Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Dúl Antal: Az abszolút struktúra (Reflexiók Hamvas Béla Scientia Sacrájához) (tanulmány)
DŰL ANTAL Az abszolút struktúra REFLEXIÓK HAMVAS BÉLA SCIENTIA SACRÁJÁHOZ „Az igazi mű posztumusz. Amíg az alkotó él, a mű is abban a káprázatban áll, amely minden élőnek az állattal együtt adott járandósága. Ment amíg valaki él, csak élete van, ebből csak ha meghalt, lesz sors. Az életmű témája pedig a lezárt és a kész és a sors. Vannak művek, amelyek a halál előtt öt perccel jelentéktelenek, öt perccel később pedig nincsenek sehol. Művek, amelyekről száz évig senki sem tudott, és egyszerre, mintha ma készültek volna... A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű kortársam.” (Patmosz III., Életmű. 1966. [Kézirat]). A megállapítás, amelyet Hamvas Béla szellemi elődeire, táláin Lao-oe-re, Hérak- leitoszra, Hölderlingre, Pascalra, Jacob Böhmére vagy Keresztes Szent Jánosra gondolva írt, saját életművére ds maradéktalanul érvényes. Az igazi mű az idő burkát átszakítja, és helyét az örök emlékezetben elfoglalja. — A mulandóból múlhatatlan így készül. * Ha vannak alkotások, amelyeket koruk nehezen emészt, Hamvas Béla Scientia Sacrája minden bizonnyal ilyen. A korszellemtől elutasított írások lajstroma hosz- szú, s ha valaki egyszer a kérdést tüzetesebben megvizsgálná, e témáról vaskos könyvet kellene írnia. Hamvas mesterének, Jacob Böhmének életművét az utókor százötven évig nem fogadta be. Ehhez képest az a negyvenöt év, amíg a Scientia Sacra Hamyas Béla nyolc-tízezer oldalas kéziratos hagyatéka között egy liratdobozban hevert, viszonylag szerény idő. Most, hogy a Hamvas-opusz lassan a felszínire vergődik, minden kétséget kizáróan az életmű „elméleti” írásainak sorát a Scientia Sacrának kellett megnyitnia. Nemcsak azért, mert a művek sorában ez az első nagylélegzettű írás, amely a Hamvas-interregnum kezdetét jelentette, hanem sokkal inkább azért, mivel e nagyesszé az egész életmű fordulópontja. Mondhatnánk úgy is: alapvetés, hiszen olyan orientáció, tudás és látásmód alapjait veti meg, amely minden későbbi írására döntően meghatározó. Nem mintha a Scientia Sacrát megelőző időszak az életmű szempontjából jelentéktelen lenne. Az 1930 és 1945 között megjelent több mint háromszáz folyóiratpublikáció és A láthatatlan történet című esszékötet kiemelkedő írói kvalitásról tanúskodik. Ha az életmű e ponton, 1945-ben lezárulna, (és persze ha írójuk valamely nagy nemzet nyelvközösségébe születik), az irodalmi köztudat Hamvas Béla nevét már első és nyilvános korszaka alapján is az európai esszéirodalom élvonalában jegyezhetné. A „Szent tudás”, a Scientia Sacra azonban új, a klasszikus irodalmi-esztétikai elemzés eszközeivel már nem feltérképezhető szellemi horizontot nyit. A korábbi években oly sokat és behatóan elemzett válságtudat legmélyén Hamvas rábukkan valamire, amit az idő nem kezd ki, és amit a kétely nem rendít meg. Olyan mértékre talál, amellyel jelenünk és múltunk, hitünk és gondolkodásunk, az egész európai életberendezkedés és életképzelet mérhetővé válik. Mi ez a mérték? — A hagyomány. 361
