Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Jerzy Snopek: Pilinszky (tanulmány) (Gedeon Márta fordítása)

sei olyan komplex érzésállapotokat szuggerál, amelyeknek megközelítésére nincs szavunk, amelyeknek átadására neki kell jelzőrendszereket teremtenie. Ebben a teremtésben nem megy el addig — legalábbis nem első korszakában — mint az objektív líra létrehozói, akik «-tárgyi megfelelőt« választanak érzelmeik számára, azaz úgy írják le a világ általuk kiemelt jelenségeit (vagy szituációit), hogy azok az olvasóban felidézzék a közölni kívánt érzelmet.”

Nem könnyű Pilinszky költészetéhez hasonló költői jelenséget találnunk, de azért föl lehetne sorolni jónéhány költőt, akiknek versei bizonyos szempontból, néha nagyon is fontos, nem konvencionális jegyek alapján kapcsolódnak Pilinszky műveihez. Ügy tűnik föl, hogy Pilinszkyhez mint költőhöz nem a már említett Sík Sándor-féle, keresztény szellemben író alkotók állnak közel, hanem azok, akiknek költői világa az övéhez hasonlóan egységes, zárt, sajátságos világ. Ennélfogva több közös vonást vélek felfedezni Pilinszky és az olyan alkotók műveiben, mint Paul Celan, René Char, Francis Ponge, Ted Hughes, Vaskó Popa vagy akár Pierre Re- verdy, Miron Bialoszewski, mintsem Pilinszky és Pierre Emmanuel költészetében, jóllehet az Apokrif szerzője személyesen is ismerte őt, nagyra tartotta verseit.

Tekintsünk most el attól, hogy meghatározzuk Pilinszky helyét a költői hagyományok sorában. A magyar kritikusoknak nagy gondot okoz műveinek besorolása, helye a hazai irodalmi jelenségek között, annál inkább, mivelhogy a magyar kultúrában tulajdonképp nem találunk misztikus áramlatokat, nemigen fordulnak elő benne spirituális irányzatok. Pilinszky — „fehér antilop” (hogy még egyszer Nemes Nagy Ágnes meghatározásával éljünk).

Ami az európai kultúrát illeti, jóval könnyebb lenne végigkövetni, hogy miféle hagyományt folytat, illetőleg visz tovább az Apokrif költője.

VÁLASZTOTT TESTVÉREK

Pilinszky verseiben gyakran találkozunk olyan irodalmi hősökkel, akiknek meg- formálóit a költő különös szimpátiával illette, s a velük való lelki rokonságot hangsúlyozta. Simone Weilről már szóltunk. Ez a rendkívüli személy kivételes szerepet játszott a Pilinszky által választott „testvérek” sorában. Simone Weil nemcsak egyfajta sajátos szerelemre lobbantotta a költőt, művészetére is hatással volt. Pilinszky közelinek érezte őt minden tekintetben. Valószínűleg olvasta Simone de Beauvoir emlékiratainak a Vigíliában megjelent részleteit, amelyekben az írónő felidézte, milyen rendkívüli hatással volt rá az, ahogyan Simone Weil az indiai éhínség hírére reagált. Simone de Beauvoir nem tudta megérteni, hogy lehetett ilyen „távoli” ok miatt sírni. Simone Weil egész élete oyan rendkívülinek tűnt, mint a szentek élete. Ö akart szenvedni mindenkiért, és mivel kiderült, hogy ez lehetetlen, — hogy is lehetett volna másképp — együtt akart szenvedni a szenvedőkkel. Pilinszky egyik versében e szavakkal fordul hozzá:

Megkaptad, végül a kegyelmet?

Vagy olyan egyedül maradtál,

mint az a férfi, aki tegnap —

vagy az a fiú, aki ma —

egyszóval, mint azok a lények,

akik számára a világ

már semmi más, mint tárgyi bizonyíték?

Ezek a szavak ráirányítják figyelmünket Simone Weil rendkívüli magányára. A francia írónő végig hű maradt elveihez és érzéseihez, s nem keresztelkedett meg, mindvégig kívül maradt az Egyházon. Sokan úgy vélték, hogy ezzel mintegy lemondott a megváltás lehetőségéről.

„A választott testvérek” között éppoly fontos hely jutott Dosztojevszkijnek, mint Simone Weilnek. Pilinszky verseiben nemegyszer szerepel maga Dosztojevszkij, il466