Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Villányi László: Kántor Péter: Hogy nő az ég (kritika)
ELETUNK MULASICS LÁSZLÓ VILÁGA Budai villa süllyesztett földszintje. Keskeny folyosóról egy balra ágazó kapilláris torkollik a külső földszint és belső plafon magasát áthidaló ablak-csík fényével megszórt műterembe. Arccal a fal felé fordított táblaképek sokasága zsugorítja barlangszerűvé a hotel-szobányi teret. Középen, mint egy járdára rajzolt ugróiskola legnagyobb négyzete, a forgásra-lábcserére fenntartott ebédlőasztalnyi terület Mulasics László mindennapi munka- és mozgástere. A művész életkörülményeinek nem holmi szolgálattételhez kell biztosítaniok a fizikai feltételeket, különösen nem az alkotó-erejét próbálgató, vagy éppen kiteljesítő művészének. A szorítás fegyelemre ösztönöz, táplálja a találékonyságot, bár utólag nem ruházható az eredményre sem az, hogy így volt jó, sem az, hogy jobb vagy rosszabb is lehetett volna, s bizonyára Mulasics László újító-kedvének és alkotói szigorának indítékai elsősorban az emberben gyökereznek, nem a körülményekben. Mert amikor Mulasics újít, tettével hagyományra utal, nem kényszerre — amikor szigorú, akkor aszimmetrikus szerkezetei a gyógyszerkészítményt idéző kép-rácsok egyformasága elleni lázadást fejezik ki, nem bekerítettséget. MacLuhan a médiából (kizárólag a médiából) származtatja a formát, a média változásából pedig a formák megújulását, azonban elképzelésében a média mássá- vedlését nem ugyanaz a személy idézi elő, aki az immáron megváltozott médiához idomítja az „üzenet” formáját. A mélyreható újítások a művészetben is mindig az anyagból — a műtárgy elsődleges médiájából — indulnak ki. A festők médiája két szintű: egyik a „tartó”, mely a mű térbeliségét adja; másik a festék anyaga, mely a síkot (teret) kitöltő látványt határozza meg. Mulasics László alapvető újítása — a vászonra viendő (festék)anyag fénytörő és felületalkotó tulajdonságának megváltoztatása — évszázados gondokra rímel (mai felhanggal, mai kémiával, mai érzékenységgel). A (festék)anyag rendületlenül a mara- dandóság záloga — fizikai valóságában, és képletesen is — ugyanakkor csupán egyik eleme a mű teljességének, mely elem akkor érdemel figyelmet, akkor kap nevet, ruhát, önállóságot, ha többletként illeszkedik a formai összetevőkhöz. Mulasics felületei réteges mélységet, véletlenül egymásra helyezett ólomkrisitály-lapokait idéznek, melyek ha pasztellek, ha világosak, párás gyöngyházként törik a fényt, ha sötétek, akkor viszont rövidke irónból kicsúszó ceruzabél ragyogásúak. S bizonyára a síkban látszólag egyenetlenül szétterülő anyag javára írhatók képeinek nagy kiterjedésű (összhatásukban) egyszínű foltjai is. Vagyis a festék anyaga túlnő önmagán — különös adottságainak köszönhetően, Mulasics gyakorlatában, egyenrangú a színekkel, motívumokkal: feladata, a szokásostól eltérően, nem csupán a szín hordozása, nem a szenvedő jelenlét — képein az anyag cselekvő szerepet kap, méghozzá az első fokú látvány szerkezetében. Jól végzett beszédgyakorlatban úgy áll egymás mellett alany és állítmány, mint méterrúdon a centiméterek. Tisztán kivehetők, láthatók: értelmet adó rovátkák, Élő anyag
