Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Salamon Konrád: Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből II. (tanulmány)
SALAMON KONRÁD Mozzanatok a népi-urbánus vita történetéből II. A második világháború pusztító tűzóben megsemmisült a magyar uralkodó körök néptől idegen politikád hatalma is, s ia döbbenetes veszteségeket szenvedő magyarság hozzáláthatott az új Magyarország megteremtéséhez. A népi mozgalom hívei a parasztpántokhan vagy azok környékén helyezkedtek el. A népi írók — egyben a mozgalom vezetői — a Nemzeti Pairasztpárt vezetőségében és hangadói közt voltak ■találhatók, követőik közül azonban többen is a kisgazdapártot választották politikai működésük színteréül. Már csak azon meggondolásból is, hogy egy nagyobb párt kedvezőbb feltételeket kínál eszméik valóraváltásához. Azt is meg kell említeni, hogy a népi mozgalomban indult fiatalok egy csoportja a kommunista pártban kezdte meg vagy folytatta politikai tevékenységét. A népi mozgalom II. világháború utáni történetének vizsgálatánál tehát nem elégséges csupán a Nemzeti Parasztpártot tanulmányozni, bár kétségtelenül ez tökinthető a népi mozgalom meghatározó erejének. A népi mozgalom politikai célja 1937, a Márciusi Front'létrehozása óta a népi demokrácia megteremtése volt. A Nemzeti Parasztpánt 1944-ben Szegeden kiadott ideiglenes szervezeti szabályzatában ezt így magyarázta: ,,A párt célja: az elnyomott és feudális viszonyok alól mindmáig feli nem szabadult parasztság gazdasági felszabadítása, kulturális felemelése és teljes társadalmi és politikai egyenjogúsítása. Ennek a célnak érdekében küzd a párt a feudális úri Magyarország átalakításáért, a népi demokratikus állam megteremtéséért.”1 Éppen ezért a párt az első pillanattól kezdve követelte az alapvető demokratikus szabadságjogokat (szólás-, sajtó-, szervezkedési és egyesülési szabadság), valamint az általános és titkos választójogot és a teljes jogegyenlőséget vallásra, foglalkozásra, vagyoni helyzetre és születésre való tekintet nélkül; s óéiul tűzte ki az igazi népképviseleten alapuló demokratikus parlamenti kormányzás megvalósítását és a népi önkormányzatok életre hívását.2 Ez utóbbi kitétel összhangban volt a népiek által gyakran emlegetett önkormányzati demokrácia gondolatával. S épp ezért örömmel látták az 1944—45 fordulóján kibontakozó népmozgalmat: az „urak futását” követően megalakuló és saját ügyeiket hozzáértéssel intéző nemzeti bizottságokat. E népi elképzelések lényegét tükrözi Erdei Ferenc belügyminiszter 1944. decemberében írt, rokonszenves távlatokat sejtető véleménye: „... nincs kitaposott útja az önkormányzati rendszernek. El kell tehát indulnunk a népi önkormányzat új és járatlan útján, hogy az új ország és az új demokratikus népi közigazgatás kiépülhessen. Megkönnyíti a belügyminiszter munkáját, hogy a magyar nép mindenütt már elindult ezeken az úton, ... megteremtették az önkormányzat népképviseleti szerveit és megválasztották a városi és községi igazgatás vezető képviselőit.” Erdei szerint a kormány nem tehet mást, mint hogy „alapul veszi ezeket a népi önkormányzati szervekeit, egységesíti, összekapcsolja őket és általános rendelkezésekkel szabályozza működésükét.”3 Azonban még egy hót sem telt el Erdei cikkének közlése után, máris megjelent — a párt- vezetőségek hozzájárulásával — 1945. jan. 5-én „a kormány rendelete, amely a nemzeti bizottságokat kirekesztette a közhatalom gyakorlásából, s ezzel kezdetét vette a régi, antidemokratikus igazgatási rendszer helyreállítása” — állapította meg Donath Ferenc.4 Ez egyben azt is lehetetlenné tette, hogy a magyar nép spontán meg142
