Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - B. Juhász Erzsébet: Czakó Gábor: Luca néni föltámadása (kritika)

szerényebb terveiktől is. A család nagyobb reményű jövőjét méltatlan tények árnyékolják be: szenvedélybetegségek, pszichoszociális és lelki zavarok, idealista elképzelések és ernyedt cselekvési ösztönök teszik lehetetlenné a hagyományok folytatását. Czakó Gábor különös panoptikumot teremt szereplői személyiségeiből, egy pszichoanalitikus körültekintéséhez és elemző szenvedélyéhez hasonlatosan teremti meg a regény beli Püspöky-familia múltját, idős és ifjabb nemzedékét. Szereplői ener- vált életképtelenségét kedélyes, ironikus humorával védelmébe is veszi Czakó, valamiféle kizárólagos állapotnak tekinti, amelyet szereplői csak úgy tudnak elfogadni a maga elnehezítő valóságában, ha közben extrém vágyaiknak, bohém szokásaiknak, pénz- és sikeráhítatuknak, vagy éppen agyérelmeszesedéses üldözési mániájuknak, depressziójuknak is engednek. Czakó Gábor emberszemlélete humánus, jellemhibáikkal, lelki fogyatékosságaikkal együtt kívánja elfogadtatni, sőt szimpatikussá tenni szereplőit. Mindez valójában persze kritikus vagy ravaszkodó erkölcsi egyensúly játék, amelyet korábbi műveiben (A szoba, Emberkert, Megváltó) tragikus alapkérdéssé növelt. A szatirikus humorba, csevegő anekdotizmusba rejtett, írói, erkölcsi küldetéstudat ugyan közvetett formában, de kevésbé didaktikus kritikával, bölcs könnyedségében bukkan fel újra a stílusforma átváltozásaiban.

Czakó Gábor derűsebbé vált emberszemléletének, erkölcsi szimbólumrajzának a szellemes, sodró lendületű változata a Luca néni föltámadása. Kedélyes családtörténete különös kontrasztként állítja középpontba egy nagymúltú família vegetációját, illetve hajdani dicsőségük, hagyományaik védelmére tett rehabilitációs kísérletét. E becsvágy és a valóságos tények szembesítése gerjeszti a tragikomikus jelenetek sorát. Az egymást követő generációk már saját hétköznapi egzisztenciájukat sem tudják megőrizni, nemhogy magasztósabb családi eszméket mentenének át az idő, a változások sodrában. Az utolsó tettrekész családtag az egyik legidősebb nagynéni, aki betegágyában döbben rá családja zilált állapotára, enyészetére. Elhatározza, hogy a számos veszteséget, válást, méltatlan könnyelműséget megélt famíliának ő lesz a megmentője, oly módon, hogy a határon túl is felkeresi a még élő rokonokat, s pénzzé tett vagyonával is segíti és összefogásra buzdítja őket. A legtöbb rokon azonban elcsodálkozik, sőt felháborodik e hirtelen föltámadáson. Az az unokahúg, aki több éven át ápolta Luca nénit betegségében, kifejezetten kifosztva érzi magát: „Fáradságos hangyái alázattal gyűjtögette erszényébe Luca napjait. A sajátjaival együtt, mint azt a két, rágógumival összetapasztott húszfillérest, mely idejövet a vonatfülke asztalkájának alumíniumperemei között gurigázott önmagával. És miközben az ő napjai korrekten fogytak, a szemérmetlen vénség fogta magát, és az egyik pillanatról a másikra visszafelé kezdett élni.” (68—69.) Egy másik nőrokon hasonlóképp felháborodik, hogy Luca ily hirtelen és drasztikus akarattal próbál beavatkozni életükbe: „Örök rejtély marad előttem, miért kellett Lucának föltámadnia. Nem volt neki ugyanilyen jó, vagy ugyanilyen rossz az ágyában? Hogy jön ahhoz, hogy más rovására bőgjön, beleártsa magát az életünkbe és a rokonság életébe? Ügy hiányzott ő minékünk, mint a Titanicnak a jéghegy.” (251—252.) Luca mit sem észlel a rokonság ellenállásából, de amit utazása során tapasztal, az végzetesen lehangolja: „— Azért nem vezet az én utazásom sehova, mert az egész nem megy ki semmire — sóhajtotta Luca... — A család. A családunk nem tart semerre.” (79.) Az érzelemszegény, önző mentalitás a családok elsorvadásának oka minden bizonnyal: „— A családok azért hullottak széjjel, mert a mai ember úgy él, és talán úgy is van nevelve, hogy ne lásson ki abból a pillanatból, amelyikben éppen él. Nem számít neki senki, saját maga se... — Ezt az egyet nem bírom megszokni, hogy utálnak. Még az is, aki belőlem él. Elhülyült az ország.” (80—81.)

Mint említettük, a családregényforma imitáció is Czakó számára, valójában a modern kor életrhinőségét, létfeltételeit elemzi általa. Az alternatív gondolatok, polémiák összegzéseként szereplői kedvezőtlen, nyugtalan közérzetét is diagnosztizálja: „Termeszemberek. Fölosztották egymás közt a létezést; a munkát, a gondolkodást, a tudást, a személyt, az igazságot, az értelmet, a megismerést, a szabadságot, a jogot. A szeretetet is megpróbálják jóságra, empátiára, toleranciára hasogatni. Az osztozás néhol arányosabbra sikeredett, másutt hisztérikus kisebbségek erőszakoskodnak a

1151