Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Bilecz Endre: Bibó István és a népi mozgalom politikai hagyományai (tanulmány)
lása, a demokratikus társadalomfejlődés perspektíváinak gyakorlatilag is hasznosítható kifejtése. Egy társadalmi-szellemi mozgalom magától értetődő természetességgel vállalhatja a „Bibó-epigonság” vádját, amikor a maga legsajá- tabb és legértékesebb elméleti hagyományához nyúl vissza, hogy mai lehetőségeit és feladatait jobban, mélyebben megértse. A bibói társadalomelmélet antropológiai megalapozottságú rendszer. A társadalomszerveződés belső mozgató ereje az egyének és a közösségek félelme a másik ember agressziójától, túlhatalmától; egyáltalán az indokolatlan és funkciótlan hatalomkoncentrációk elleni indokolt, jogos személyes és kollektív védekezés szükségességének felismerése. A társadalmi fejlődés ezért sokdimenziós folyamat: nem vezethető le egyetlen alapvető tényezőből; így még a társadalmi formációból, a termelési viszonyból s a tulajdonviszonyból sem értelmezhető. A társadalomfejlődés egyensúlyának kritériuma az, hogy „az emberek egymás közötti szolgáltatásaiban mennyi tényleges kölcsönösség nyilvánul meg”. (BIVT III. 65.) A társadalmi egyensúly azonban Biibóná.1 nem esik egybe a társadalmi fejlődés fogalmával. Egyensúlytalan fejlődés tartósan lehetetlen a történelemben, ám az emberiség eddigi múltjának (térben és időben) legnagyobb része statikus egyensúlyi feltételek között zajlott. Fejlődésről csak ott beszélhetünk érdemben, ahol a társadalom mozgása dinamikus, vagyis a nagyobb szabadság irányába tart. A kollektív és egyéni szabadság megvalósulása tehát Bibó elméletének alapvető princípiuma. Az egyensúlyozott szabadság fokozott kiteljesedése jellemzi a görög-római és keresztény alapokból kinőtt európai társadalomfejlődést. A magyar történelem ezer éve az európai társadalomfejlődési vonulathoz tartozik, annak egy sajátos közép-európai változata. (Kelet-európainak Bibó mindig olyan értelemben nevezi a magyar fejlődést, hogy egyértelműen megkülönbözteti a balkáni s a római kereszténység hatósugarától keletre eső területek történelmi fejlődéstípusától.) Bibó István Közép-Európa koncepciója történetisége mellett egyben átfogó társadalmi és politikai értelmezési keret. A magyar demokratikus progresszió (Kossuth-tól Németh Lászlóig ívelő) „Duna- Európa” hagyományát, szép utópiáját szintetizálja, ugyanakkor a legnagyobb kritikai érzékkel mutatja meg e történelmileg reális utópia beteljesítésének akadályait: a kelet-európai kisállamok nyomorúságát, a kollektív hisztériák gerjesztette antinómiákat. Végkövetkeztetése is egyértelmű: a magyar nemzet a maga végleges helyét, biztonságát a közép-európai népek demokratikus együttműködésében találhatja meg. A mai magyar nemzet, a magyar társadalom viszonya a szabadsághoz, a demokrácia és a szocializmus értékeihez Bibó István egész munkásságának középponti problémája: Az európai társadalomfejlődés értelme (BIVT III. 5—123.) az életmű, a szellemi hagyaték összefoglalása. Itt mondja el Bibó — „a leendő társadalom helyes és vonzó víziója” felvázolása közben — a maga elgondolásait s kritikáját. A radikális társadalmi reform a változtatások összefüggő rendszerét tételezi fel. Első eleme ennek a szabadságintézmények tényleges működése (BIVT III. 75.). A hatalmi ágak klasszikus elválasztása mintájára alakítandó ki a nevelői, a tudományos és a tömegkommunikációs-tömegkultúráiig ágazatok függetlensége, autonómiája s társadalmi ellenőrzése. Abszurdum a termelést végzők kirekesztése a gazdasági döntéshozatalból. A gazdasági tevékenységnek is minden szinten elválasztott, megosztott önkormányzatokkal bíró hatalommá kell válnia: „ ... a tényleges, közvetlen munkát végzők önkormány182
