Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Szabó Miklós: A harmincas évek, a magyar szellemi élet, nagy korszaka (tanulmány)
szertani kötete, a Hóman—Szekfű szintézis, Váczy Péter, Deér József, Mályusz Elemér munkássága. Ha Váczy és Deér sokban megfelelnek az ötletgyártás karikatúra- képének, Mályusz jelentős úttörője a már társadalomtörténeti ihletésű történetírásnak. A csúcs azonban Hajnal István. Az ő munkássága: a termékenyítő külső szempontok érvényesítése tisztán csak a történeti igazság megismerése végettt. A szokáskultúra értelmezésének új felfogása. Az irodalomtörténetben Horváth János munkái. Azok a munkái, amelyek mind 1945 után jelentek meg, imár egy más korszakban, de ennek a korszaknak voltak kései termései. És mindenek fölött Szerb Antal két könyve: a Világtörténet és a modern irodalom története: a Hétköznapok és csodák. Jelentőségüket a magyar művelődés történetében, azt hiszem, nem lehet túlbecsülni. Ez a két könyv nevelt nem szakember, hanem köz-értelmiségi generációkat iarra, hogy Ady-verset és Ady utáni verset el tudjanak olvasni, hogy költészeti ízlésük ne álljon meg Arany Jánosnál, prózai ízlésük legfeljebb Móricz Zsigmond- nál. ötven éve ez a két könyv végzi azt az ízlésnevelést, amit iskola azóta sem képes végezni. Az ekkor világszínvonalra jutott magyar ókortudományt Kerényi Károly mítoszértelmezése jelentette; a kor csúcsán álló elmélet. Művészettörténetben Gerevich Tibor reprezentálta a kort, néprajzban Ortutay, földrajztudományban Mendöl Tibor és Teleki Pál. A jogi gondolkodást Magyary Zoltán teohnokratius közigazgatási iskolája helyezte új alapra, elmozdítva a hagyományos „magyar közjog” bázisáról. Éledezik a szociológia is, a polgári radikális szociologikus társadalomértelmezés erőszakos elfojtása után. Az egyetlen hivatalos szociológus; Dékán István nem válik a kor dicsőségére, az éledező szociológia rangját — megfelelve a kor szellemének — nem specialisták, hanem outsiderek adják. Hajnal, laki korszakos jelentőségű Történelem és szociológia című tanulmányával elsősorban a magyar szociológiai gondolkodásnak mutatott új utat és Erdei Ferenc, aki a szoros értelemben vett szakmán kívül, amatőrként írta könyveit a magyar (társadalom új értelmezéséről, Horváth Barna jogszociológiai írásai szintén magát a szociológiai gondolkodást helyezik új gondolati vágányra. A filozófia Kornis Gyula, Pauler Ákos, Brandenstein Béla bezápuit katedra- filozófiájával szemben Hamvas Béla amatőr filozófiai munkásságában bontakozik ki. A kor filozófusa nem a Kant-, hanem a Nietzsche-típusú filozófus, aki nem az élettől elkülönült önelvű filozófiát műveli, hanem az életbe ágyazott filozófiai gondolkodást. Hamvas az egyetlen hazai talajon (megmaradt, külföldre nem menekült avantgarde szerző. Gondolkodási zabolázhatatlansága az eredetileg anglicista irodalomkritikust a hazánkban túl szelíd művészet talajáról a filozófiáéra vitte. Hol hyperaktivista Soréi értelmében, hol qiuetista Jaspers nyomán — de mást mint végletekig vitt szélsőséget sohasem képvisel. Követi a Nietzsche maximát: „Ami dőlni kezd, azon lökjünk egyet!”, új világot akar, tehát szívvel-lélekkel akarja a mai világ válságát. A harmincas évek szellemi magatartása politikai gondolkodásként is meg tudott fogalmazódni. Nem a korszakiban, hanem már utána, 1945-1948 között: Bibó István írásaiban. Mindaz a megközelítésmód, új látás, amit a harmincas évek kitermeltek; itt jelent meg az alapvető magyar politikai problémákra alkalmazva. A szintetikus, a szokványos aspektuson kívülhelyezkedő, harmincas évekbeli látásmód alkalmasnak mutatkozott a „konkrét helyzet konkrét elemzésére”, úgy, hogy az elméleti általánosítás sem szenvedett csorbát. A politikai szférán kívül érlelődött, de nem a politikus harmincas évekbeli látásmód mutatkozott alkalmasnak, hogy a megúj- hodott magyar politikai kultúrának is új formát és tartalmat adjon. Ennek első lépését tette meg Bibó. Vele, az ő elhallgattatásával zárul le a magyar szellemi életnek az a nagy korszaka, amelyet az inspirált, hogy ékkor nem volt hivatalos kultúrszem- lélet. Az ebből származó jó szellemi közélet, sőt eufória hatalmas szellemi teljesítményeknek adott szárnyakat. 128
