Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Vlagyimir Tyendrjakov: A kommunizmus boldog szigetén (Földeák Iván fordításai)
VLAGYIMIR TYENDRJAKOV A kommunizmus boldog szigetén A vak Themisz agyafúrt tréfát űzött Hruscsovval, amikor neki kínálta fel, hogy számoljon le Sztálinnal. A hóhér ítélőbirája az az ember lett, akit Sztálin cirkuszi bohócnak tartott. Sztálint csupán egyetlenegyszer láttam életemben — 1945. november 7-én, amikor ezer és ezer ember társaságában elvonultam a Vörös téren a mauzóleum előtt. Emlékszem: meglepett apró termete — tányérsapkája kemény szemellenzőjéig belepré- selődött a tribünbe — vénemberes kezének csontnélküli ernyedt gesztusa a lelkesedéstől őrjöngő tér vulkanikus ovációját váltotta ki. Természetesen én is eszemet vesztve üvöltöttem, együtt a többiekkel... Hruscsovot sokszor láttam és hallottam, távolról és meglehetősen közelről, jóllehet — sajnos — személyes beszélgetésre nem került sor közöttünk, még addig sem jutottam el, hogy kezet szorítsak vele. Egy találkozás viszont igazán megérdemli, hogy megemlékezzenek róla. Akkorában az a megtiszteltetés ért, hogy egy napot tölthettem a kommunizmusban. Igen, igen, abban az oly lelkesen ígért, és hangosan dicsőített kommunizmusban, ahová országunk egyetlen épelméjű állampolgára sem gondolja már régesrégen, hogy eljut. 1. 1960. július 15. Felhívtak az írószövetség vezetőségétől. — Kérjük, nézzen be hozzánk holnap. Rendkívül fontos dologról van szó. S miután az írószövetség, az igazat megvallva, nem terhelt agyon ügyeivel, még kevésbé fontos ügyekkel, szófogadóan benéztem a Vorovszkij utcába. Ott átadtak nekem egy ünnepélyes kinézetű borítékot, benne egy fényes papírú meghívóval és kérték, hogy írjam alá az átvételét. A meghívón az állt, hogy V. F. Tenkov elvtársat házastársával együtt meghívják párt és állami vezetők találkozójára a tudomány és kultúra képviselőivel s kérik, hogy másnap reggel 9-re jelenjek ott meg. A meghívó túloldalán — az útvonal térképe: a kasiri autóúton a százhuszadiik kilométernél forduljon el jobbra a Szem- jonovszkoje szovhozhoz ... — Hagyjunk helyet magának a kocsiban? — kérdezték tőlem. Jobbnak láttam megőrizni függetlenségemet: — Saját kocsimon megyek. Volt egy jobb időket is megélt Moszkvicsom, amelyet évente kétszer mostam le — ha elkapott az ihlet, vagy valami rendkívüli eset történt, műszaki vizsga vagy ilyesmi. A találkozó a kormánnyal ugyancsak rendkívülinek számít, s megfogadtam magamban, hogy lemosom a kocsimat. Ám a szavamat nem tartottam meg: aznap késő éjjel tértem haza, reggel pedig amikor felkeltem, az óra mutatója már a nyolcon is túllépett, ugyan hogyan moshatnám le a kocsit, nyakamat törve száguldanom kell, hogy ha el is kések, de ne szemtelenül sokat. Belebújtam egyetlen világos öltönyömbe, feleségemmel együtt lerohantam mo- satlan Moszkvicsomhoz, majd vágtattunk Moszkván át a kasiri autóútra. 2
