Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Határ Győző: Medvedorombolás (prózavers)
ugye tudni fogja, hogy évszázadokon át közösek voltak ugye az ellenségeink; mert jóllehet mi csak ízelítőt kaptunk ugye a tatárdúlásból, az örök ősellenség, az Ozmán Birodalom nekünk jócskán a nyakunkra ült! S hát a nyelv, az édes anyanyelv, amely ugye szókincse negyedét szlávból kölcsönözte, így hát ugye már-már azok volnánk, tiszteletbeli szlávok -----------” — Ej! El veled innen! Te nyávogó kódis! (valaki igen bölömtestű, de mintha az is én volnék. Félrelök és bikatestével szenvedélyes szónoki pózba merevedve, vakmerő fordulattal a szláv lelkünkre apellál:) — Puskinra! Ha én önnek volnék, Főtitkár úr, kétmarokra fognám a bátorságomat és az egész világ fülehallatára így kiáltanék oda a magyarságnak: magyarok, maroknyi elvtársak! Vétkeztünk! Súlyosan vétettünk ellenetek! Negyvenezer halott magyar bánja elhamarkodottságunkat! De elmúlt negyven esztendő és mi belegondoltuk magunkat: megadtuk az árát és vezekeltünk. Épp azért, ma azt mondom nektek és legyen ez új üzenet a magyarsághoz. Elvtársak! Igazatok volt az árgyélusát! Jöjjön az Üj Hogyismondjam, a tiétek: a Gazdasági Hogyismondják! Ti jobban tudjátok, mi ennek a végzetes tespedésnek az orvossága. Álljatok az élre, mu- tasátok az utat. Állítsatok magyar gazdasági kormánybiztosokat az össz- Szövetségi Köztársaságok mindegyike élére! Legyen az új út a magyar út! —------A Megszólított mérhetetlen zavarban van s tétovázni látszik: ennyi időtlenségre- hogy feleljen-e. De mire a tolmácsok elvégezték a munkát és ő hangosan fölnevethetne, valaki (bármennyire rám hasonlít, ez már nem lehetek én) félrelódít a befejezetlen mondattal a nyelvem hegyén és elképzelhetetlen pökhendiséggel, bömbölve — áriázni kezd. A pocskondi- ázásra köröskörül megpezsdül a világ, mintha kozmikus erők is cinkosai volnának és ez a hegymagas, herkulesi atléta ököllel hadonászva ordibálja a mindegyre törpülő Főtitkár felé: — Azt hiszi, a sztyeppének az önök szocializmusa kell, ahogy a szentkönyvekben meg vagyon írva: a nyaralások kurtavasban és a kinyögött ipari teljesítmények a faliújság-pellengéren, azt hiszi? És azt hiszi, Amerikának a szabad vállalkozás szomorú maszlagja kell, a felfordított szemétkukákban guberálók a négernegyedekben és a televíziós egyházak papi-zsi- vány milliomosai, azt hiszi? Majd én megmondom önnek, Gorbacsov elvtárs, hogy a szovjet meg az amerikai polgárnak mi kell. Se nem ez, se nem az — (itt szavaim alatt érthetetlen forráscsobogás indul, a háttér el- csermelyesedik. Valami bozsog — valami zubog) — majd én megmondom, a világnak mi kell. A sávos-sarlós, csillagoskalapácsos világnak ami kell — az a v í z a víz! a víz visszaáradása százszámra — a magarák hosszú zuhatagos sora, amint dördüldöző estükben alázuhognak és felporzanak oxigéndús párázatukkal az újjáéledő víz megüdítése. A megéledő víz az újra élni akaró, újra életszolgálatra jelentkező mert ez az egyetlen igaz utópia: a vizeknek teljessége, amely vizet nyel és imigyen szól: szomjúhozom 324
