Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Jerzy Snopek: Pilinszky (tanulmány) (Gedeon Márta fordítása)

Mind Weil, mind Pilinszky azt vallotta, hogy a világot megrontotta a bűn és az igaz jóságot a földön hiába keressük. A francia írónő továbbmegy a teremtés tagadásában, a rosszal azonosítja azt: „A teremtés műve: a jó apró részekre osztatott és a rossz közé szóratott.”

Simone Weil és Pilinszky vallási nézetei a szerencsétlenséghez való viszonyulásukban is hasonlóak, de az Attente de Dieu írónője ez esetben is sokkal következetesebb az elemzésben és a végső következtetések levonásához, mint Pilinszky. Ez a különbség természetesen nemcsak a két szerző különböző megnyilatkozási módjából fakad. Mindketten az engedelmesség és alázat hívei. Pilinszky szerint „minden }ó, amit megérdemeltünk.”

Simone Weil hozzáteszi, hogy Isten igazságos kezéből egyforma hálával és szeretettel kell elfogadjuk mind a kenyeret, mind a követ, az örömöt éppúgy, mint a szenvedést. Az Attente de Dieu írója — mint említettem — továbbmegy az engedelmességben és a megadásban Isten akaratának való megadásban. Meg van róla győződve, hogy önerőből egy lépést sem vagyunk képesek tenni Isten felé, ezért nem is keresi őt, hanem csupán vár rá. Ezt a sajátos passzivitást alkalmazza következetesen a társadalmi kapcsolatok terén is. Ezek a tények, valamint a kereszténység felvételének megtagadása okozták, hogy még a mai vallási kérdésekben igen jártas Charles Moeller is katarisztikusnak ítélte a valláshoz való viszonyát.

Teljes következetességgel végigvitt alázatos és engedelmes passzivitása ösztönözte őt arra, hogy a világgal a szenvedésben egyesüljön. Élete ennek bizonyítéka.

Zárójelben jegyzem meg, hogy Pilinszky fölfigyelt Simone Weil engedelmességére. A „teremtő képzelet” sorsa korunkban című esszéjében így ír: „A múlt században egy Dosztojevszkij épp keleten írta meg az egyén, s jelen századunkban egy Simone Weil az emberi massza leghitelesebb passzusait. A valódi »engedelmesek« mindenkor mindenről tudtak s tájékoztattak.”

Szóltam már arról, hogy Krisztus kivételes helyet foglal el Pilinszky vallásosságában. Hasonló hely jutott Jézusnak Simone Weil eszméiben. A Természetfeletti tudatban például ezt olvashatjuk: „Százszor több jó van abban, ha valaki Krisztusért elhagyja atyját, mint magában az atyában.” A Kereszt és a Megtestesülés Simone Weil filozófiájának sarkkövei (lehet-e kettő? valójában itt is csak egy van, a kettő egyet jelent).

Lehetetlen nem észrevenni a kettőjük közötti különbségeket. Tekintsünk most el az olyan filozófiai árnyalatoktól, mint pl. Simone Weilnél a személyes és személytelen Isten kérdése. A kettejük közti különbség egyik okát abban látom, hogy Pilinszky mindig az Evangéliumból indul ki, míg az Intuitions prechrétiennes írója nem éri be az Evangéliummal. Simone Weil messze túlmegy a kereszténység szent könyvein. Az ókori kultúrákban, Egyiptomban és Görögországban kutatja a kereszténység egyes elemeit. Oziriszben és Dionüszoszban vél felfedezni Krisztusi jegyeket. Szemére is vetették, hogy Krisztust görög „elődeire” redukálja és ezáltal kiszakítja őt zsidó környezetéből. Ugyanez a görögimádat jut kifejezésre a Simone Weil vallásfelfogását jellemző sztoikus elemekben. Pontos elemzés nélkül nehéz lenne megmondani, hogy mi a helyzet e téren Pilinszkynél, azt azonban rögtön leszögezhetjük, hogy az ő költészetében nem domborodnak úgy ki a sztoikus eszmék. Előfordulásuk véletlenszerű, vagyis a költő nem tudatosan alkalmazza őket, hanem anélkül, hogy ismerné eredetüket. Ezt a kérdést most félre kell tennünk, ugyanis a probléma aprólékos elemzést kíván. Csak arra hívom föl a figyelmet, hogy a Simone Weilre jellemző görögimádat, az ókori görög kultúra iránti elragadtatás nem múlt el minden nyom nélkül Pilinszky fölött sem. Ha nem így lenne, azt sem tudnám megérteni, hogyan szerepelhet az Iliász, ez a tipikusan pogány mű, Pilinszky kedvenc könyvei között. A keresztény szellemet Simone Weil fedezte fel az Iliászban. A Homéroszhoz való közeledés az esztétika terén is lezajlott. Ebben Pilinszky könnyebben hagyatkozhatott saját intuíciójára.

464