Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Jerzy Snopek: Pilinszky (tanulmány) (Gedeon Márta fordítása)

letőleg regényeinek hősei (Karamazov Aljosa, Sztavrogin). Vázlataiban vissza-vissza- tér hozzá, hivatkozik műveire, főleg a Karamazov testvérekre. Hogy mennyire magával ragadta őt, arról így ír: „Tizennégy éves lehettem, amikor első művét olvastam véletlenül, s ugyancsak véletlenül, a legjelentősebbet. Ha tetszik, a »legtitokzatosabbat«, az Ördöngöseket... Senki író nem mert nálánál magányosabb maradni se Istennel, se a bűnnel, a tiszta meitafizikus bűnnel szemben.”

Soroljunk föl még néhány nevet a Pilinszkyhez közel álló szerzők közül! Köztük vannak a Bronté-nővérek, Hölderlin, de Nerval, van Gogh. Észrevehető, hogy az, ami mindannyiukat összeköti, az a belső átélések nyugtalanító mélysége, mely majdnem mindig rendkívül tragikus sorssal, iszonyatos magánnyal és a legnagyobb alázattal jár együtt. Pilinszky valamennyi „testvérbátyjára és nővérére” jellemző még egyfajta lelki törés. Hölderlin vagy van Gogh esetében őrültségük határozta meg ezt a törést; Dosztojevszkij olyan ember volt, „akiben Isten vív csatát az ördöggel”, Simone Weil pedig olyan „szent”, aki azáltal, hogy megtagadta a keresztség felvételét, a megváltás elvesztésének veszélyével találta szemben magát.

Pilinszkyhez a paradox szentség, vagy legalábbis a kárhozat látszatát keltő szentség áll közel. Nem véletlenül volt Kierkegaard szorgos olvasója. A másik bibliai alak — a tékozló fiún kívül —, aki magával ragadta, a „szent lator” volt. Még egy verset is szánt neki. Pilinszkynek a paradox szentség iránti vonzalma költészetében is kifejeződik. A kicsiség a nagysággal, a sötétség a világossággal ütközik verseiben, és milyen gyakran előfordul, hogy ezek az ellentétes értékek áttetszenek egymáson, egymáshoz közelinek, sőt nemegyszer egymással azonosaknak bizonyulnak. Létezik ugyanis egy mindenek felett álló érték, amelyben minden megférhet.

(1983)

(Gedeon Márta fordítása)

467