Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Vlagyimir Tyendrjakov: A kommunizmus boldog szigetén (Földeák Iván fordításai)

nül elcsípem — persze hogy ezen igyekszem! — tekintetét és szolgálatkészen üdvözlöm. Ám ő itt házigazda, én viszont — vendég vagyok, az ő kötelessége, hogy ész- revegyen és nyájasan köszöntsön. És én, nedves állami gatyát öltve bemászok a vízbe, anélkül, hogy Adzsubej észrevett volna, mintha a magam részéről meg sem láttam volna.

S íme, felfrissülve, tökéletesen elégedetten ott sétálok a fenyőfák árnyékában,

ismerősökkel találkozóik, von, akiinek illedelmesein meghajtok, másokkal leállók tré- cselni.

Mindenki előzékenyen udvarias, csendes húsvéti ájtatosság árad szét az arcokon, mindenki szerényen visszafogott, kész rá, hogy elfelejtse a sértéseket, szeresse ellenségeit, „Krisztus feltámadt”, ennyi csupán az egész. Nos, nem sok kell, és Ehren- burg összecsókolódzik Gribacsouval, én pedig kegyes könnyekkel a szememben ösz- szeölelkezem Kocsetovval.

Ám lehetetlen sokáig elidőzni a súlytalanság eme áhítatos állapotában, az általános béke légkörében, elaikad a lélegzeted, önkéntelenül mélyet sóhajtasz és leereszkedsz a bűnös földre. Hirtelen magam elé képzeltem, hogy így kell sétálnom az aszfaltozott ösvényeken, a fenyők árnyékában egész nap, estig, a megígért ebédig és az ünnepélyes beszédekig. S akaratlanul is szentségtörő ötlet ébredt bennem: „Hát ez a kommunizmus bizony... igaz, ami igaz, így unalmas”.

Ám a kormány még nem jelent meg. A kormány színt kellett hogy hozzon a dologba.

4.

Ez már a második találkozó volt a kormánnyal. Nem bizonyultam méltónak arra

a megtiszteltetésre, hogy az elsőn jelen legyek, pedig kár — mert meghökkentette a jelenlevőket. ^_.~Hruscsov akkor ebéd közben, ahogy mondják, alaposan felöntött a garatra és... harsogni kezdte a „Pétervárott sétáltam én.. ,”-t a maga teljes orosz szépségében.

Kezdetben keresetlen egyszerűséggel félbeszakította a beszélőket, mit sem törődve rangjukkal és tekintélyükkel, s zaftos szentenciákat ontott magából: „Ukrajna, ez nektek nem bogár a bot végén!...” S úgy szellemeskedett, -hogy még az örökösen zöldesfehér, mindenhez hozzászokott Molotov is elvörösödött

Majd Hruscsov mintegy mellesleg lehurrogta Marietta Saginjánt is. Senki nem emlékezett rá, hogy voltaképp miért tette. Valamelyik véletlen megjegyzésére ezt harsogta 'az idős írónő arcába: „Pedig az orosz kenyeret és szalonnát eszitek!” Az írónő sértődötten megmakacsolta magát: „Nem szoktam hozzá, hogy a szememre vessenek egy darab kenyeret!” S tüntetőn otthagyta a vendégmarasztaló asztalt, beült az üres buszba s a sofőrök előtt szidni kezdte a kormányt, ami különben egyáltalán nem volt befolyással az ünnepélyes esemény menetére.

Az alaposan becsípett Hruscsov megnyergelte az eszmeiség témáját az irodalomban — „a valóságot szépítgetők nem is olyan rossz gyerekek... Nem fogunk sokat vacakolni azokkal, akik titokban mocskolódnak ellenünk!” — harsogta a hithű irodalmárok lelkesült felkiáltásai közepette, akik nyomban ujjal kezdtek mutogatni sorstársaikra; marj beléjük, Nyikita Szergejevics! megkaparintottak egy fórumot; a Lityeraturnaja Moszkvát!

A Lityeraturnaja Moszkva almanachot egy írócsoport kezdeményezésére hozták létre, formálisan senki alá nem tartozott, gyakorlatilag azonban, mint minden sajtótermék, teljesen alá volt vetve a cenzúra szeszélyeinek, de függetlensége még ennek ellenére is rémületet keltett. Kazakevics, az almanach mindenki által elismert kezdeményezője, ezúttal nem tudni miért, de elkerülte a figyelmet, Hruscsov teljes uralkodói haragját váratlanul Margarita Aligerre zúdította, aki csupán any- nyiban volt bűnös, hogy a többiekkel együtt szerepelt az almanachban.

— Maga egy ideológiai diverzáns! A kapitalista Nyugat csökevénye!...

8