Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)

segéd, vetettem ellene, aki ismeri a jelenlegi helyzetet. (Csak annyit tudtam Da- róczyról, hogy a hadseregtől való megválása után a filmszakmában helyezkedett el, a „Daróczy-filmek” ismertek voltak a háború előtti években.) De Tombor ragaszkodott jelöltjéhez. Később mások is felfigyeltek, más pártok részéről is Daró- czy őszintétlenségére. De Tombor minden Daróczy elleni támadást a saját személye elleni támadásnak vett.

Nem örültem hát Daróczy B-lista bizottságbéli jelölésének.

1946. július közepén a pécsi kerület parancsnoka, Virágh László vezérőrnagy keresett fel. Régóta ismertem. Ö a szociáldemokrata pártba lépett be, s mindjárt azzal a meglepő kijelentéssel kezdte, hogy mi, kisgazdapártiak szépen vigyázunk az embereinkre. Csak a pécsi kerülettől négy kisgazdapárti ezredest B-listára helyeztek ... Nem értem ... Kinyitottam a páncélszekrényt, Virágh elé tettem az említett névsort. Mind a négyen rajta voltak, mint olyanok, akikhez mi ragaszkodunk.

— Akármit is mondasz — felelte Virágh —, ők már megkapták a B-lista határozatot. Bent voltam a miniszternél, vele is közöltem a tényeket.

— És Tombor mit mondott erre? — kérdeztem én.

— Kivizsgálja a dolgot, ő sem érti, miként történhetett ez meg.

Késő délután volt már, úgy döntöttem, hogy másnap már kora reggel jelentkezem a miniszteremnél. Másnap a parancsőrtiszttől azt a meglepő választ kaptam, hogy Tombor megbetegedett, néhány napig nem is jön be a hivatalába, s kéri, hogy otthon se zavarják. Mit tegyek? Gyerünk egyenesen Daróczyhoz, majd tőle kérek felvilágosítást, hiszen a lista első példányát neki adta át a miniszter.

Lementem Daróczyhoz, és elmondtam neki a Virágh-gal folytatott beszélgetésem lényegét. S hogy igazak-e azok a hírek, amelyekkel a négy ezredes ügyében Virágh meglepett.

Daróczy hímezett-hámozott, kitérő válaszokat adott, nem sikerült vele zöldágra vergődnöm. Talán az zavarta, hogy nem voltunk egyedül, már amikor én beléptem hozzá, ott volt a szobájában Major Béla, a sajtóosztály vezetője. Major az MKP tagja volt. Végighallgatta a Daróczyval folytatott beszélgetésemet, de nem szólt közbe. Én pedig, látva, hogy egyenes választ nem kapok Daróczytól, elvesztettem az önuralmamat, és kifakadtam a minisztériumon belüli áldatlan állapotok miatt. Hogy ide vezet a katonák politizálása, saját pártom gyengesége, hogy miféle koalíciós rendszer ez, nem kíméltem saját pártom tisztelt vezetőségét sem, és Tildy Zoltánra is tettem néhány epés megjegyzést. Daróczy erre sem reagált érdemben, indulatosan otthagytam hát őket.

Teltek a napok, nem történt semmi. Többször érdeklődtem Tombor Jenő egészségi állapota iránt, minduntalan azt a választ kaptam, hogy beteg, a lakásán sem látogatható. Talán egy hét múlva (vagy több is) végre megpillantottam a miniszteri szoba nyitott ajtajában.

ö is meglátott, és intett: — Gyere csak, beszélni akarok veled, már kerestelek.

Karonfogott, bevitt a szobájába. Leültünk a két karosszékbe. Hosszan rámnézett.

— Pali — kezdte Tombor —, életem legnehezebb napjait éltem át. Daróczy rútul becsapott, rászedett. Igazad volt, nem őt kellett volna szárnysegédemül választanom.

Na, így derült fény Daróczy kisded játékaira: a miniszternek kivallotta, hogy a névjegyzékkel kapcsolatban nem avatta be Barthát abba, hogy kiknek a megtartására helyez súlyt a miniszter. Ellenkezőleg: azt mondta neki, hogy ezek a személyek nem fontosak a miniszternek. Így aztán éppen azok a nevek kerültek B-listára, akiknek megtartását fontosnak véltük, (köztük a négy pécsi ezredes is). A fenti beszélgetés után Tombor közölte Daróczyval, hogy másnap tudatja vele döntését ebben az egész ügyben. Felindultan ment haza, otthon szívrohamot kapott, ágynak esett. Ezért nem volt bent hosszú napokig.

— De most már teljesen rendben vagyok. Bejöttem, s már közöltem is Daróczyval, hogy felmentem a szárnysegédi teendők alól, és felszólítottam arra, hogy

525