondolok, mik is most a legsürgősebb teendők. Felhívtam Tombor vejét, vajon tudja-e, hol vannak a miniszter kulcsai. Már átadta a parancsőrtisztnek, Révay Kálmánnak, válaszolja ő. Tudtam, hogy a miniszter páncélszekrényében fontos iratok vannak a katonapolitikai osztály tevékenységével kapcsolatban. Másnap már nem ért meglepetésként, hogy a miniszter páncélszekrényét nyitva és üresen találtuk. Kiürítették az íróasztalát is. Ami a lényeg: hamarosan megtudtuk, hogy ideiglenesen, az új miniszter kinevezéséig Nagy Ferenc miniszterelnök veszi át a tárca vezetését. Egyben délutánra kéretett kihallgatásra. Rögtön a tárgyra tért: — Tudom, arra számítasz, hogy téged nevezünk ki a honvédelmi tárca élére, hiszen te vagy az FKP rangban legidősebb katonája. Mit válaszolhattam? Közöltem, hogy soha sem voltak politikai ambícióim, most sincsenek, de ha a párt érdeke így kívánja és ő is úgy látja helyesnek, hogy ez a megfelelő megoldás, akkor természetesen rendelkezésére állok. Nagy Ferenc — megnyugvásomra — azt válaszolta, hogy ő nem tartaná jónak az én kinevezésemet, mert a politikában járatlan vagyok, a parlamenti vitákhoz nem vagyok hozzászokva, hamarosan bajba keverednék, és viszonylag fiatalon befejeződne szép katonai karrierem. Negyvennégy éves voltam akkor. Azt akkor egyikünk sem tudta, hogy néhány hónap múlva így is, úgy is vége ennek a szép karriernek. Ha tehát én sem ambicionálom a miniszteri posztot, akkor ő helyesebbnek látná, ha egy nálam idősebb, volt katonát, politikához is értőt állítanának Tombor Jenő helyére. Nagy megkönnyebbülésemre ... Ezzel át is tért az úgynevezett interregnum idejére. Javasolta, hogy Zentayval és Kuthyval hármasban vezessük a minisztériumot, s őt, mint ideiglenes honvédelmi minisztert csak akkor zargassuk, ha valamiben mi hárman nem tudunk megegyezni. De a B-lista bizottsági tagságot ő is rámbízta azzal, hogy szabad kezet ad, megbízik bennem. Tombor Jenőt az Országház kupolacsarnokában, illetve annak lépcsőjén ravataloztatok fel. (A kupolacsarnok még romos volt.) Koporsóját a tábornoki kar kísérte Kuthy László és az én vezetésemmel. A megtisztelő feladatból két, számomra kínos dolog származott. Az egyik: Tombor Jenő családja megkért, hogy közöljem Daróczyval kívánságukat — ne vegyen részt a temetésen. Ezt akarva-akaratlanul meg is tettem. Daróczy néhány nap múlva eltűnt a minisztériumból. Évek múlva a belvárosban találkoztam vele, de nem voltunk kíváncsiak egymás köszönésére. Aztán halálhire jutott el hozzám. 526
