Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Dérczy Péter: Ég és föld között (Pályi András: Éltem) (kritika)

nyék. Három réteget választhatunk el egymástól: az elsőben olyan képek, jelenetek kapnak helyet, szerepet, melyek teljesen reálisak; maga az indítás a betegségei és ágyban fekvéssel, aztán bizonyos a hétköznapokból merített szokványos falusi jelenetek, a gyermekkor képei, a házasság képei stb. A műnek ezek a rétegei megdöbbentően realisztikusak, még azt is megkockáztatom, hogy szociológiai értelemben is azok. Egy nem realista tónusú műben ennyi szociografikusán is igaz töredék egészen kivételes, s Pályi elbeszélő módszerének, sőt világképének is súlyos magyarázói, de erről még később szeretnék szólni. Vannak aztán a szövegben valószerűen előadott és nagyjából valószínűsíthető jelenetek, mégha ezekről sokszor nem deríthető ki, mikor is játszódnak. Például, a szomszédokkal, a tanárral kapcsolatos jelenetek ilyenek. Végül vannak olyan események a szövegben, melyek ugyan többé-kevésbé valószerűen előadott jelenetek, de majdnem biztosan nem valószínűsíthetőek: például, a vérfertőző jelenet, ahol is apa és lánya szeretkezését mondja el a narrátor, vagy az a másik szeretkezési jelenet, mely kétszer is előfordul a szövegben, s amely Maday Veronika és a tanár, Benkő Zoltán között jön létre; egyszer sikertelenül, egyszer sikeresen. Ezeket — mivel semmi konkrét fogódzója a befogadónak nincsen — a képzelet, a tudatfolyam rétegébe kell utalnunk minden bizonnyal. Egyszerűen fogalmazva, s erre a szöveg végülis módot ad, hogy így értelmezzük e jeleneteket, a „lázálmok”, a képzelgések körébe tartoznak, természetesen igen nagy súllyal mind poétikai, mind világképi szemszögből. A műben vannak tehát megtörtént és nem megtörtént eseménytöredékek. Ez azonban végülis csak a valószínűség alapján való következtetés, valójában szövegszerűen igen sokszor nem dönthető el, nem különböztethető meg, hogy valami valóban úgy volt-e, ahogy azt a narrátor beállítja, vagy sem. Vannak ugyanis mindemellett még olyan események is a szövegben, melyek kétféle előadásban is szerepelnek, méghozzá bizonyos „csúsztatásokkal”; nem lehet eldönteni, melyik is az igazi előadás. A Benkő Zoltánnal való szeretkezés jelenete például ilyen: kérdés, melyik valóságos, sőt, az is kérdés, nem képzelgésről van-e szó mindkettő esetében, azaz, nemcsak hogy nem történt meg egyik vagy másik eset, de egyáltalán nem történt meg egyik sem. E sajátos „csúsztatásra” s egyben a teljes szöveg poétikai-világképi szerkezetére a legjobb példa a mű vége felé vehető észre. „Széttaposom a picsádat!”, mondja a férj Maday Veronikának egy bizonyosan a múltban játszódó jelenetben. A narrátor-főszereplő szövegében erre a következőket olvashatjuk: „Megint ez az ocsmány szó, amit csak Benkőtől hallottam, mikor odagörgölte a szőrzetét az államon kiugró csonthoz.” A Benkőre való utalás — amellett, hogy az a jelenet, mint jeleztem már, meglehetősen kétséges, — ha egyáltalán megtörtént, bizonyosan később történt, itt azonban úgy szerepel az utalásban, mint ami időben így hozható össze. Noha két különböző időről van szó, s ráadásul fordítva: Maday Veronika csak a későbbi, Benkő Zoltánnal való szeretkezési kísérletben mondhatná azt, hogy: „Megint ez az ocsmány szó...” összecsúszik így tehát nemcsak az idő — múlt és jelen —, de a megtörtént és nem megtörtént is.

Mindebből amit az előzőekben elmondtam, szorosan következik, hogy az elbeszélés tere egy belső tér. Kétségtelen, hogy Pályi mint utaltam rá, szociológiai értelemben is konkretizálja a narráció terét — egy pestkörnyéki falu, egy betegágy —, a korábbiak azonban egyértelművé teszik, hogy itt egy lélek belső tere alkotja az .elbeszélés terét. Megismerhetjük ugyan, s ez egészen kivételes, a környezeti alkotóelemeket is, a szöveg narrációs lényege azonban e lélek ben- sőségének kivetülése, akár éppen e valószerű háttérre.

1138