Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Vlagyimir Tyendrjakov: A kommunizmus boldog szigetén (Földeák Iván fordításai)
3. — Ha szeretne megfürdeni, akkor tessék ... A kommunizmus valamelyik régi lakója közölte ezt velem, aki félórával korábban érkezett ide, és már volt ideje körülnézni és beilleszkedni. Az ördög vinné! A javaslatok előbb születnek, mint a vágyak. Hirtelen éreztem: tapadósan izzadt a testem, a veríték sója marja bőrömet, s mily nagy élvezettel mártóznék most meg, ám ... — Ugyan ki gondolta volna, hogy ha a kormánnyal indul találkozóra, akkor hozzon magával fürdőnadrágot... — Ej-ej, ne izguljon, ott kap fürdőnadrágot... még meg is köszönik. Tessék, ezen az úton kisétál a tó partjára, lát oldalt két kis házikót, öltözőt férfiaknak és nőknek... Ha pedig csónakázni támad kedve, ám tessék. Minő figyelem a személyiség iránt, így hát nem marad más hátra, minthogy belenyugodjál a dologba — önnön örömödre és élvezetedre. Atlétikus termetű ifjak, amolyan egyszerű orosz Apollók és Merkúrok csavarták ki és adták át a nedves fürdőnadrágokat. Itt különben egy bosszantó apróság történt, nem jutott mindenkinek fürdőnadrág, nekem egy gatya maradt, melyet épp az előbb használt ugyan valaki, viszont lelkiismeretesen ki volt csavarva. Terjedelmes tó terpeszkedett a fenyőerdőben, partját a természet szabadsága szerint fű és sás borítoittia s nem kincstári kőágy fogta körül. Igaz, a tágas tó körül aszfaltozott sétautak húzódtak, kis padokkal és faállványokkal, ez utóbbiak készségesen ajánlgattak bambusz horgászbotokat. Horgászt ezúttal azonban nem láttunk ... A művészeti élet és a kormány képviselőinek legutóbbi találkozóján a víztároló partján minden tíz-tizenöt lépésre horgászok ültek mozdulatlanul, kezükben bot. Konsztantyin Pausztovszkij, a szenvedélyes pecás elmesélte nekem, hogy keresetlen közvetlenséggel odalépett az egyikhez és minden hátsó gondolat nélkül megkérdezte tőle: — Harapnak? A horgász hallgatott és rezzenéstelen, merev- képpel bámulta az úszót. • — Mivel pecázik? Szúnyoglárvával vagy kukaccal? Egy szót sem kapott válaszul... S Pausztovszkij ekkor rádöbbent: a horgászt nem az a hal érdekli, amelyik a tóban úszkál, s nyilván egészen más, szigorú utasítást kapott, hogy ne beszélgessen senkivel. A part most üres. köröttem csupa ismerős arc, mintha az írószövetség moszkvai szervezetébe kerültem volna. Alekszej Szurkov hangyákat szór ki nadrágjából s homlokát ráncolva panaszkodik: — Ügy mar és harapdál, akár egy megvadult kritikus. — Legyen elnéző, hiszen állami hangya, — bátorkodók előállni a tanáccsal. Szurkov nevet. Amikor nem magas, titkári funkciót tölt be, lehet vele tréfálni, még szabadszájúan is. Kissé odébb, figyelmesen szuszogva, a fürdés után ráérősen öltözködik Leonyid Leonov. A part alatt a vízben találkozásra kerül sor — Valentyin Katajev hullámokat verve úszik bele egyenest Dorizó mosolygó, kerek képébe s közben hangosan zsémbelődik: — Érdemes volt jó száz kilométert utaznod, hogy megpillantsd ezt a Vorovszkij utcában is unos-un'talan eléd kerülő pofát! Nyikolaj Dorizó fülig vízbe merülve kedves, lefegyverző nyugalommal mosolyog vissza. Távolabb egy pirospozsgás és testes férfi üldögél — nyakkendőben, hófehér ingben, élesre vasalt nadrágban. A haja száraz, tehát nem fürdött s úgy tűnik, nem is fog, egyszerűen pihen. Nem is olyan rég még a Komszomolszkaja Pravda szerény munkatársa volt... Alekszej Adzsubej, Hruscsov veje! Egyszer véletlenül összeismerkedtünk, még koccintottunk is az asztalnál egymás egészségére, most viszont nagy igyekezettel másfelé fordítjuk fejünket. Ügy érzem várja, hogy feltétle7
