Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Barabás Tamás: Hogy is állunk az arányszámmal? (Újabb mozzanatok a népi-urbánus vitához)
mold meg gyorsan, hány keresztény magyar mozog ezeken a pályákon, utána számold meg, hány zsidó, és ha úgy látod, lakossági „arányszámához” képest többletet mutat a zsidóság, akkor nyomban nézz más foglalkozás, hivatás után! Értetted? No, de folytassuk tovább ezt az őrült példát: mi történik, ha mondjuk Szép Ernő és Szomory Dezső, Zelk Zoltán és Kiss József, Rátkai Márton és Kabos Gyula vagy a felszabadulás után Örkény István és Orbán Ottó, Kern András és Verebes István stb, stb . .. megfogadja ezt a tanácsot, s búcsút mondva írói-művészi tehetségének, nem azt bontakoztatja ki, nehogy „arányszám feletti” legyen, hanem elmegy, mondjuk, lakatosnak, adóellenőrnek, bérelszámolónak, hengerésznek? Hátha akkor egyszeriben a bérelszámolók és az adóellenőrök, meg a lakatosok és hengerészek között találnánk „arányukat jóval meghaladó mértékben” zsidókat? Akkor megint baj van, nem? Akkor tehát mit csináljunk? Ez a korlátozási logika egyenesen vezet — vezetett! — munkaszolgálathoz, gettóhoz, deportáláshoz, Holocausthoz. És mennyire vehető komolyan S. K.-nak az a fentebb idézett állítása, miszerint az általa népinek nevezettek soha nem követelték a zsidóság megsemmisítését vagy az országból való kollektív kitelepítését, amikor S. K. miaga közli Gombos Gyula 1939-ben írt cikkének azt a részletét, amelyben a szerző „nem tgyűlölségből” bár, de „a zsidóság kérdését a legszigorúbban rendezni” akarja. ’39-ban már nem lehetett könnyelműen játszani a szavakkal, „a legszigorúbb” rendezésen akkor csakugyan a legszigorúbbat értették. Leírni is félek, mi lehetett az, és rosszul esik, hogy S. K. nem talált magának szavakat arra, hogy „;a legszigorúbban” elhatárolja magát ettől. Talán azért nem, mert ezekután idejét megint arra fordítja, hogy újabb mentséget találjon a Magyar Élet és a Magyar Üt tábora számára. Ezeknél a lapoknál, írja, „nem felmentésképpen, de azt is figyelembe kell venni, hogy a cenzúra rendszeresen törölte a baloldalinak minősülő társadalombíráló cikkek jó részét... ” fenntartással fogadom ezt a mentséget, mert egyrsézt kétlem, hogy ezekben a lapokban léteztek (volna) „baloldalinak minősülő” társadalombíráló cikkek jó részét...” Nagy fenntartással fogadom ezt a mentséget, mert egyrészt kétlem, hogy ezekben a lapokban léteztek (volna) „baloldalinak minősülő” cikkek. Másrészt viszont annál inkább léteztek ilyenek a valóban baloldali lapokban, amelyeknek anyagában legalább akkora (valószínűleg jóval nagyobb) irtást végzett a cenzúra, s azokban mégis rendre megjelentek igazán baloldalinak minősülő írások. S. K. szerint: „Az említett írásokat nem menti, hogy egyes zsidó csoportok — hasonlóan a magyar uralkodó körök többségéhez — érzéketlenek voltak a magyarság sorskérdései iránt”. Még el is fogadnám ezt, hiszen egyes zsidó csoportok valóban sok mindenben hasonlóan gondolkodtak, mint a magyar (én azért hadd fogalmazzam így: keresztény magyar) uralkodó körök. Igen, elfogadnám, ha Salamon legalább annyit hozzáfűzne, hogy más zsidó „csoportok” viszont semmivel sem voltak érzéketlenebbek a magyarság sorskérdései iránt, mint különféle keresztény „csoportok”, akár népiek. S még hozzátenném: sehol nem egyedüli kritérium a művészetben a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozás. Az öreg halász és a tenger például éppúgy nem foglalkozik nemzeti sorskérdésekkel, mint mondjuk a Pál utcai fiúk, mégis csodálatos, és Hemingway (keresztény amerikai író) méltán kapott Nobel-díjiat rá. Saul Bellow zsidó amerikai író is kevés nemzeti sorskérdéssel foglalkozott, csak éppen kiváló regényeket írt, méltán kapott Nobel-díjat ő is, s az amerikai irodalom egyenrangú-egyenjogú amerikai íróként tartja számon mindkettőjüket, függetlenül attól, hogy melyikük milyen vallású. Salamon ezt teszi hozzá: „egy identitási zavarokkal küszködő réteg vállalhat-e vezető szerepet egy olyan nép életében, amelynek hagyományaival és észjárásával nem tud maradéktalanul azonosulni”. Ha nem mondja is ki, nyilvánvaló: amikor e „réteg”-ről ír, a zsidókról szól. Csak megint hamisat. A magyar zsidóság jelentős részének ugyanis nem volt identitászavara, mindaddig, amíg azt belé nem verték különböző diszkriminációs intézkedésekkel, később puskatussal, veréssel, gépfegy- vertűzzel. A magyar zsidóság túlnyomó része még az üldöztetés tetőfokán sem vonta kétségbe önnön magyarságát, hiába akarták megfosztani tőle. (A legtöbb magyar zsidó nem is tudott más nyelven beszélni, gondolkodni, írni.) A magyar zsidóság 163
