Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Határ Győző: Medvedorombolás (prózavers)

keresztvető Avvakum protopópa izzó Íriszével találkozik és (váratlan megrökönyödésemben még annyit sem találgatva, hogy vajon ki sugall- hatta, ő vagy más, míg kilehelte páráját) — oroszul, de európai fejjel, ez gondolódik bennem:

„ — ... és míg Európa szívében feltámadnak a Szabad Művészetek, olasz asztrológus-neoplatonikusok a csillagokat birizgálják; míg párkánygerendák alá sorakoznak a büszke oszloprendek s öblös fesztávokon megleli lábát a sokhéjú kupolabolt, már nyomják az alkimisták táblafóliánsait és a Sztageirita nyavalyás-törpe Mindenségén égnyi rést hasít a felszárnyaló, az újjászülető szellem — ti! addig! ti, a szektáitokat hurcolásztátok börtönszigetről, börtönszigetre, zaklattátok gubernyáról gubernyára, tuszkoltátok máglyáról máglyára, nektek abból nem jutott! Jaj nekünk! Hogy félezer esztendőt rostokoltatok a szent keresztény pravoszláv Töksötétben és — „dvumjá páljcámi!” — elmulasztottátok a Renaissance-ot! És ez a mi nagy-nagy szerencsétlenségünk, Avvakum protopópa! Atyuska, Alekszej Mihajlovics! Gorbacsov elvtárs! ———”

9. FEJEZET (A NAGY HANGÁTVETÉS — ITE MISSA EST)

(a gyomorsavtasak csöve orromon keresztül a gyomorba letolva és a nyakverőérbe szúrt kanülön át kiszolgáltatva a Jóságos Plasztiktőgy po- tassziumoldatának, úgy érzem, ez a táplálkozás az életbenmaradásért a végső inikvitás. A hang gurgulázó, a diktálás nem mindig érthető; a diktafon ki-kiesik erőtlen ujjaim közül. Az ihlet megvilágosodása a racionalitás zavarodottsága árán. Ahogy a racionális elme helyrebillen és önbe- szabályozása' visszatér, kis híja hogy el nem vesztem az ihlet legfontosabb üzenetét; és így. a „medvedorombolás” alvilági ritornellójára is csak nagy sokára, puszta véletlenségből bukkanok rá, hangosjegyzeteimben tallózva. Pedig akkor még megvolt minden hiánytalanul — akkor, amikor csökönyös zavarodottságomban orosz szótárt hozattam be a kórházba, mivel a beteg inspiráció korcs megragadottságában a Gorbacsovnak szánt szólamok még oroszul fogalmazódtak bennem)

A 200 oldalas MEDVEDORCXMBOLÁS 180-ik oldalánál tartunk; a mű mesteri cselekménytelensége megbolydul összefüggéstelenségének rejtett logikája szerint egyberándul s most egy-harsány-egész

sztentori hangok csapnak fel utolsó oldalairól és útszéli szónokiassá- guk felcsigázza a várakozást

pazar nyomdagépegységek, ún. önfényszedők (amelyek fogalmazásra is be vannak programozva), többszázezres példányszámban nyomják a ma- guk-fogalmazta röpcédulákat — szétszóratásukról messzehordó forgószél gondoskodik ^

terepszín atomtengeralattjárók felágaskodva szántanak a tenger színén és hízelegve akrobatikáznak az odavetett halért, mint a delfinek hatvanezer nagyhatósugarú földrészközi rakéta glédába állítva a kilö- vőpadon, a robbanófej róluk, fürtökben, oldalt lóg. Tulajdon hangom, de így, ilyen fakón, ilyen idegenül még sohasem hallottam: „ha igaz, hogy szuronyokon ülni nem lehet, mennyivel inkább igaz, hogy rakétaarzenálon ülni nem lehet— atomkartáccsal az ülepünk alatt”

(. . . Ne! Nem ezt akartam! Ne ilyen üres kongást! ... Szentimentális, balalajkás húrokat pengessünk — az kell a szláv tengernek)

más, behízelgő kunyera-hang kornyikál (de mintha önmagam spiritiszta médiuma volnék, transzban; ez már a transz regiszter-transzponálása:) „Ugye Főtitkár úr, Gorbacsov elvtárs! Ha szíve mélyére tekint,

323