Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Bilecz Endre: Bibó István és a népi mozgalom politikai hagyományai (tanulmány)

A nemzeti sorskérdés másik problémaköre a legkisebb, legelemibb társadalomintegrációs forma, a család megvédése. A népi irodalom és szociográfia más irányzatokkal egyetértésben tárja fel a családok átalakulásának szociális, kulturális gondjait, válságjelenségeit. Az elemi közösségek válságának megismeréséből és elemzéséből nő ki a modern népi-nemzeti irányzat harmadik vállalása, az elemeire bomlott, atomizálódott tagolatlan társadalom széteső, válságban levő közösségeinek összeszervezése. A hatalmi akarat elsősorban a közösségszervezés kulturális formáit fogadja el, ezért a kulturális társadalmi mozgalmak erősödhetnek meg. Folyamatosan kezdenek működni a honismereti, a népművészeti, a népzenei, és a néptáncos mozgalmak. A közösségi önszerveződések autonóm-lehetőségei, egzisztálásuk gazdasági, jogi garanciái azonban mindmáig korlátozottak.

A „szabadság kis körei” — Bibó értelmezésében az európai társadalom- fejlődés alapegységei és hordozói — nem olvadhatnak össze egységes társadalmi mozgalommá, nem válhatnak a magyar demokratikus társadalom építőelemeivé. A népi-nemzeti irányzat ma is elsősorban az elit- és a tömegkultúra intézményeiben érvényesítheti jelentős szellemi befolyását, de autonómiája itt is viszonylagos, korlátozott. A mozgalom nem rendelkezhet önálló nyilvánossággal (lappal, művészeti műhelyekkel), kulturális intézményhálózattal. Erőteljesebb jelentkezéseit hivatalos korlátozások, tilalmak, lapbetiltások követik a nyolcvanas években. A társadalom és a kultúra integrálása így csak vontatottan, nehezen haladhat előre. (Írásom megfogalmazása óta a helyzet örvendetesen változott. B. E.)

3. Az újjászerveződött népi-nemzeti mozgalomban Bibó István politikai nézeteinek hatása a hetvenes évek végéig csak közvetetten jelentkezik. A személyes okokon — Bibó elhallgattatása, majd agyonhallgatása — túlmenően meghatározza ezt a népi mozgalom félig kényszerű kulturális, irodalmi orientációja, a társadalom szinte teljes politikai tagolatlansága és a demokratikus politikai nyilvánosság hiánya. Pedig Bibó a hetvenes években is jelentős társadalomelméleti műveket alkot, s a népi mozgalom társadalompolitikai koncepcióját modernizáló nefomjavaslatokat készít. A nyolcvanas évtizedben e gyorsan kibontakozó és tartósnak ígérkező Bibó-kultusz az életmű egészével együtt az utolsó évtized írásait is felfedezi. A már-már reneszánsznak is minősíthető megismerési, alkalmazási hullám azonban csak akkor hozhat eredményeket, ha mindegyik progresszív szellemi irányzat kialakítja a maga korrekt értelmezését Bibó István életművéről, gondolatrendszeréről. Ebben a folyamatban egyik progresszív irányzat, így a népi-nemzeti mozgalom isem törekedhet kizárólagosságra. Hisz a bibói történelemfilozófiai, középszintű társadalom- és politika- elméleti koncepció mindegyik haladó magyar eszmerendszerrel érintkezik. A másik divatos „félelem” is indokolatlan: minimálisnak tűnik az a veszély, hogy a bibói nézetrendszerből zárt ideologikus dogmagyűjtemény, „bibóizmus” alakulhatna ki. Éppen Bibó gondolatainak nyitottsága és pragmatikussága zárja ki ezt a lehetőséget, ahogy a hivatalos kisajátítási kísérletek is zátonyra futnak a koncepció ugyanezen tulajdonságai miatt.

A népi-nemzeti irányzat ma nem rendelkezik a negyven évvel ezelőttihez hasonló korszerű, részletezett polgárosodási, demokratizálódási társadalompolitikai programmal, viszont rendelkezésére állnak Bibó szintetizáló művei, különösen Az európai társadalomfejlődés értelme. Ez a tanulmány a népi mozgalom történetfilozófiai, társadalomelméleti gondolatainak korszerű összefogla181