Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Vlagyimir Tyendrjakov: A kommunizmus boldog szigetén (Földeák Iván fordításai)
majd eszét veszti. Igyekszik minél közelebb kerülni a gazdához, ugyanakkor fél, hogy túlzott közeledésével megsérti, megőrzi a bizonytalan másfél lépés távolságot és szaggatottan kacarászik. Nagyon hasonlít egy alkoholistára, aki absztinens társaságba került, szomjas, ám túlságosan nem reménykedik abban, hogy megkínálják a megmentő kupicával. Hruscsov, mint házigazda az asztalhoz invitálja Mzsavamadzét: — No, lássuk csak! S Mzsavanadze készségesen felkapja a fegyvert. Repül a korong a kék égbolt felé. Bumm! — szilánkjaira hullik szét! Üjabb korong ... Bumm! iripityára törik!... Majd újabb... még egy... Mzsavanadze vidám képpel, — testtartása csupa udvariasság, — óvatosan visszateszi a fegyvert a helyére. Már nyújtják feléje a díjat — egy arannyal vastagon befuttatott porcelán szobrocskát. Ágyékához szorítja. Hruscsov határozott mozdulattal lehúzza zakóját. A nézők tülekedő csoportjából nyíltan gúnyos megjegyzések hallatszanak; vigyázz, nemsokára záporozni fognak a cserepek. Kíváncsian körbepillantok — érdekes, ki engedheti meg magának, hogy ily szabadszájú megjegyzéseket tegyen az államfőre? A néző között megismerem Nyina Petrovnát; rájövök, hogy Hruscsov családja gyűlt ott egybe. Ezek megengedhetik maguknak. Hruscsov tüzelésre készen tartja a puskát. Hímzett „antiszemitkát” visel, rövid lábait szétterpeszti, rózsaszín füle izgalmában eláll. Felrepül egy korong. Bumm!! — mellé! A korong földre zuhan. A második... Bumm! mel'lé!... Bumm! Bumm! — a korongok épek ... Aranyozott díját ágyékához szorítva dermedten áll Mzsavanadze. Hruscsov a tízből csupán egy korongot talált el. Letette a fegyvert és leült székére ... Telt válla elernyed, keze csüggedten lóg, tar, csillogó fejét lehorgasztja, ártatlan rózsaszín füle sértődötten eláll — van valami gyerekes vigasztalanság egész testtartásában. Való igaz, a legszívesebben odalépnél hozzá és megsimogatnád kopasz fejebúbját: „Ugyan, kedveském, majd máskor jobban sikerül”. Oldalt pedig kíméletlenül vihorásznak: — Annyi kacsát lőtt, hogy haza sem tudjuk vinni. S az összetört Hruscsov előtt ott áll Mzsavanadze, ágyékához szorítja az aranyozott díjat, tipródik és nem tudja, merre nézzen. Nos, most őt aztán nem irigyled... Kaján viccelődés a családtagok részéről. Hruscsov hirtelen feláll. Teste, mely az előbb még ernyedt volt, megfeszül, mozdulatai takarékosak, arca szigorúan zord, rózsaszín füle már nem sértődötten, hanem majdhogynem fenyegetőn áll el koponyájától. A tréfálkozás nem marad abba, Mzsavanadze merevsége azonban már feloldódott, megkönnyebbülve kihúzta magát, odaadó kutyahűséggel nézi, ahogy Hruscsov felveszi a fegyvert. „Antiszemitká”-jának ujja feltűrve, lába terpeszben, nehéz teste előre dől, feje leszegve — bikaborjú az út közepén, jobb ha szépen megkerülöd! Repül a korong ... Lövés! Cserepek hullanak a földre. Lövés!... Cserepek!... Lövés! Lövés! Lövés!... Az ördög vinné! Lehetséges? Csupán egyetlen korong csapódik épségben a fűbe. Hruscsov gyözelemittasan leteszi a fegyvert. Nem tudom, vajon legényes csiibészkedés volt-e ez. Fogalmam nincs, hogyan repítik fel a korongokat a levegőbe. El lehet-e néhány perc alatt rendezni, hogy maguktól széthulljanak a levegőben, ráadásul a lövésekkel egyidőben. De ha ügyes, szolgalelkű trükk is volt ez, Hruscsov akkor is őszintén elhitte. Letette a puskát és járt egyet... Le s fül sétált az asztal előtt. Vállát kihúzta, melle és pocakja egymással vetekedve kidülledt, fejét felvetette, járása derűsen ruganyos lett, akár egy táncosé, aki belép a körbe, távolról is érezted, hogy telten tömör testének minden izma megfeszül, minden idegszála remeg. Zseniális színész 16
