Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)
zül. Az Andrássy út 60-ban találkoztunk, ö is ott volt néhány kihallgatásomon. Aha. Ezért ismerős hát. Ám most civilben, orkánkabátban. Mintha hízott volna. De legalábbis fellazult. Átad egy kis csomagot. „Talán szüksége lesz rá az altábornagy úrnak. Mást nem találtunk. De ez előkerült valahogy.” A kezembe nyomja a csomagot, és már csattog is lefelé a betonlépcsőkön. Újságpapírba volt csavarva valami, madzaggal átkötve. Kibontom odabent, a napló az. Hiánytalanul. Almásy Pállal egy álló esztendőn keresztül dolgoztunk a napló „feloldásán”. Rövidítések, elmosódott ceruzavonások, utalások, amelyek értelmét már nem rajzolta elő az idő. A még élők felkeresése levélben világszerte, pontosítások, kiegészítések. Almásy Pál már nehezen lát, az erős fény fárasztja a szemét, napi egymásfél óránál többre nem futja. Vastag, domború műanyag léccel olvas, ez az ötletes japán találmány az adott sort felnagyítva rajzolja domborulatára. Végre elkészülünk egy szöveggel, amely tényszerűen pontos, folyamatosan olvasható, megfelel Almásy Pál beszédstílusának, belső logikája ép, tehát szerkezete van. A Magvető rááll a Sopronkőhidai napló 1944—45 közlésére, egyetlen feltétellel: sem a szerző nem kíván találkozni a kiadó igazgatójával, sem a kiadó igazgatója a szerzővel. Az igazgató az a Kardos György, aki Almásy Pált vallatta annak idején a katpol* pincéiben. Kínos. Mint a kötet szerkesztője „közvetítek” a két fél között. Nem, Kardos György nem nyúlt hozzá, egy magyar íróvá lett ember pofozta kihallgatás közben. Néhány nap volt az egész, „akkoriban még nem működött úgy a gépezet, ahogy aztán később, olajozottan.” Almásy Pált felmentik a katpol vádjai alól. Melyek voltak ezek? Történetünk magja éppen ez. De még egy nyalábnyi fényt a Tények és tanúk sorozat kötetévé vált napló sorsára. Negyvenezer példányban (1984 Karácsonya előtt, a Téli Könyvvásáron) órák alatt elfogyott, a pultok alatt is csak napokig tartotta magát. Almásy Pál magányossá vált élete még felpezsdült két egész hónapra: nyilatkozik a televízióban, találkozókra hívják. Öt, aki már rezdüléstelen arccal fejtette meg a Füles újság keresztrejtvényeiben: „A magyar katonai ellenállás mártírja: ALMÁSY”. 1985. februárjában, lakása közelében, ahol a Gázművek nagy árkokat ásott, feldúlva ezzel megszokott, a trolimegállótól házkapuig vezető útvonalát, az esti sötétségben elüti egy autó. Másnap belehal sérüléseibe. Katonai díszpompával búcsúztatják a Farkasréti temetőben. Többszázan vannak jelen. * Évekig dolgoztam irodalmi lapok szerkesztőségeiben, de sem azelőtt, sem azóta nem láttam még nyolcvanhárom éves első kötetes szerzőt. És ennyire boldog szerzőt sem. Ennek a két hónapnak történetébe mégis belehasított egy telefon, valamikor január utolsó napjaiban. Almásy Pál hívott. — András, kérlek, megvan neked az Új haza, új hadsereg című kötet? — Azt hiszem, igen. — Az új kiadás is? — Újra megjelent? Nem tudtam róla. — „Második, bővített kiadás.” Tehát átnézték, belenyúltak. A 241. oldalon mégis ez áll: „A Szabad Nép 1946. szeptember 1-i száma leleplezte Almássy Pál altábornagy nak, a kisgazdapárt tagjának, a Honvédelmi Minisztérium anyagi főcsoportfőnökének reakciós üzelmeit a hadseregen belüli gazdasági szabotázzsal és a tisztogatási eljárás akadályozásával kapcsolatban ...” * Katonapolitikai osztály. 518
