Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Dérczy Péter: Ég és föld között (Pályi András: Éltem) (kritika)

összefoglalva, a belső monológ, az időkezelés, az események előadása, tere, s azok valószerűsége, illetve valószínűsége nemcsak azt jelentik ezen elbeszélésben, hogy egy lélek belső terében járkálhat a befogadó, de prózapoétikai szempontból azt is, hogy e szövegben nem találkozhatunk a történet-elbeszélés irányultságával; a történet nem halad valamerről valami felé, nem rendelkezik ebben az értelemben időbeliségei, legfeljebb az elbeszélő által átélt tartamokkal. E tartamok jelzik azt is, hogy bár egy egész életet ölel át az elbeszélés, ez nem folyamatosságában érdekes a szövegben. Az elbeszélő idő és az elbeszélt idő különbsége ugyan utalhatna arra is, hogy az elbeszélő távlatban, elrendezve látja és láttatja az elbeszélteket, a történet egyéb poétikai elemei azonban megerősítik azt az érzést, hogy az elbeszélt események, jelenetek nem egy eseménytörténet részei, nem oksági láncolat füzérére vannak fölfűzve, melyből kézenfekvőén kideríthetnénk, mi miért történt.Ehhez járul még az a szerkezeti tényező is, hogy a szöveg valószínűleg — ha a pillanatról mondottakat komolyan vesszük — körkörös rendszerű, az indítás és a vég elvileg egymásbaér. A bizonytalanságot itt legfeljebb az okozhatja, hogy a szöveg metaforikusán mást érzékeltet: mintha a belső monológ, éppen képzelgései révén egy másik pontra jutott volna, mint a kiindulópont, noha erre konkrét szövegszerű összefüggés nem utal. Mintha Maday Veronika éppen a zárlat szeretkezési jelenete által valamiféle megnyugvásra lelt volna, noha a záró mondatok — „Hamarosan itt az álom, nem sok kell és lecsukódik a szempillám, alszom, igen alszom.” — ezt idézik, hogy valójában mi történt, mégsem eldönthető: hiszen már a mű elején elhangzik ez a mondat is: „Itt volt egyáltalán, vagy csak álmodtam?” Pályi itt egy igazi paradoxont állít elénk, anélkül, hogy meg válaszolná: mi történt igazából; egy megvilágosodó pillanat tanúi lehettünk, vagy valóban eljutott valahová narrátor hősnője?!

Az élettények, az anyag, amelyből Pályi az Éltem című szövegben dolgozott, egyértelművé feszik, hogy ezen elbeszélés nem reflexiós, nincsenek önmagát értelmező részei, elemei. Ha tetszik, az Éltem egy animális lét szociológiailag is helytálló metaforája, mely sokféleképpen értelmezhető, magyarázható. Maday Veronika sorsa ugyanis felfogható egy reális élet megjelenítéseként is, de azok az erők, elemek, mellyel a főhősnő-elbeszélő végülis megküzd, azok már egy elemeit, metaforikussá tett sors részei, s ennyiben nem egy élet története a szöveg, hanem ontológikus érvényű emberi sors szimbolizációja is. Ahogy épp Benkő Zoltán mondja a főhősnek: „Maga egyszerűen egy ember, ezt tudom mondani.” (120. o.). Az Éltem brutális, vad szépségei — s ezek egyformán szerkezetiek és stilárisak — nem tudnának talán oly mértékben hatni, ha nem lenne mellettük egy másik szöveg.

A másik szöveg Másutt címmel szerepel a kötetben. Terjedelmét tekintve, s a másikhoz viszonyítva, inkább elbeszélésnek nevezném. A történet kéféle vonatkozásban is reflexívnek nevezhető. Egyrészt sajátos módon — s erre már egy-két idézettel utaltam, s még később szeretnék is — reflektálja az előző történetét. De önmagában is olyan szerkezetet hordoz a szöveg, amely reflexívnek mondható. Az elbeszélés formája lényegében az emlékiratoké. Az elbeszélő szintén egyes szám első személyben beszéli el a történetet, de ez az elbeszélés felidéző jellegű. Erre példa: „Persze nem állíthatom, hogy előre tudtam volna, mi történik majd velem a kóruson, de nem is akarok túlságosan előreszaladni az eseményekben, inkább azon leszek, hogy sorjában és tárgyilagosan elmondjak mindent.” (197. o.) Ezen túl, a történetet egy reflexív záró keret zárja, amely szintén az emlékirat jelleget erősíti („Tegnap elejétől végig át1139