Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - BOHUMIL HRABAL 75 ÉVES - Esterházy Péter: Akarja látni arany Budapestet? (Novella a 75 éves Hrabal tiszteletére)
12. — Hazaküldtem a Miklós gyereket. — Az öreg ledőlt melléjük. Hozta a sörét magával. A kertlhelyiiség kiürült, lassú lett minden. Kényelmes árvíz, föltartóztathatatlanul érte el őket a vasárnap délutánok kelet-európai mélabúja, iszap és kőtörmelék; abba a mély völgybe csúsztak, ahonnét csak az idő rugdal ki minket, a közönyösen múló idő. A férfi szerette volna arcul csapni az asz- szonyt, vagy ki tudja. — Azt azért ne felejtsd el, direktor, hogy te csak egy féldiirektor vagy. Az én Bandim meg te, így voltatok egy ... Ti direkt simogattátok a labdát, nem is rúgtátok, tálcán kínáltátok fel... A direktoréknál nem sír a labda, így mondták. Hogy ti még tisztelitek a labdát, így mondták. Ne tegezd le a labdát, ősi igazság. Az én Bandim volt az ész, te meg a szív. — Zokogva elkapta a férfi kezét, és csókolgatni kezdte. — Az ész meg a szív ... ideális párosítás ... csak... — Mintha egy korsót verte oda hirtelen a kezet az asztalhoz. Öreg, vörös, vizes szemében fáradt gyűlölet. — Miért kellett cserélni? Miért nem volt neked elég a hajtás, hogy bírtál hajtani? A meló, mért szégyen, hátadra venni a pályát?... Úgyis ketten voltatok egy... Mert hárman már egy se voltatok ... Mért engedted, hogy Bandikám legyen akkor a szív? ... Akkor ismerte meg az Ilikét... — Belehuppant Ilikébe, mint Celesztin a húslevesbe — motyogta az asz- szony, aki édesdeden berúgott. — Nagy meglepetés volt az Juilisnak, hogy a városi urak felkarolták, és nem eresztették szélnek, mint a megkopasztott varjút, hogy repüljön, ha tud. Át kell tenni angolra. — S már aludt. A férfi egy osztályba járt a Bandival az általánosba. Tüneményes focista volt és tüneményesen buta. Mint a föld, ténylegesen. De nagyon sok kedvesség volt benne, ezért a tanárok nem hitték el egészen neki ezt a totális sötétséget. Ki akarták belőle bányászni a rejtett kincset. Mosolyogva csóválta a fejét, gyerekek, ne is súgjatok, kár belém... Ügyesen gitározott, tőle hallottak először a Beatflesről, zenekart is alapított^ három gitár, dob. Ripsz-ropsz vette el ezt az Ilit, a focit abbahagyta, a férfi szem elől veszítette, azt hallotta, hogy két gyerekük van, és hogy jól megy a virágbolt. Csönd volt, illetve asak szünet. Azután megszólalt az öreg pincérhang, a hallgatás határán, ahogy egy rosszacska hegedű magában: hogy e rekedt, elpiált hang fejezze ki, pusztán 5, a vasárnap délután rettenetét, boldogságát, unalmát, egy tetszőleges ember életének egyszerűségét és rejtélyességét; szentségét? (s a hallgató bizalmát, reményét s nagyravágyátsát?). Hogy a direktor, a féldiirektor hibázott volna annak idején, mert bizony ez Dike ... az Ilike által... nagyon... ő, az öreg, estólente már igen fáradt, mert a hosszú nap alatt belejön az ital lassacskán szesz formájában, nem kormányszinten, de azért mennyiségileg, az Ilike meg minden zárórára érte jött taiyigával, belepakolta és hazatolta, két talyiga volt, a vtirágföldes meg a trá- gyás, őt a trágyással tolta, apuka még növésben van, bugyborékolt az óriásnő, láthatta a direktor is a ipálya szélén azt a hegynyi érzékiséget, hústorony erős asszonyt, arányos ősdébeilát, és hazaérve kiburogatta, csodaszép erő volt benne, aztán akár egy zsák krumplit bevonszolta az ágyig, előtte a küszöbnél meg- rázogatta, hogy a trágyadarabok leessenek, az ágynál egyszeresek elmúlt a dühe, vagy csak az ereje, s mint egy gyereket nézegette a férfit, be szép ember maga, kuncogott, csak ne volna ilyen büdös, és hogy a szomszédasszony 256
