Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Szabó Miklós: A harmincas évek, a magyar szellemi élet, nagy korszaka (tanulmány)
uralkodó művészeti, lényegében és főleg képzőművészeti stílus. A szellemtörténet megközelítésében a korokat a stíluselv szerint lehet egységesen értelmezni. így mindennek, nemcsak a művészetnek, stílusa van. A szellemtörténeti felfogás számára van gótikus politika, reneszánsz gazdaság, barokk technika és biedermeier vallásosság. A szellemtörténet így a korszakokat művészi stílusok szerint jellemzi. Nem feudalizmus és korai kapitalizmus van számára, hanem román és gótika egyrészt, reneszánsz és barokk másrészt. A harmincas évek szellemtörténeti szemléletmódja számára a példakép-korszak a barokk. Az abszolutizmus és az ellenreformáció kora, amely túlesett már a reneszánsz és a reformáció forradalmain, ahol a régi, középkori értékek védelme nem restauráció, hanem eleven szintézis közöttük és a velük szembeszegült új között. A barakk a dinamikus szintézis iá száraz aufkläris- ta-pozitivista klasszicizmus és a szétburjánzó, parttalan, egzaltált-eszelős romantika összetevőiből. Régi, de nem obskúrus régi, hanem az a régi, amelyet az új már megtermékenyített. A harmincas évek felfogása új megvilágításba helyezi, ugyanis relativálja a magyar elmaradottság problémáját, a modernizációs problémát. Mivel ez a felfogás radikálisan szakít a haladáselmélettel: magáévá teszi Ranke mondását, amely szerint minden korszak egyforma távolságban van Istentől, nem tekinti értéknek a korszerűséget és nem tekinti fogyatékosságnak az elmaradottságot. Minden közösségnek, minden történeti képződménynek az határozza meg értékét, az ad kritériumot minősítésére, hogy saját „.szellemének” milyen mértékben felel meg, művészeti stílusában megragadható koreszméje mennyiben hatja át élete minden területét. Mivel a konvencionálisán modemnek tartott múltszázadiság a magyar harmincas évek értelmiségét és általában a magyar viszonyokat nem jellemezte, a hazai helyzetet ez az értelmiségi körérzet a korszellemmel nagyjából összhangban lévőnek érezte. A 19. századinál régebbi összhangban állt számukra a korfelfogással, inkább mint a 19. századi liberális-természettudományos. Annak iá felfogásnak, amely a Bauhaus- épületet a letűnő korszak avittságának tekintette, viszont a barokk okkersárgát a korfelfogást kifejező színnek, nem kellett a hazai viszonyokban modernizációs problémát látnia. A tudomány alapvető módszere az empátia volt. Mindent belülről, saját értékeiből és mentalitásából kell felfogni, nem konfrontálni mai szemléletünkkel. Ez utóbbi magatartás, amely saját kora szemléletét azonosítja a normális és evidens emberi látásmóddal a közvetlen szemlélet a tudományban, társadalomérzelmezésben. Az empátiából így ki van zárva a közelmúlt, az ellenfél, mivel itt nem elméleti módon megközelíthető más látásmódról volt szó a harmincas évekbeli szerző számára, hanem a triciális-közvetlen szemléletről, amihez nem kell empátia, mivel a közvetlen szemléletnek mindenki eleve birtokában van. Mindenki prózában beszél, mint Moliére Jourdan-je, legfeljebb ezt nem mindenki tudja. Mindez inkább azt igazolja, hogy miből eredt az akkori értelmiség jó szellemi közérzete, sőt eufóriája, mintsem azt, hogy ez a szellemi élet magas színvonalú volt. A mondottak ebben a tekintetben több esetben inkább kritikus hangvételűek voltak, mint helyeslőek. Egy dolog egyértelmű ebben a tekintetben: a komplex látásmód, ameily egy korszak minden jelenségét egymással összefüggésben vizsgálja, azonos jellemvonásokkal határozza meg, sok lehetőséget tartalmaz az igazságnak a korábbi módszerekkel elérhetőnél mélyebb megismerésére. A szintetizáló látásmód, amely egy-egy szellemi területet a másikból vett szempontokkal igyekszik megvilágítani, szintén fontos új megismerések forrása lehet. Az új szemlélet nyilvánvalóan meghaladja a romantikus-liberális individualizmust, amely a műalkotásokat a költő személyiségéből miagayráza. Az a szemléiét, lamely minden műalkotásban, magában az alkotó személyiségében is korjelenséget lát, nyilvánvalóan az előbbinél jóval termékenyebb megközelítési mód. A kor szellemi közfelfogásának jó szellemi lehetőségeit addig megközelíthetet- lennék maradt tudományos megismerések birtoklása számára más korabeli körülményből is magyarázhatjuk. A modern magyar szellemi élét a professzionalizmus és amatőrség feszültségében fejlődik, 18. századi kialakulásától a mai napig. A század126
