Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Csengey Dénes: Találkozás az angyallal (regényrészlet)

valaki tett megjegyzést; fonnyadt, kifestett arcú nő amalgán műfogait kivillantva kérdezte meg: „Nia és a tripperből, abból azért kigyógyult már, életem?” — Ahogy kimondta, az arcát azonnal befutotta valami szemérmes és lányos mosoly, melyben dévajul villogott a szeme, és olyan készségesen, olyan önfeledten csatlakozott a kárára felcsattanó nevetéshez, hogy megszántam, és évődő mosollyal nyugtattam meg, hogy minden rendben, nincs mitől tartania. Csodálkozva éreztem, hogy percről percre nő bennem a megnyugvás, a ráérős, kába kényelem.

Elkészült a töltött káposzta, a Eácz testvérek megváltak hangszereiktől és csatlakoztak hozzánk, a pincér felesége tálalt. Oldalt húzódtam kissé, hogy utat nyissak neki az asztalhoz.

És akkor megpillantottam az angyalt.

Csak egy nő ült ott persze a sarokasztalnál, egy sápadt, sötét szemű magányos nő. De amint megláttam, amint észrevettem, hogy egyenesen, mozdulatlan szemekkel engem néz (lehetett ez így két perce, de két órája is; a nő kényelmes, szinte henye testtartásában fegyelmezett várakozás, finom rugókon nyugvó készenlét feszült), azonnal elengedtem a poharaimat, és éreztem, hogy testem egy mély, hosszú belégzés áramának engedelmeskedve felegyenesedik, már-imár felmagasliik a széken, s lassan kiemeli hátrahajló fejemet a gőzölgő tál fölött görnyedő csoportozatból. Es ugyanekkor enyhén, szinte simogatóan és édesen fázni kezdtem.

A nő ivott valami sárga likőrfiéléből, és amint elvette szájától a poharat, egy pillanatig megtartotta a levegőben, már-már rám emelte, mielőtt az asztalra tette volna. S ebben, ahogyan meggondolta magát a mozdulat közepén, ahogy nyugodtan, szinte lustán eltekintett attól, amire szemlátomást készült, miimtha mindegy volna, mintha nem érném meg azt a leheletnyi fáradságot sem, amennyibe egy likőrös pohár megemelfatése kerül, mintha anélkül is minden úgy történne, ahogy ő akarja, megéreztem valami kicsinylést, valami néma, végleges megvetést. Ugyanakkor az is világos volt, hogy valamit akar tőlem ez a nő, hogy engem szólít meg a mozdulatlan tekintetében fészkelő várakozás, amely úgy járta át körülöttem a nehéz, meleg ételszagot meg az állott cigarettafüstöt, mint egy üdítően hideg lehelet, mint valami hegyvidéki szél.

Asztaltársaim hatalmas étvággyal ették a töltött káposztát, hogy csak úgy remegett bele az ingatag lábakon álló asztál, és szó nélkül, koccintás nélkül, sietősen szürcsölve itták hozzá a vörös bort. Ebből a csámcsogó, szuszogó, böfögő koszorúból nem volt könnyű szembenézni a nővel. Éreztem, hogy erőnek erejével megkeményített tekintetem lassanként elolvad a pillantásában. A kocsmában nem változott meg semmi, de egyszerre minden világossá vált, súlyossá és szégyenletessé. Ültem egy félig már berúgott, de még félig sem jóllakott tarháló banda asztálfőjén, családomból kikopva, szerelmemből kirohadva, hajléktalanul, állástalanul, barátok és tervek nélkül, meleg, mocsaras otthonosságban, és úgy rémilett, ez a hallgatag, gőgös nő időtlen idők óta tud rólam mindent. A megvetés, mely felém árad belőle, régóta érlelődik, és most készen van és nyeregben van és ellenállhatatlanul nagy erőben van. „Így végezted a szabadságharcodat, lesothoi herceg?” Néztem a nőt és pillanatról pillanatra gyávultam. „Ennyit ért meghenteregned a szülőföld sarában?” Már úgy fáztam, hogy alig tudtam féken tartani a szám szélének remegését. „Ide igyekeztél Ágota növényi lélegzetű nyugalmából?” Kitartottam a szembenézésben, latba vetettem minden keserűségemet, minden nyomorúságomat, minden ágrólszakadt büszkeségemet, de tudtam, hogy mindez kevés, tudtam, hogy már fél percig sem állom pislogás nélkül a nő mozdulatlan 'tekintetét.

— Figyelitek? Rosszul van — mondta az asztalomnál valaki.

Egész testemben vacogtam.

— Legyen rajta a szemed, nehogy lelépjen fizetés nélkül — szólította a pincért a felesége.

A merev nézésben kicsordultak a könnyeim, de nem mertem mozdítani a szemhéjamat, attól féltem, ha csak egy hunyásnyi időre elengedem a nő tekintetét, azonnal elszédülök és lefordulok a székről. Kapaszkodtam abba a sötét pillantásba, bi200