Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Villányi László: Csiki László: Titkos fegyverek (kritika)

városban, idegen házban Tibi, innen figyeli a körülötte zajló eseményeket, az embereket, leselkedik, hallgatózik. Főképp a mosókonyhából, ahol az ágya van, a padlásról, melyet képzeletében benépesít tábornokokkal és államfőkkel, aztán a trafikból. Helyzete megváltoztathatatlannak tűnik, mégis ideiglenes, „legyél türelmes, kicsim, bírd ki” — mondja édesanyja. Szinte mindenki azt szeretné, ha ő és édesanyja elmennének innen, mindenki meg akarja érinteni, s Tibi undorral menekül testüktől. Ő még a fürdéshez is csak félig mer levetkőzni, meztelennek érzi magát a nagy bútorok között, s irtózik attól, hogy megmosdjon más fürdővizében. Csak gondolatban tud menekülni, vissza, a paradicsomot jelentő malomba. Bár nyilvánvaló, hogy a szerző nézőpontja leginkább Tibin keresztül érvényesül, hogy a fiú egy férfi tudatával rendezi el magában a dolgokat, azért Csíki László nem mulasztja el gyermeknek hitelesíteni. így morfondírozik Tibi: „Mikor aztán lábszagomat is megérez- tem a paplan alatt, megtudtam: felnőtt lettem. Azoknak van lábszaguk, ha például sokat járnak a hegyen, csizmában, ahogyan én szerettem volna”. Ugyanez a hitelesítés valósul meg abban a cselekedetében, hogy édesanyjának az özv. II. Rákóczi Ferencné nevet adja, mikor az nem tudja eldönteni, hogy lánykori vagy asszonynevét használja-e. A frazeológia szintjén is megtörténik a hitelesítés: „És azt is nagyon élveztem, hogy teli torokból káromkodhatok, a pap bácsi nem fogja kivágni a nyelvemet. Ügy zörgött, dübörgött minden a kocsiban, hogy az Isten maga sem hallotta volna meg, amit mondok”.

A regényben többször megfigyelhető nézőpontváltás, azon kívül, hogy van egy állandó, a fiúé. Vagyis más-más figurákkal mondatja el gondolatait a szerző. Ez elsősorban Jenő bácsi, Sanyi doktor, s az apa alakjára érvényes. A nézőpont térbeli változásaira Tibi kapcsán már utaltam. De a regény folyamán végig, szüntelenül váltakozik a külső, a belső, a pszichológiai nézőpont is. Mindezek, s a végig magas szintű, remek nyelv segítségével képes Csíki László oly érzékenyen megosztani velünk azt a rengeteg tudást, ami fölhalmozódott benne az emberi lélek rejtelmeiről. Bizonyítékul vegyük számba a többi szereplőt is.

Tibit a férjétől elhagyott anya azért hozta ebbe a házba, hogy legyen mit enni. Ráadásul deportálni akarták, „pusztán a német neve miatt, amelyik mégis magyar volt, csak éppen egy másik félreeső vidéken kapta, és itt nem értették”. Ilyennek látja őt Tibi: „vitte a szép, kitelt testét, mint egy értékes edényt, amiből szinte kiloccsant”. Ez a csodált anya, aki „olyan büszkén ült a dívány sarkában, mint egy isten özvegye”, egyedül ő ad némi biztonságot Tibinek, ám kétes ez a biztonság, hiszen ő is menekülne. Csíki László az anya közérzetét úgy is érzékelteti velünk, hogy lelki rosszullétét megtoldja fizikaival: állandóan felfordul gyomra a macskaszagtól. Fiának nem tud segíteni, ráadásul saját emlékeivel, kínjaival terheli: „Azt is elfelejtette most, hogy gyerek vagyok, és éppen az övé. Egyedül saját kétségbeesése érdekelte”. Szinte szemérmetlenül tárja fel titkait, s egyik vallomását a nyelvi megformálás miatt is idézem: „Nagyfiú vagy, hallhatod az egészet. Jenő nem ér hozzám, mert nem hagyom. Térden állva sírt, hogy vele egy szobában háljak, hadd lássa a mamája s a Róza mama, hadd sápadjanak. Hogy ő egy férfi! A földön alszik, az ágyam előtt, mint egy kutya, még nyüszít is álmában. Az hiszed te, hagyom, hogy megmásszon egy ilyen kis hernyó?” Az anya alakját a többi figura nézőpontjából is láthatjuk. így beszél róla az apa: „ennek a pulykatojásnak az anyja már pisis korában is csak urizált, kisasszonykodott, s máig nem bírja abbahagyni”. Jenő bácsi a szerelmes lelkesedésével idézi fel találkozásaikat. Róza néni ezt mondja: „Az anyád is olyan fajta. Mindenhonnan elmegy, s azt hiszi, mögötte elmúlik a baj, később békén visszatérhet”.

Az apa elsősorban hiányként létezik a regényben. Rá emlékezik, utána sóvárog Tibi. Az anya százkilencvethét centi magasnak meséli, de Tibi tudja, hogy ez nem igaz, mert colstokkal megmérte azt a karácsonyfát, ami mellett apja állt. Mária néni így emlékezik rá: „úgy ment el az ablak alatt, mint egy Gábor Áron”. Van, amikor az apa „látomásként hazudott”. Tibi szabadságharcosnak képzeli, aki messzire ment egy szabadcsapattal. Ugyanakkor felidézi suta találkozásukat: „Egyszerre csak eltolt magától, és felegyenesedett: kinyílt, akár egy bicska”. Tibi emlékében így beszél az

1145