Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Salamon Konrád: Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből II. (tanulmány)

tesznek az ügynek is, mert a naiv olvasó jobban élvezi a rémségeket, a gyilkos kegyetlenségeket, mint amennyire felháborodik a fasiszta gaztetteken.”40

Jellemző az urbánus fékevesztettségre, hogy a nyomorgó tömegek körében irtott .lábrakapó zsidóellenes megnyilatkozásokat Zsolt Béla egyenesen Veres Péter nyakába varrta: „Nem állítom, hogy Veres Péter bűnrészese ennek a kegyetlenségnek, de igenis állítom, hogy elsősorban Veres Péter felelős politikailag azért, hogy az izgatott falusi tömegek ösztönös osztályharcos megmozdulása céltalanul és meg- okulatlanul az antiszemita lázongás tévútjaira került.”41 Jogosan írta tehát Kovács Imre Kunmadaras kapcsán, ahol a feldühödött .tömeg — 1946. máj. 21-én — zsidó kereskedőket vert meg, kettő közülük sérüléseibe belehalt —, hogy a „teljes megnyugváshoz, a teljes megbékéléshez... nemcsak a magyarságnak kell igazítania magatartásán, hanem a zsidóságnak is. Ezt a mondatot nagy alázattal, nagy aggódással és nagy szorongással írtuk le: nem érti-e félre ? ... mi azt szeretnénk, ha végre egyszer zsidók és keresztények feloldódnának abban a tudatban, hogy emberek vagyunk .. ,”42

A kölcsönös magatartásiváltoztatásról azonban hallani sem akartak a Haladás köreiben. Nagyon fontos azonban annak hangsúlyozása, hogy a magyar zsidóság nem állt egy emberként a Haladás mögött, sőt voltak, akik határozottan elítélték a lap bosszút lihegő magatartását. Íme iBíró Tibor cikke a Független Ifjúságból „Kezdettől, a Haladás megindulásától fogva, helytelenítettem a lap tendenciáját és hanghordozását. Nem helyeseltem, s nem tudtam megérteni: mi szükség van arra, hogy mi, töredék magyar zsidóság halálos megpróbáltatásainkból úgy ahogy kilá- bolva, azzal kezdjük működésünket a magyar damokráoia életében, hogy külön lapot csinálunk, úgy is mondhatnám, házi lapot, melyben most (már mi melengetjük és népszerűsítjük a fejünkre annyi gyászt és szenvedést hozó fajvédelem gondolatát. Mert mi más volt, ha nem fajvédelem szenvedéseink örökös emlegetése, apró sérelmeink túlzó felhánytorgatása, s a magyar problémák olyképpen való felvetése, mely a kérdésnek következetesen csak a bennünket érintő részét fogja és világítja meg. Ezt csinálni, a leghelytelenebb politika, mit egyáltalán csinálhatunk. (...) legfogékonyabb fiatal éveimet az üldözés tüzes légkörében töltöttem el, de ez se akkor, se most nem a vad megtorlásra inspirál, hanem azt a meggyőződést érleli meg bennem: szorosabbra, még szorosabbra kell a magyar nemzethez kapcsolni magamat és magunkat. (...) őszinte aggodalommal kérdezem, megengedheti-e magának a megmaradt, -töredék magyar zsidóság, mely a magyar társadalomnak csak egy porcikája, hogy a legnagyobb magyar társadalmi osztálynak, a parasztságnak egyik politikai és szellemi vezérét megtámadja. (...)

Feltehető-e józan ésszel, s csak a legcsekélyebb tárgyilagosság mellett is, hogy az a falu népe, amelyik a gettók és deportálások idején, amikor száz meg száz újság, húsz-harminc rádióállomás uszított ellenünk, annyi emberi együttérzéssel állt mellénk és segített, ahol tudott, — ezt Zsolt Béla is éppúgy tudja, mint én — most, mikor mindez nincs, megszűnt: megragad egy embert, egyszál ruhában kirakja a határba és világgá kergeti csak azért — mert zsidó.

Hát ki hiszi ezt el nekünk? (...)

Utat, hangot és módszereket kell változtatnunk. A magyar nemzet eszményeihez, akaratához és értékeihez fenntartás nélküli ragaszkodás és alázat, sok-sok önfegyelem és önbírálat, nyugalom, a sorainkban lábrakapott hisztéria leszerelése, mértéktartás és alkalmazkodás. Ez a mi boldogulásunk és békességünk egyetlen útja . . J’43

Az idézett gondolatok hatástalanok maradtak, s (amikor Szabó Dezső hívei felvetették, hogy az írót végakarata szerint a Gellért-hegyen helyezzék örök nyugalomra, Máté Iván azt válaszolta a Haladásban, hogy „ha ma Kunmadarason parasztok osztályharcot vívnák tojásos-zsidók ellen, vagy (ha a Teréz körúton egyesek oroszokra lőnek, akkor gondoljunk arra, hogy mindez annak a szellemi irányzatnak az eredménye, amelynek irodalmi sámánja ... Szabó Dezső volt.. ,”44 Azt ugyan lehetett vitatni, hogy Szabó Dezsőt a Gellért-hegyre temessék, de nem azzal a címmel, hogy: „Mauzóleumot a felbújtónak?” Mindezzel kapcsolatban arra is jogosan kér148