Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Kiss Anna: Az esély, A Köd (versek)
a lovarda fellé — valamit mégis visszaszerez belőlük. Nem Rózáikét tekintve, de tulajdon világszép rőt haját, a könnyen síró zöld szemeit, a teljes, esendő életét, és jóidőre visszatér a nyugalma, a lovak verejtékétől foltos öltönyöket feldobja a lilán felhabzó május templomára. Tőle láttam először, mit tesz az, nem nézni a világra, sem az aprósüteménnyel aláaknázott délutánok rendjére, mikor nagynénik uralkodnak, és úgy szőnek házasságokat, mintha passziánszoznának. Zsofa és az orgonabokrok féktelen világa mindig is nagyobb erőkre vallott, a szívében vulkánok, és a vérnek kiszolgáltatott homloka mögött lassú renglés, a tenger, gránittömbre felcsapódó víz . ..! Mint itt, eme utolsó filmkockákon. Még a kert is mint a régi napokban, hol Rozálka tanult zuhanni, ezeken a kőangyalokon, mik hanyatt a liliom, a teasárga rózsák tövénél tört karokkal láthatóan nyugodtak. Az efféle nyílt de elutasító természetek kiválnak, mert akik a zuhanástól félnek — bár naponta halnak meg mind az álom túlvilágába jutván — háborgatják őket, és mielőtt még a szelek bepólyálnák,
