Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Villányi László: Csiki László: Titkos fegyverek (kritika)
VILLÁNYI LÁSZLÓ Csiki László: Titkos fegyverek „És mi a valóság? Hát tudjuk. mi egyáltalán, hogy mi a valóság? És melyik az a hiteles hely, hol van az a vegyvizsgáló állomás, amely a valóságot vizsgálja: a szemben, amely látja, a logikában, amely érzi, vagy az agyvelőfodorban, amely elképzeli? A valóságok nagyon csuszamlós dolgok, és korántsem olyan fontosak. Az agyunk játékos kedvében néha igazabb valóságokat nyújt, mint amit a szemlencsénk észrevesz...” — írja Napos oldal című regényében Karácsony Benő. Ha Csiki László írói felmenőit keressük, talán Karácsony Benő a legközelebbi rokon. Világlátásuk, nyelvük, humoruk, bölcsességük az, ami miatt legszembetűnőbb a rokonság. Csiki László prózáját is élvezet olvasni. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a kortárs magyar próza kiemelkedő művei közt, ez a fajta hang is jelen van. „Az események, bármilyen titkosak, vagy ellenkezőleg, bármennyire nyilvánvalóak legyenek, szétzilálják a valóságot, miközben egybe kellene tartaniuk egy cél érdekében, még ha ismeretlen is az” — olvashatjuk Csiki László regényében. E csú- szamlós, szétzilált, látható és nem látható valóságból a titkos fegyverek izgatják az írót. Melyek elsülhetnek hangtalanul, vagy észre sem vehetők, csak később fáj a seb. Mik ezek a titkos fegyverek? „Az okok a tényeket kényszerpályára terelő titkos fegyverek” — írja Csiki László egyhelyütt. Ám hányadán állunk az okokkal? „A mennyezet fönt van, a padló lent — ilyen egyszerű minden, ahogyan a nyelvleckéken tanulja az ember, csak éppen az okok titokzatosak...” Ezek az okok minden mögött felfedezhetők: „Mindennek létezik valahol valami egyszerű oka. De külön-külön minden dolog bonyolult”. Ezek az okok irányítják a parányi történéseket is: „Anya mindig ugyanarról beszélt, és legalább kétszer mondta el, talán azt hitte, ha suttog, többször kell közölnie valamit, hogy egyszer megértsem. Ilyen titkos, furcsa okok állnak az egyszerű dolgok mögött”. Ezek az okok hatják át egész életünket: „így mennek a dolgok körben a földön, titkos okukkal, mint fegyveres őrangyallal a hátuk mögött”. Csiki László formája az emlékezés. Nem önéletírást olvashatunk tehát, egy élet történéseinek számbavételét. Az emlék az ábrázolás alapvető módszere, legyen bár valóban átélt vagy kitalált. Hogy az emlékezés elsősorban a fiún, Tibin keresztül történik, azt eredményezi, hogy beépül a regénybe a gyermekekre jellemző érzékenység, naivitás, friss látásmód, őszinteség, s ez nem kis nyereség. Az író emlékezik a fiúra, emlékezteti a fiút, tehát az igazság nem marad gyermeki szinten. Ugyanígy emlékezik a többi figura is: az anya, Jenő bácsi, Róza néni, Mária néni, Sanyi doktor. Töbszörösen rakódnak egymásra az emlékek, fiktív emlékek, álmok, látomások, s így nem meglepő, ha ezt olvassuk: „A mama úgy mondta a magáét, magáról, mintha egyik távol lakó nővérére emlékezne éppen, aki mégiscsak kezdett kikopni az életrajzából, és ettől egyre kisebb lett, szinte befért egy rádiósdobozba”. Az emlékek tehát nem önmagukban állnak, néha megdermednek, néha elteszik őket későbbre, néha életre kelnek, néha az emlékező alak válik hirtelen emlékké. „Legalább annyit beszélt magáról, mint mama apáról, és ettől ő is egyre távolibbá vált, olyan nem-igazi lett, akár egy emlékkép”. Persze elsősorban a főhős, Tibi az, aki különleges ranggal ruházza fel az emlékeket, sőt ki is talál néhányat, amellett, hogy rendszerezi, raktározza őket. „Én se vetkőztem itt alsónadrágra, inkább ünneplésen feküdtem volna a porba, ha van ünneplő ruhám, hogy megjelenhessek egy diplomáciai tárgyaláson az emlékeimmel”. Az emlékek, emlékezések legfőbb színtere Bukarest, 1954-ben. Itt él az idegen 1144
