Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Szörényi László: Bronzvendég a katedrálisban (esszé)
SZÖRÉNYI LÁSZLÓ Bronzvendég a katedrálisban Valahányszor eljutok Zágrábba, természetesen felkeresem a Szent István katedrálist. Így történt múlt év májusában is. Az Akadémiai és Egyetemi Könyvtár kézirattárában őrzött Zrínyi-könyvtárban kutattam: a hazautazás előtti napon már csak a kegyelet is azt kívánta, hogy újra elmenjek Zrínyi Péter sírjához. A Bécsújhelyen kivégzett vértanúk, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc földi maradványait az Osztrák—Magyar Monarchia széthullása után, 1919-ben szállították át Zágrábba. A szentélyben, a főoltár mögött nyíló sírboltban temették el őket újra, ott, ahol az egyházmegye — az érsekség megalapítása óta főegyházmegye — püspökei is nyugodnak. A Horvát Matica 1971-ben, kivégzésük háromszázadik évfordulóján emléktáblát állított tiszteletükre és a templom déli hajójának végében, egy gótikus fülkében elhelyezte szobrukat. A két bronzfejet Marija Ujevic és áime Vulas mintázta. Felállításukkal megerősödött a templom nemzeti panteon jellege. A Szent László király — első közös királyunk — által alapított székesegyház északi hajójának apszisában van az alapítónak — egyúttal a templom és az egyházmegye Szent Istvánnal közös társ-patrónusának — neogót faoltára. Az 1888-ban állított oltáron Szent István, Imre és László szobra is látható. A három magyar szent király (a középkori hagyományban a trónörökösként elhunyt Imre is mindig királyként szerepel) oltára mellett egyszerre csak megtorpantam. A falfülkéből eltűnt Hau- lik György szobra. Helyette ott állt Jelacic. Térdig érő, életnagyságú bronzszobor. A „lovagias bán” díszruhában, kitüntetésekkel, kezét kardja markolatán nyugtatva. Alatta a felirat: „Buzimi gróf Josip Jelacic. 1801. X. 16. — jT850. V. 20. Horvát bán 1848—1859. Az ő segítségével emeltetett a zágrábi püspökség érsekséggé, a horvát— szlavón főegyházmegye élére, megszabadulva így a magyar egyházi függőségtől az 1852. évben.” A szobrot és az emléktáblát 1985-ben állították. Hitetlenkedve néztem, majd a templomból kiballagva, a főkapuban álldogáló árustól vásároltam egy 1983- ban magyar nyelven is kiadott könyvecskét: „A zágrábi székesegyház (vezető)”. Fellapoztam a megfelelő helyet és ellenőriztem emlékezetemet: tényleg, még a könyv kiadásának időpontjában is Juraj Haulik szobra állott a kérdéses fülkében. Zavart zarándokként ereszkedtem le a Kaptol dombjáról és bizonyos elismeréssel néztem a Trg Republikén Jelacic lovasszobrának hűlt helyét: lám, a ravaszdi egy „Flanken- bewegung”-gal milyen ügyesen bemanővrírozta magát a templomba. Már csak a lova hiányzik. Haulik György bíboros érsek szobrának eltűnése csak két horvát nemzetfelfogás harcából érthető meg. Hogy megértsük e harcot, melyben mi magyarok legnagyobbrészt a nemzeti lényegretaláláshoz szükséges ellenség-kép szerepét játszottuk, közelebbről meg kell vizsgálnunk a főpap életrajzát. Szlovák szülőktől született, 1788- ban, Nagyszombatban. Am — mivel apja érseki gazdatiszt volt — kisgyermekkorától fogva Esztergomban élt, itt lépett be a papnöveldébe, majd ismét Nagyszombatban tanult. Érseki levéltáros, majd titkár, a pesti teológiai kar dékánja. Majd a budai Helytartótanácsnál és a bécsi magyar udvari kancelláriánál hivatalnok. Hivatali érdemeire való tekintettel kapja a zágrábi préposti címet, az aurániai perjelséggel együtt, de egészen 1837-ig, zágrábi püspöki kinevezéséig Bécsben marad. 1838-ban iktatják be püspöki székébe. Püspök-elődei közül a legnevezetesebb az 1827-ben elhunyt, Dayka Gábor tanulmányi éveiből a magyar irodalomtörténetírásban is ismert Verhovácz Miksa (Maksimilijan Vrhovac) volt. Az ő jozefinista egyházpolitikájától, felvilágosult műveltségétől, kultúrapártolásától merőben különbözött Haulik alkata, 442
