Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - BOHUMIL HRABAL 75 ÉVES - Esterházy Péter: Akarja látni arany Budapestet? (Novella a 75 éves Hrabal tiszteletére)
Ó, ó. Feszélyezett csönd támadna. Szegény magyar írás mintha a rokonszenvesnél görcsösebben keresné a vonatkozási pontjait. Mintha irigykedne! Prága — az igen! Arany Prága, Kafka, Svejk, ez embléma, ez legalább egy kiindulópont, prágai irodalom, ez már jelent valamit! Itt végre észbe kapna a novella, s hogy mentse a menthetőt, a pincérekre testálja a szót; így legalább a sznobisztikus felhangokat elkerülheti, a vádat, hogy dörgölődzik. Hová repül szép vasárnapunk? A hétfőre most akkor sem gondolunk. 9. — Nocsak. Hogy a sör. Maga szerint. — Az öreg bólogatott, a pincérgyerek a leveses tálakat szedte össze, gyerekeim a szemét figyelték, az üvegből valót. Az asztal alatt rugdostam őket. — Szóval hogy a sör... valami mély és szép dolog volna ... — A fiú dühösen bólintott. — Olvasta, kollega, a Magyar Pimodánt? — Olvastam — pirult el a gyermek. — Az Ady Endrétől? — Attól. — Jól van. Akkor olvassa el mégegyszer. Pakoltak tovább. — Mit szeretne maga? Itt szeretne cseh lenni? KuTtúrember? Igaza is van! Itt jó csehnek lenni! Mit szeretne maga? — Úgyis tetszik tudni .. . — Tudom. Mondd csak el.... mondd csak el a direktor úréknak. A fiú feleségemhez beszélt, félénken és szemtelenül, mint egy diák a szigorú, de igazságos biológiatanárnőjéhez. — Azt szeretném, hogy megnézzem a fél szememmel, Muranót, Buranót és Toroellót. Azt mind megnézem. — De csak a feleségemért nézte. A gyerekek üvöliteni kezdtek. — Murano! — Burano! — Toreello! A két pincér egymáshoz öregedett, árván ácsorogtak az asztalunk mellett, erőt gyűjtöttek, hogy átkeljenek a betonsiivatagon. — Itt van teszem azt, ez a Közép-Európa. Nem egy hülyeség, elhiheti. Én Budapesten például egy női embert ismerek, aki kormányszinten foglalkozik a sörrel. A sör meg Hölderlin, ez a kettő a szakterülete .. . Centráljuropdrím. Legalább tudomásul veszi a müveit Nyugat, hogy közte és az oroszok közt van egy lyuk. Egy fekete lyuk. Ebbe aztán összevellázzuk, aki él és mozog — nagy előzékenyen, csak ön után Pan Gombrowicz, ó, csak nem Danlilo Kis, kit erre vetett vezérlő csillaga, e kobold?! —, aztán mikor így egybe vannak terelve, akkor már meg lehet jegyezni őket. Nem egészen szeriőz dolog, de majdnem. Ha minden jól megy, átkajabálgathatnak egymásnak a regényeikből. Ha minden jól megy, abban a pillanatban, hogy egynek mondtuk őket, azonnal el is válhatnak egymástól, s lehet ki-ki saját maga... Persze, ha minden jól megy . .. — A Duna, az volna a jelképük! — lobogott a fiatal pincér. — A Duna túl nagy. Legalábbis Prágához. Gondolja asak el ott a Károly 254
