Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Kiss Irén: A Theatrio Zalaegerszegen
KISS IRÉN A Theatric* Zalaegerszegen THEATRIO: szellemes szóösszetétel. Frivol játék a t—r mássalhangzó-kapcsolattal, s mint összetett szónak a jelentése: színházi trió, hármas színház. A THEATRIO névvel illetett, a maga nemében páratlan színházi találkozót 1989. június 1—3. között a zalaegerszegi színház rendezte meg. Az a Hevesi Sándor Színház, amely az utóbbi években már kitűnt aktivitásával, ötleteivel — gondolok itt elsősorban a már negyedik éve megrendezett Oj Dráma Fórumra —, s amely most jó úton van afelé, hogy országos jelentőségű színházi műhellyé váljon. Vagyis inkább regionális műhellyé. Hiszen a THEATRIO első találkozóján a grazi Vereinigte Bühnen és a ljubljanai Mestno Giedalisce társulata is részt vett, hogy ily módon is erősítse Közép-Európa kulturális egységét, és folytassa a sajátos, új, közép-európai szellem kialakításának folyamatát. A három, egymáshoz földrajzilag — és kultúrtörténetileg — meglehetősen közel eső színház vezetői a meghívóban a következőképpen fogalmazták meg a találkozó célkitűzéseit: „Mi, a színielőadások alkotói, akik Zalaegerszegen, Grazban, Ljubljanában dolgozunk, ugyanazokkal a problémákkal találkozunk, úgy véljük, hogy nézeteink kicserélése, egymás előadásainak közönségünkkel való megismertetése, közelebb hozza egymáshoz népeinket, de ugyanakkor közelebb hoz egymáshoz színészt nézővel, színházi alkotót színházi alkotóval, a nyelvi korlátok ellenére. Találkozónk ez okból... vándortalálkozó lesz, amelynek minden évben a három város közül egy másik a színhelye, és fő célja nem a versengés, nem a díjak, hanem az egymás jobb megismerése.” Első találkozóról lévén szó, a műhelymunkát egyelőre maga a bemutatkozás jelentette, amelynek a június másodikán a Hevesi Sándor Színház társalgójában megrendezett tanácskozás adott keretet. Ezen a vendéglátók részéről Halasi Imre igazgató-főrendező, elmondta, hogy a Hevesi Sándor Színház lényege szerint „nyitott" színház, ami azt jelenti, hogy a rendezők az egyes művek színpadra vitelekor alternatívát ajánlanak a színészeknek, ezzel is segítve a színészi kreativitás kibontakozását. A beszélgetést vezető Tarján Tamás színikritikus arra a mozzanatra hívta fel a figyelmet, hogy közép-európai drámák előadásainál a díszlet az előadás végére — képletesen is — gyakran összedől vagy kiürül. Zarko Petan ljubljanai rendező viszont azt hangsúlyozta, hogy a mai kelet-európai színjátszásban megfigyelhető bizonyos, általános érvényű szakaszosság: az abszurddal beoltott naturalista hagyományt a 60-as években mindenfelé a profi bulvárszínház virágzása követte, ezt pedig, 1968 után, a politikai színház gyakorlata váltotta fel. Ezzel kapcsolatban a beszélgetés osztrák résztvevői kiemelték, hogy Ausztriában más a színház funkciója, mint Jugoszláviában vagy Magyarországon: noha elvben minden lehetséges a színpadon, a gyakorlatban komoly irritációk forrása, ha egy színház, akár alkalmilag is, felvállalja a politikai nyilvánosság funkcióját is. Tömöry Péter zalaegerszegi rendező a színpadi poézist ajánlotta korszerű és követendő eszményként, akár a teátrális megoldások rovására is. Azzal érvelt, hogy mára a poli1127
