Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Ágh István: Gyertyagyújtó (regényrészlet)

a készletben tartott töltényeit szedték magukhoz, — ezalatt míg a rablók a házban garázdálkodtak, Kiss János hazaérkezve a falubeli népet igyekezett összecsődíteni, de ezen fáradozása nemigen sikerült, mert a népek a házba menni nem merészeltek, Kiss János ekkor a házat megközelítette és az őrt állott rablóra lövöldözött, mire a bent lévők kijöttek a szobából és egyideig lövöldöztek Kiss János felé, s azután1 eltávoztak. —

Németh (Dozoga) István, Tóth Patyi István, Sípos (Szabó) István beismerései által igazoltatik, hogy az akali rablás után közvetlenül ifj. Savanyó József és Horváth Nárai Jancsival egyetemben azon czélból, hogy a rablott pénzt feloszthassák, a hegyre mentek és ott Horváth károly és Szentes József alsódörgicsei lakósok közös tulajdonát képező pinczének tetőzetét felnyitották, és a pinczébe hatolva a pincze- ajtót belülről felnyitották, azután ifj. Savanyó József a rablott pénzt felosztó és a pinczében csapon talált hordóból ittak és egy korsóval magukkal vittek. —”

Életfogytiglani börtönre ítélték. Egyszercsak odakiáltott gyerek-apámnak nagyapám: Nézd! Ott megy a Savanyó Józsi! Kis, hosszúorrú öreg bandukolt az utcán; kiszabadult jó magaviseleté miatt tizenöt év után, hadd legyen juhász, ahol fölfogadják. Jött Ádorjánházáról, ment Tótvázsonyba rokonaihoz. Múzeumban láttam megfestett képét; tekintetében Arany János-i bölcsesség és szelídség, mintha kezébe tollszár illett volna. Tótvázsonyban fekete selyemkendővel székhez kötözte magát és elsütötte a fejéhez fogott pisztolyt. De előtt búcsúlevelet írt a jegyzőnek, fagyott, üszkösödő lábát nem hagyta levágni. „Meg kell bele halnom. Nincs menekülés, mert egészen el van rontva a lábóm, meg nem lehet gyógyíttatni semmivel. ’ Jelképes sors; az utolsó betyár önkezével vet véget életének. Sírján örök virágok. A Savanyók nevüket Somlaira változtatták.

(folytatjuk)

339