Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Szabó Miklós: A harmincas évek, a magyar szellemi élet, nagy korszaka (tanulmány)

fordulón .tudományban az Akadémia és az Egyetem, művészetben a hivatalos művészetet adminisztráló két nagy irodalmi társaság; a Kisfaludy és a Petőfi Társaság a szellemniellenes begyepesedettség szimbóluma voltak. Az eleven szellemi élet velük szemben amatőr módon fejlődött. Amatőr szellemi életnek volt fóruma előbb a társadalomtudományi társaság, és lapja, a Huszadik Század, irodalomban a Nyugat. A szakmai színvonal a humaniórákban még ia praeszcientikus búvárlat szintjén volt, az amatőr szellemiség nagyobb szellemi élénksége, kreativitása, nyitottsága csak vaskalaposságba ütközött, szakmai hozzáértésbe nem. Ezt a helyzetet az 1920-as években gyökeresen megváltoztatta a Klebelsberg-politika által kifejlesztett új hu- mántudományos szakszerűség. A szaktudás felértékelődött és laz amatőrtudás leértékelődött, a tudatlan dilettantizmus gyanújába került ezekben az években. Egyetem ettől kezdve nem jelentett a humán ismeretek terén sem bornírtságot, mint az 1910-es években. A harmincas évek az amatőrség új nagylendületű ellentámadása volt a professzionalista tudomány-üzem ellen. Ez az amatőrség nem volt dilettáns. Teljes birtokában volt az egyetemen megszerezhető tudásnak és az ott tanulható kutatási módszereknek. Nem kevesebbet jelentett, hanem többet. Babits, Szerb Antal, Halász Gábor nem kisebb szakmai hozzáértéssel nyúltak a magyar irodalomhoz, mint akár Horváth János, világiirodalmi horizontjuk pedig messze szélesebb volt a nagy irodalomtörténészénél, hogy Császár Elemért és Alszeghy Zsoltot ne is említsük. Mire Klebelsberg ösztöndíjasai felnőttek és kutatni, írni kezdtek, már ez a szellemi atmoszféra vette körül őket, nem a szakszerűségnek az a technokratikus- bürokratikus mitológiája, amit a Klebelsberg-kultúrüzem beléjük nevelt. A tudós szakmára hatott vissza a harmincas években az amatőrség szellemisége, hivatásos szakemberek igyekeztek megmutatná, hogy ezen a téren is egyenrangú inteUektuelek. Az új amatőrség műfaja az esszé volt. A harmincas évek az esszé kora. Ma az esszé népszerű írást, vagy tudománynak álcázott politikai publicisztikát jelent. Akkor az esszé egy probléma más aspektusból való szemléletét jelentette, mint ami a szakmai rutinkezelésből adódik. Lehetőleg az illető szakmán kívüli más szellemi terület látásmódjának behozását valamely területre. A probléma fenomenológiai kezelésével szemben transzcendentális kezelését. A szakszerűség kialakulásának első lépése az illető terület önelvüségének kialakítása. Így tette Machiavelli, Boáin, Hobbes önelvűvé az államot, a politikát, a felvilágosodás leválasztva a vallásról a filozófiát, a Nyugat irodalmi forradalma a politikáéivá népi-nemzeti irodalom helyébe az önelvű szépirodalmat. A szellemi fejlődés következő lépése, amikor valamilyen szellemi területet nem önmagából, hanem valamely másikból értelmezünk. Marx azzal nyitja meg a politikai elméiét második korszakát, hogy a politikát másból, a gazdaságból értelmezi. A harmincas évek szellemisége ez a más területről értelmezés, más aspektusból közelítés rutinná váló szemléletmódja. Ha egy tényezőben akarom ösz- szefoglalni nagyságát, akkor az az előbbi mondat. Bírálói a minden kontroll alól elszabadult ötletgyártás korszakának tartják ezt az időszakot, amikor a teóriáknak tetszetőssége fontosabb volt, mint igazsága. Spengler és Frobenius sarlatánságának kora. Sok igazság van benne. Mégis. A konvencionálison kívül helyezkedő aspektus rutinná fejlesztése termékeny megközelítési mód volt, amely igazságok feltárására is sok lehetőséget adott.

Az önelvű szemlélethez képest, amely egyes területeket külön-külön saját szabályszerűségeik alapján vizsgált, ez a látásmód mindent a társadalomba való beágyazottságában szemlélt. Gazdaságot, államot, tudományt, művészetet, vallást; mindent az élet részének tekintett, melyét nem kezelt elválasztva laz élet többi területétől. A történetírásban először érvényesítette a társadalomtörténeti szemléletet, a történeti folyamatnak középponjába nem a politikai történést jellemző nagy eseményeket állította, hanem a társadalom életének hosszú folyamatait. Ha jobban érdekelte a művészet, mint a gazdaság lés geográfia, úgy e téren ;is úttörő volt abban a tekintetben, hogy nem nagy műveket és alkotó személyiségeket vizsgált, hanem az ízlést, egy társadalmi jelenséget.

Ha megkísérelem felmérni ennek a korszaknak szellemi életét, az egyes területeket így tekinthetem át: a történettudományban a Történettudomány új útjai mód127