Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Láng Gusztáv: Történelmi káprázatok (Olvasónapló; Cseres Tibor: Vízaknai csaták) (kritika)

Kelel-Európa nemzetfejlődései azért tűnnek brutáüsabbnak, mert itt nem részletezendő történelmi feltételek miatt maguknak a homogén nemzetállamoknak a kialakulása ütközött a .nyugatinál jóval nagyobb nehézségekbe, •valamint a nemzet- fejlődés késettebb volta miiatt nem egyenlőtlen fejlettségű id entitás-tu datok egyenlőtlen küzdelme folyik a véres és vértelen népirtások csataterein, hanem viszonylag egyenlő tendenciák, igényeik 'és azonosság-tudatok versengése, amit csakis a fegyver, a hódítás, a birtoklás vihet döntésig. Ilyen értelemben a 'kelet-európai fejlődés mintegy bizonyítja annaik a konzervativizmusnak (?), anakronizmusnak (?) a jogosságát, melyet fentebb itönténelmi igazságérzetnek neveztem. Felszínre hozva a nemzetté válás folylaimatámak a nyugat-európai modellben többnyire rejtett kegyetlenségét.

Ugyanakkor a kelet-európai modell a maga nyílt brutalitásával kialakított egy másik, az autonómiákon alapuló, laz identitás-formák sokféleségét megőrző, a nyugat-európainál épp ezért demokratikusabb 'nemzetideált. A nyugati fejlődést erőltető (utánozni mindig könnyebb, mint egy új struktúra kockázatait kiszámítani és vállalni) kelet-európai államok természetesen sohasem tették nemzetpolitikai stratégiájuk alapjává ezt az ideált; az megmaradt a történelem szép káprázatának, s híveit többnyire fantasztának nevezik az elnéző mosolyét reálisták. E káprázat azonban — mint minden utópia — az elmúlt száz évben arra alkalmas volt (és maradt), hogy a nemzeteszme emberellenes, közösségellenes torzuláslainak kiritkáját megfogalmazza, nemzet és demokrácia létező ellentéteit és lehetséges összehangolását elméletileg meghatározza. Ezért tekintem a nemzeti kérdést mint 'történelmi kérdést a kelet-európai lét Olyan specifikumának, mely összeurópai és összemberi tartalmaival a provincializmusból lehetséges (egyik) kilépése e térség regényirodalmának. (Még akkor is, ha irodalmunk — és valamennyi kelet-európai irodaiam — kívülre- kedésének a világirodalmon a túlzottan nemzeti jelleg az oka, egyesek szerint.)

Visszatérve Cseres Tibor regényére: azért neveztem nagyszabásúnak és kivételes koncepciójúnak, ment a fentebb mondottakat képviseli; a kelet-európai nemzet-történetekben bukkant rá arra az emberi léttotalizáló folyamatra s ezzel együtt a regénytotalitás olyan lehetőségére, ami mai prózánkból jószerivel hiányzik; ez utóbbi — a mai próza — részben a kísérletek, részben a XIX. századtól örökölt formák „intenzív partikularitásokra” váltásának irodalma. Cseres regényének koncepciója azonban túlságosan „elmemű” maradt; az élmény-meghatározta ihlet s az ihletből fakadó 'epikus vízió alatta marad a megtervezettnek. Nem annyira azonban, hogy az írói Intenció a maga 'teljes tagoltságában és tanulságokat szolgáltató voltában ne volna a 'regényben kivehető, azzal a politikai-történelmi tendenciával együtt, mellyel az olvasó „történelmi igazságérzete” csakis messzemenően egyetérthet.

453