Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Géczi János: Xerox (esszé)
GÉCZI JÁNOS Xerox Lapalapítási korom lejárt. Harmincnégy éves múltam, máskor és (máshol, mondjuk úgy hatvan éve, és éppen Magyarországon, tisztes emlékezővé kellett volna változnom, mögöttem több bukott lappal, forradalommal, halállal és feltámadással, meghagyott és eltalált barátokkal és halálos élettapasztalatokat hagyó irodalmi-politikai csetepatékkal. Ehelyett? Ehelyett semmi. Azaz néhány könyv, kiadva és kiadatlanul, és az a satnya remény, hogy holnap és holnapután is ez lesz. Ehelyett: semmi, amit az irodalmi életnek nevezhetnék, s ami azért lenne, hogy megszülethessenek benne a művek. Ama bibliaiak. Mert hát úgy hintáznak társaiméval együtt az én írásaim is ingókövekiként egy kimondatlan és érzékelhetetlen határon, hogy nem tudni, ama időben, amikor majd le kell dűlniük, merre dőlnek, s kit — egyáltalán lesz-e kit — csapnak agyon. Azt szeretném mondani, vonom vissza máris mondataimat, hogy csupán írunk és írok, ‘kényszeresen és hívságból, és vagy azt hisszük, hogy elég a műnek, amely ugye korszakalkotó és korfelforgató, díjakat hozó és mégis számiadat, megszületni, vagy pedig azt, hogy amit ma obszcén módon irodalompolitizálásnak s néha politizálásnak nevezünk, az elég a művek nélküli nagysághoz. És a lapok? A folyóiratok hol vannak? Amelyeket én is csináltam? Hát persze, megvannak. Még csak nem is a semmi ködgomolyos távlattalanságában, ahol a művek ingókövei várják megomlásukat, nem a képzelet teremtés előttiségében, nem is a valóságon kívül, vagyis a megalkotatlanság csillogó tükrében. Ügy látom, hogy korosztályom költővé-íróvá-kritikussá válásával egyidejűleg, hetvenkilenctől nyolcvanötig, ismét lapalapítási lázban égett az ország, s égtem elvés írótársaimmal együtt én is. Aztán elfogyott az idő, a kedv, a türelem és a köny- nyűléptü hőzöngés, s el a nagyképű felelőtlenség, amely nélkül, tudnivaló, nem lehet lapot se alapítani, se csinálni. S elfogyott annyi minden még, talán kartársaim indulatának és tehetségének nagyobbik fele, a lehetőségekkel, az őszinteségével és tisztaságával együtt. Hogy mi nem lett, az talán ma még megmondható, mert az indulatokat itt-ott még irányítja az eredeti ösztön. Nézem az előző sorok fölé biggyesztett címet: xerox. S rögvest mondom, van, van köze mindahhoz, amit a lapalapítási ösztönről írtam (amely olyan, mint az évenkénti madárvonulás, ahányszor felnő egy újabb nemzedék, annyiszor indul csapatokba verődve ugyanarra a tájra költözni, ahová szülei, nagyszülei, megtehet ugyanazon okból is, de kicsit mégis más úton, úgy néhány földrajzi fokkal keletebbre vagy nyugatabbra, s lehetőleg külön, külön). Mert a xerox, ha nem is pótcselekvés, de valami ahhoz nagyon hasonló, félig talán az is, legalábbis szándékában — merthogy más is, főként megvalósulásában. A sokféle sokszorosító géptípus közül az egyik fénymásológép márkaneve: xerox. Munkáim során sokszor akadt dolgom ia xeroxgéppel. Mivel akkor már bíbelődtem betűkből, jelekből ábrák — képversek — lértehozásával, érdekelt, nem lehetne-e tetszőleges jeltöredékek, betűsorozíatak, akár képek xeroxmásolatából is, autonóm ábrát létrehozni. S az első xeroxvers hetvenkilenc boldogult nyarán, a Vadnarancsok írásának közepén, egy hónapos csendesedésben született, ahogy már várható, akkor, amikor először szerettünk volna lapot alapítani. De ezt és erről máskor. Csak 'arról essék szó, ami a xeroxok készítéséhez veze226
