Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Salamon Konrád: Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből II. (tanulmány)

dezett rá a Magyar Barasztélet: „miért fáj még a kapitalista nagypoigároknál is jobban Szabó Dezső tisztessége a Népszavának ... ?” Hisz ő „volt az első magyar író, aki a parasztság döntő szerepét a nemzet életében felismerte .. ,”45 Az ok azonban épp ebben rejlett. Az urbánus felfogás ugyanis Szabó Dezső kétségtelen romantikus parasztábrázolásában ős a fasiszmus előfutárát látta: „nagyon kell vigyáznunk, hogy ne Böjthe János mithikus és fasizmusba torkolló útjára lépjünk, mint a weimari Németország ifjúsága”.48 Épp ezért állandóan napirenden tartották az olyan „félfasiszta írók”, mint Németh László, Kodolányi János, Sinkia István és Féja Géza ügyét.47 Hiába idézték a népiek Lukács György kijelentését: „Igen nagy tehetségnek tartom Németh Lászlót, irodalmi működésével szemben semmi kifogást nem emelünk. De ha eszmei síkon mond olyat Németh László, ami ellenkezik a mi ideológiánkkal, akkor ideológiailag a szabad kritika jogán szembeszállunk vele.”48 — ez csak olaj volt az lamúgyis olthatatlan urbánus gyűlöletre.

1946 nyarán, iaimikor a népi mozgalom legjobb erői létrehozták a Népi Művelődési Intézetet, az urbánusok azonnal hozzákezdtek a benne résztvevők lejáratásához, így Földes Ferencet Szatmár megye volt fasiszta szellemiségű népművelési vezetőjének minősítették, Jánosi Sándort leventeoktatónak, dr. Szabó Zoltánt és dr. Űjszászi Kálmánt Sárospatakról eltiltott MÉP-vezér professzoroknak, Szatmáry Lajost pedig Antal István megbízottjának, aki 1944 nyarán gleischaltol’ta a Györffy- kollégiumot.49 E szemenszedett hazugságokra — hallgatását az intézmény érdekében megtörve — Illyés Gyula válaszolt: a Népi Művelődési Intézet „célja parasztságunk kulturális felemelése, s amelynek elnökségét én vállaltiam. Évek során megszoktam — megszokva hozzá az alázatos némaságot is —, hogy a legingerültebb ar- culköpések akikor érnek, amikor a magyar szegénység érdekében fognék eredményesnek ígérkező munkába”. Most sem felelt az alaptalan vádakra, de ismerve a hatást, amit a legrosszabb sajtó a legjobb lelkekre is gyakorolhat, az intézmény védelmében élt a szóval, kérve iaz olvasókat, ne adjanak hitelt az intézetet ért vádakra. A Haladás minden állítását hitvány hazugságnak nevezte, „elvárva a cikkírótól, hogy becsülete és vádjai igazolására ezért bíróság elé” állítja. Ha nem, „betűcsibész” és kartársait szólítja fel, hogy „közösítsék ki őt magiuk közül”.50

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Antal Gábor minden állítása hazug volt, Zsolt Béla imigyen válaszolt: Illyés — szakítva hallgatásával — alantas hangon támadta a Haladás cikkíróját, aki „jóhiszeműen” bírálta ia Népi Művelődési Intézetet: „annak az Illyés Gyulának, aki Gömbös Gyula és Imirédy Béla kultúrcsatlósa volt, még akkor sincs erkölcsi joga a ,Szabad Szó’-ban közzétett válasza felháborodásához, ha valódi perfídiával kerül szembe... Annak iaz Illyés Gyulának, aki erkölcsi és anyagi haszonélvezője volt nem is a ,ku ltúr esi b és zs é g ’, hanem a kultúraellenes banditiz- mus tízéves rendszerének.. ,”51 Ez az elvakult gyűlölet mindenkit megdöbbentett, Illyés azonban egyetlen rágalomra sem volt hajlandó felelni. „Ismeri a sajtó ,eszközeit’ — kérdezte a Szabad Szó munkatársa. S ha most anyja vagy leánya becsülete lesz soron, akkor sem felel: — Nem. — Annyira bízik magában? Vagy az igazságban? — Annyira” — válaszolta Illyésí2

E támadást a politikusabb urbánusok is szerencsétlennek tartották, nem mintha nem értettek volna vele egyet, hanem mert a közvélemény elítélő véleménye kellemetlenül érintette saját hadállásukat. Bóka László vállalkozott a visszakozásra, de azon sajnálkozva, hogy Illyést hova ragadta az indulata, majd megkérdőjelezte: elfogadható-e tárgyalási alapul, „hogy hazug, csibész és kitaszítandó, aki helytelenül van informálva”. Ezek előrebocsátása után ismerte el, hogy Zsolt Béla is elvetette a sulykot, hisz Illyés nemhogy áruló nem volt, de becsületesen harcolt a magyarság egészéért. Végül javasolta a „két nagyszerű embernek” — azaz Illyésnek és Zsoltnak —, hogy indulataikat fogják a közös cél igájába.53

Fejtő Ferenc ugyanakkor általánosabb okokkal indokolta meg a népiekkel szembeni fenntartását: „egy pillanatig sem hittem el (...), hogy a parasztság önmagától, a munkásosztály segítése, annak irányítása nélkül gazdaságilag és szellemileg felszabadíthatja önmagát...”54 Fejtő állításának két hibája van: a népiek soha nem akartak a munkásság nélkül politizálni, mindig is a parasztság és a munkásság

149