Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Csengey Dénes: Találkozás az angyallal (regényrészlet)
Abban a pillanatban észrevettem, hogy nem velem néz szembe, hanem valaki mással a hátam mögött. Rajtam keresztül. És arcát hirtelen elcsúfította egy merev, rossz vigyor. Tettem felé egy tépést, azitán megperdültem volna, de ezt a mozdulatot már nem tudtam befejezni. Az ütés pontosan a halántékomon ért. Megtántorodtam és megvakultam, forró sötétség gomolygott az arcom előtt. Xmbolyogtam, lebegtem ebben a forró sötétségben, tűrhetetlenül sokáig. Ügy éreztem, hogy elég már ebből, már túlságosan is hosszú időt töltöttem két lábon, többet nem lehet kívánni tőliem. De hiába akartam, nem tudtam elzuhanni, csak lebegtem súlyosan, holtfáraditan, reménytelenül. Közben lépéseket hallottam, nagy sürgés-forgás volt körülöttem. Tanácskozás. Győzködés. Bizonytalanság. Én meg forogtam, támolyogtam, mindig a zaj felé, mindig az angyal felé. De nem tudtam megérinteni senkit. Végre egy újabb ütés ért a tairfkámon, s akkor kiszabadultam, kibillentem, lassacskán aláereszkedtem valami langyos, kocsonyás közegbe, amelynek olyan szaga volt, mint a vémék. És ott elhevertem egy jó ideig. Amikor magamhoz tértem, az arcom döngölt, nyirkos földpadlóhoz nyomódott, s ahogy megmozdultam, azonnal belekóstoltam a padlót elborító sikamlós nyálkába, keserű penészbe. Hason feküdtem, meztelenre vetkőztetve, éreztem, hogy egészen megdermedt a testem, s hogy a jobb kezemben görcsösen szorítok valami becsomagolt, lapos és éles tárgyat. Fönt valahol, egy üvegezetten ablak négyszögében sötét, nedves lombok inogtak, felriadt madár jajveszélyeit és fagyos arcú telihold fehérlett. Még följebb, az ég kupolájának irányában szennyvízvezeték hörgött és zihált, mint egy torkon szúrt disznó, amint épp kivérzik, s ahogy ez a cső rázkódott, vergődött a falban, vákolattörmelék potyogott rám. Felültem. Az ablakon becsorduló holdvilág fényénél láttam, hogy egy ház szu- terónjében vagyok ládák, kerti szertszámok, üres üvegek és szagló rongyok között, egyik zoknim a lábamon van, s akik kiraboltak és levetkőztettek, nejlon reklám- szatyromat nyomták összegöngyölve a kezembe. Tudtam, hogy amit úgy érzek a váll- gödrömben, mint valami bőrömre száradt gyorsragasztót, az a vérem, tudtam, hogy az a vonyító hang, amit egészen közelről 'hallok már egy ideje, az én hangom. Nem tudtam, mikor marad abba ez a magas, reszketeg, elnyújtott vonyítás. Aztán egyszerre csák befogta a kezem a számat. Megértettem a figyelmeztetést: fölöttem a házban aligha a sötét hajú nő osztozkodik férfi ismerőseivel az aprópénzemen, sokkal valószínűbb, hogy mit sem sejtő idegen emberek alszanak. Akkor pedig én itt ebben a percben tetten érhető betörő vagyok, meztelenül kalandozó őrült, csapdába esett magamutogató, akit ha így a szuterénban üvöltözve megtalálnak, valószínűleg egyszerűen agyonvernek a háziak, mielőtt még rendőrt hívnának. Talpra lendültem, Vizsgálni, tapogatni kezdtem a szanaszét heverő, falba vert szögön lógó rongyokat. Kapkodva, remegve, ügyetlenül belebújtam egy viszonylag épségben maradt nedves nadrágba, felvettem valami régi egyenruha váiltöméses, fómgombos zubbonyát. Cipő nlem került azonnal kézügybe, keresgélni pedig nem volt türelmem, magukkal ragadtak a sietős menekülő mozdulatok, izgalomba hozott a sötét kaland. Csomagomat még mindig a kezemben szorongatva — Vagyonom utolsó maradéka — felkapaszkodtam a szűk ablaknyílásig és kimásztam a kertbe. Ahogy futni kezdtem a kert megművelt, laza földjén, egyszerre csak megéreztem az izmaimban az erőt, a ruganyosságot, átvetődtem egy alacsony léckerítésen, tompán döndülve, azonnali továbbhengeredve földet értem a túloldalon, még az ugrás lendületével talpra álltam a városvégi mezőség szélén, ós ahogy felnéztem az égne, a holdra, újból teli torokból felüvötöttem. Ezúttal hosszan, kihívóan kitartottam a hangot, itt már hajlandó lettem volna fogadni bármilyen támadást. Határozottan éreztem karjaimban a szőlőkaróval felfegyverkezett emberek elleni harc mozdulatait, az ökölpárbaj, a kézitusa fogásait, éreztem a csípőmben, hogyan hajolnék el finoman a torkomnak ugró véreb elől, hogyan törném el a gerincét tenyéréllel még 203
