Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Bundula István: "Önelvű Közép-Európa" - közép-európai valóság (esszé)
etnikai-kulturális sokszínűség megtagadásával járt együtt (ezekkel magyarázható az újkori történelem közép-európai felkeléseinek és szabadságküzdelmeinek sorozata). Az Apolló kudarca mindenekelőtt a politikai illúziókkal (küldetéstudat, középeurópai hegemónia stb.) való józan szembenézésre figyelmeztet. Másrészt viszont felmutatja a lap az egyetlen járható utat is: napi politikai érdekek nélkül feltárni a közös múltat, figyelemmel tartani a közép-európai kultúrát, szellemi mozgásait, és mérleget készíteni róla, egy közép-európai tudat felé tágítani identitásunkat. Ebben a tekintetben az Apolló példátlanul rokonszenves vállalkozás, s azzá teszi toleranciája is: a magyar szellemi élet olyan közös megnyilatkozási fóruma lett rövid öt éve alatt, amelybe egyaránt publikált pl. a „keleti magyar” Veres Péter és az „indogermán” Szvatkó Pál is. Közép-európai tudatra van tehát szükség, olyanra, amelybe ágyazódva a nemzettudat nemcsak akkor tiltakozik, amikor nemzeti értékek vannak veszélyben — megszólal akkor is, amikor pl. sokszáz kilométerrel távolabb bevagoníroznak népcsoportokat, mert tisztában van a sorsközösséggel. Olyan közép-európai öntudatra van szükség, amely nem mond le arról, hogy saját történelmünk legyen, s hogy az itt élés nem csak múltat—jelent—jövőt agyonhazudó túlélés. JEGYZETEK 1. Gál István: Apolló, vagy a középeurópai humanizmus kísérlete 1935.. III. kötet 478— 480. old. 2. Az elnevezés és az elgondolás alapja Kardos Tibor (az Apolló állandó munkatársa) reneszánsz nemzetképe, amelyet 1934-ben megjelent tanulmányában, a Virtuális Magyarországban vázolt. Az írás nagy visszhangot keltett korában, ugyanis Kardos végkövetkeztetése, miszerint a török hódoltság alatt a nemzet azért nem tűnt el végleg, mert az „eszmei Magyarország” lebírhatatlan volt, egy mindenkit foglalkoztató aktualitást érintett. 3. A legfontosabbak: Kardos Tibor: Mátyás udvara és a krakkói platonisták (1934., I. 63—69. old.); Reneszánsz királyfiak nevelése (1935., II. 129—176. old.); Dalmácia, a magyar humanizmus kapuja (1939., X. 25— 38. old.) Hadrovics László: A magyar sors a régi horvát költészetben (1983., VIII. 82—86. old.) Kerecsényi Dezső: Oláh Miklós (1935., II. 289—300. old.) Csabai István: A Végvári Vitéz és a Magyar Humanista (1938., VIII. 55—66. old.) Waldapfel József: Krakkó a magyar művelődésben (1939., X. 52—58. old.) 4. Lengyel Tamás: A magyar emigráció és a nemzetiségek Világos után (1937., VII. 131—148. old.) 5. 1935., III. 385—408. old. 6. Szekfű Gyula: A Dunatáj szellemi egysége (Magyar Nemzet, 1940. február 2., 1. old.) 7. A nagyhatalmi Közép-Európa elképzelésekkel (pl. a német Mitteleuropa vagy a francia L’Europe Centrale). — amelyek politikai-gazdasági célja nyilvánvaló — most nem foglalkozunk. 8. Halmos Béla: A középeurópai tájegységek problémái (1934., I. 5—13. old.) 9. Ferdinandy M.: Középeurópa kezdetei (1938., VIII. 43—54. old.) 10. Deér J.: A magyarság és a cseh nemzeti ideológia (1937., VI. 64—73. old.) 11. Pukánszky B.: Pozsony történeti szerepe (1939., X. 39—44. old.) ’ 12. Szabó Dezső: Magyarország helye Európában: Keleteurópa. Szabó Dezső Füzetek 9. sz., Bp. 1935. május, 20. old. Németh László: Kisebbségi sors. =lTanú. 1935., I. 48. old. 13. Ezt elemzik: Gáldi László: A román irodalomtörténet tájrajzi problémái (1935., III. 339—385. old.) ; A balkáni filológia mai állása és magyar feladatai (1938., IX. 161— 174. old. Sárkány Oszkár: A fiatal Palacky (1937., VII. 149—152. old.); Románia az újabb magyar történetírásban (1938., IX. 196—198. old.) Szalatnay Rezső: Magyar kultúrhatások Csehországban (1938., VIII. 91—93. old.) 14. Gogolák Lajos: Eszmei Közép-Európa — középeurópai valóság (Magyar Nemzet 1940. január 16., 6. old.) 15. Bóka László: Az értelem dicsérete (1936., V. 283—288. old.) 16. Gál István: Magyarország helye Európában (Magyar Nemzet, 1940. január 19., 4. old.) 17. Cs. Szabó László: Kárpát kebelében (1936., IV. 1—31. old.) 441