Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Varga Imre: Álmoskönyv (kisprózák)

századok alatt sem fogyott el. Beülök, elindulok a széles úton. Az egyik jelzőtábla Bécs felé mutat. Ez lesz a jó irány, gyerünk kelet felé, el innnen ebből a kihalt német városból! Kis zöld vadászkalapom tarkómra tolom. Majd otthon elmesélem, hogy merre jártam.

XV.

Ezt itt még, mondja anyám a körkörösen kikapált veteményesgödrök előtt, ezt itt még elveteményezzük.

Mit vetünk hát ide?

Műfordításokat.

Műfordításokat? Verset vagy prózát inkább?

Ayám már nem figyel, betakarja kapájával egymás után a gödröket. Segítek én is, lábbal sodorva arrébb a földet. Nem látok magot egyik veteményesgödör alján sem.

Elindulunk. Kifelé a zöldhagymák között. Eszembe villan, ezeket még akkor dugdostuk el, amikor M. legutóbb itt járt.

Lesz Ábelkának vitamin, mondja öcsém, a kisfiára gondolva. Az apró körtefán hatalmas gyümölcs.

öcsém most odalent az udvarban, űzi a kutyát. Az felrohan ide a kerthez, s kúszik nyüszítve a drótkerítés mellett. Most lefut. Odalent Öcsém újra megdobálja száraz ágdarabokkal, s úgy tesz, mintha ő én lenne. Most fölülről a kerítés mellől én dobálom (az öcsémet), s amikor fölkapok egy vastag korhadt ágat s meglendítem, ez elijeszti.

Lent az udvarban. Kutyánk a macskának nyújtogatja a lábát a nyárikonyha vályogfala tövében, a macska meg-megnyalintja. Ám amikor egyszerre a két mellső lábát dugja oda, a macska sértődötten elfordítja a fejét. Ez többször megismétlődik. S végül a kutya vinnyogva arrébb fáról, s kibukik belőle valami nedves tollcsomó: megrázza magát, alakja rendeződik. Repülni kész ölyv. Egyre elevenebben helyhészkedik, nyakára sújtok, nehogy elrepüljön. Nézem a kutyát: a konyhaajtó irányába egy fácánmadár tipeg. Akár a réten, mondom.

Erre megint az öcsém. Egy kaszát dob felém. Villan. Pengéjébe kapok, bevágja a tenyeremet. Fehér gyolccsal bekötözik.

Templomba készülődünk. Hallatszik a második harangszó.

Igyekezz, mondja anyám.

XXII.

Hol itt a ruhatárosnő, kérdem megtorpanva a pultnál, mögötte tágas, üres helyiség. Elindulok odabent, hogy megkeressem. Lótuszülésben lebegek a föld felett, suhanok teremről teremre az alant mindenfelé szeretkező párok riadalmára és csodálkozására. Intek nekik fölényesen: folytassátok csak tovább. Aztán ismét a ruhatár pultjánál, mellettem idegen felöltő, várom a lányt, jön kipirulva. Leteremtem alaposan, s kérem a kabátomat. Magyarázkodik. Mentegetőzik. Támad. Minden kabát tulajdonosát, színét bejegyezzük, de a magáét azt úgy írtuk be ... az egy halvány- másolat volt. E-l-o-l-v-a-s-h-a-t-a-t-l-a-n! Megyek befelé, üvöltözve követelem a kabátomat, végül kapok egy újat, ele418