Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Villányi László: Kántor Péter: Hogy nő az ég (kritika)

GALÉRIA

melyek nem nyúlnak hosszabbra feladatuknál. A sikeres kép-szerkezet bordái légiesek, jelzésszerűek, néha még annyira sem láthatók, mint a centiméterek szálkái, de elengedhetetlen támaszai a művészi alkotás mágneses pólusát kereső sarkutazónak.

Mulasics László kerüli a figurális ábrázolást, kerüli a képet kisajátító anekdotát — ő a mű szerkezetébe(n) sűríti bele (éli meg, tárja föl, fejezi ki) pikturális mondanivalóját. A szerkezeti elemek már első rápillantásra fölfénylenek képein — fékezik, terelik, lekötik a tekintetet. Egy kis elmélyülés után a színek, a foltok valamilyen rendellenes renddé állnak össze. A rendellenes a domináns, a rend: háttér- függöny. Mintha Frank Stellával vitatkozna, akinél viszont a rend áll a képek első pillantásra felmérhető előterében, s csak másodlagosan, szinte elrejtve húzódik meg ismétlődő elemei között a frivol vo-nás, a rendellenes. Stella előre konstruált rendszereket fest, szín-sávjai szeriálisan, (és) szimmetrikusan váltakoznak művein — Mulasics képei aszimmetrikusak, nagyon sokszor az egyik oldalon nyiitoittak, a másik oldalon zártak. Dinamikus szín-hasábjai (és/vagy egyszerű geometriával kialakított motívumai, ikonikus ábrái) a végtelenből érkeznek, s a tábla többnyire világos (zöld, rozsda, krémes-sárga) színekkel tartósított mezején érnek véget. S a vezér-színeknek néha egy hajszálnyi ezüst vagy aranycsillogás is ministrál.

Mulasics úgy lélegzik, tárulkozik, nyújtózkodik képeinek felület-osztásában, szín-világában, ábráiban, mint egy amerikai, aki gyermekkorában még láitta a végtelen nyárvégi szántások szélén a szarvasbogárra emlékeztető villanyszerelőt, amint mászóvassal a lábain egy magányos villanypóznán araszol fölfelé. Budán. Félig-med- dig a föld alatt. De szokatlanul széles látóhatárral.

(Párizs, 1988. március)

Papp Tibor