Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Salamon Konrád: Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből II. (tanulmány)
járnak hitt.”20 Világos beszéd, mely ugyanakkor ellentmondott e kérdést érintő valamennyi véleménynek, amelyek nyomán ekkor vált máig is tartó divattá, hogy csupán a szárszói „magyar utasokat” illik elítélni a másik tábor annál egyértelműbb megdicsőítése érdekében. Az új szellemi front kérdésének fontosságát mutatta, hogy a kommunista párt 1945. júliusában a könyvnapokra külön kötetben jelenttette meg a legfontosabb hozzászólásokat. Ezzel együtt azonban már elkezdődött az írók igazoltatására indított kampány. 1945 májusában nemcsak a parasztpárt, de a kommunista párt lapja, a Szabad Nép is feleslegesnek tartotta, hogy külön írói igazoló bizottságot hozzanak létre. Azt senki sem vitatta, hogy a fasiszta írónak épp úgy bűnhődnie kell, mint a fasiszta közalkalmazottnak, sőt a Szabad Szó úgy vélekedett, hogy „az író, ha vétkezett, kétszeresen vétkezett, s bűneiért súlyosabban kell vezekelnie is”, ugyanakkor azt javasolta, „hogy pártközi igazoló bizottság helyett arra sokkal illetékesebbek, az írók maguk ítélkezzenek műveikkel együtt a vétkesek fölött. Ezt követeli a demokrácia erkölcse és az irodalom tisztasága”.21 Illyés nem értett egyet az íróknak járó súlyosabb büntetéssel. Szerinte: „gondunk nem a múlt, — amelyet nem a saját erőnkből zártunk le — hanem a jövő, — amelyet a saját erőnkből közösen kell alakítanunk.” Éppen ezért: „Ami értéket csak fel tudunk használni és üzembe tudunk helyezni, azt azonnal fel kell használnunk és üzembe kell helyeznünk.” Mindez azért fontos, „mert ha egy nemzetnek egy emberöltő alatt tíz igaz írója van, az már áldhatja a sorsát. (...) Egy kis figyelmetlenség tíz emberrel, s a nemzet egy emberöltőre néma marad. (...) Nem kívánom, hogy ne beszéljünk arról, hogy ki mikor mekkorát tévedett, de ne ezen legyen a hangsúly, mert ha csak ezt csináljuk — visszafelé haladunk s mesgyéjóig sem érünk el az új teendőnek: a forradalmi átalakulás sikeres megkezdésének.”22 E gondolatoknak azonban 1945 nyarán nem volt foganatja. A háború és a zsidóság szörnyű megpróbáltatásai után az urbánus ellenfelek szinte az egész népi irodalmat a vádlottak padjára akarták ültetni. A 156/b. sz. (igazolóbizottság 1945, június 13-án Cserépfalvi Imire elnökletével azért feddte meg Püski Sándort, mert „több jobboldali, sőt köztük teljesen nyilas érzelmű író művét megjelentette, így: Kádár Lajos, Kodolányi János, Sinka István, Erdélyi József, Fája Géza, Németh László írók műveit is kiadta .. ,”23 Ez az igazolás is csak úgy születhetett meg, hogy a népi mozgalom legjobbjai (Illyés Gyula, Veress Péter, Darvas József, Jóosifc Lajos, Erdei Ferenc) nyilatkozatban álltak ki Püski Sándor mellett, s az ötpárti igazoló-bizottság parasztpárti küldötte javasolta a feddéssel való igazolást, amit a kisgazda küldött elfogadott, a munkáspártok küldöttei Cserépfalvi Imre és Horváth Zoltán viszont elutasítottak. A vitát a demokratapárti küldött szavazata döntötte el Püski „javára”.24 * Az írók igazolása körül feltörő indulatok nem csitultak azok befejeztével sem. 1945 decemberében Horváth Zoltán a Népszava hasábjain újabb támadást indított a népi írók ellen. Kiinduló pontja, hogy „az utóbbi hónapok fejlődése egyenes vonalban visz a szellemi ellenforradalom felé”.25 E „folyamatnak” azonban megvannak a történelmi előzményei, hisz a „magyar szellemi élet, sajnos — ezt nyíltan meg kell mondani — sokkal mélyebben kötötte le magát iá múlt fasiszta és félfasiszta rendszere mellett, semhogy egykönnyen szabadulni tudna tőle”. S a vétkes írók, akik „korábban tűrték, hogy tudatlanságra, hazugságra tanítsák ennek az országnak a népét” most „amikor élet-halálharcot vív a demokrácia maroknyi harcos serege ennek a lelkibetegségnek gyógyításáért, most is tétlenül maradnak”. S hogy kik ezek az írók, hamarosan arra is fény derül: „Néhány héttel ezelőtt Szabó Lőrinc csúszott át az igazoláson, most Kodolányi és Sinka István jelenik meg a nyilvánosság előtt, abban a hiszemben, hogyha jók voltak a múltban a .Nemzetőrének, az 145
