Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Koppány Zsolt: Szavak és szenvedélyek (Vallás és hitvallás, szeretet és művészet; beszélgetés Vészi Endrével) (interjú)

a szót használjam — vertikálissá. Ha nem is oltári gyertyafénnyé, de olyanná, amely utóéletük szerint bennünk lobog. Vannak szélesebb áradású és vannak intimebb művek. A szorongatóan drámai intimitásnak, a félelmetes magánynak vagy magára hagyatottságnak, vagy utat tévesztettségnek ilyen műveit alkotta meg Kafka. Az ő figurái messze túllépik — és nemcsak jelképességükben hanem egy szervezett gépezetben őrlődött mivoltukban is — a naptári jelent, s ma is, holnap is érvényesek. Ez a sajátosságuk.

„Az orvos egész gyöngeségében látja az embert, a jogász egész rosszaságában, a teológus egész ostobaságában.” — vélekedett Schopenhauer. De vajon hogyan látja az embert a művész?

Itt arra utalsz, amit a bevezetőmben mondtam: nagyon vegytiszta, tehát nagyon általános a kérdésed. Mindenfélét lehet rá válaszolni; ha nem nagyon primitív az az orvos, a jogász és a teológus, akkor remélem nem ilyen metszetben látják az embert, hanem sokkal komplikáltabban. Akárcsak a művész, aki teljes összetettségében, bonyolultságában igyekszik megközelíteni. A nagy művészek képesek erre, a szinte pillanatonként változó ember ábrázolására.

Amikor az úgynevezett jót azonnal, meg nem érthető módon követi az úgynevezett rossz és ahogy ez a kettő viaskodik az emberben! Éppen ez a művészet: képes a lelki folyamatok bonyolultságát megmutatni. Nem ítéletet mond, hanem elemez, összefoglalásra nem vállalkozik, hanem az elemzés eredményét bocsátja rendelkezésre, mint továbbgondolandót.

Augustinus Aurelius így fogalmazott: „Szeressük embertársunkat: vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.’’ Két kis anekdotával próbálok hitelt adni e nagy szent szavainak: a Dénes Zsófiáról készített portréfilmben említette az írónő, hogy sikerült bejutnia Juhász Gyulához a Moravcsik-féle klinikára, ahol a költő rosszkedvűen és szomorúan sétált föl s alá a szobájában. Dénes Zsófia azt mondta neki, hogy kedves Juhász Gyula, önről beszél az egész város, a Hárfa kötet sikeréről, a Baumgarten-jutalomról. Juhász Gyula ettől sem lett derűsebb, csak annyit mondott: miért nem adták oda azt a pénzt szegény Nagy Lajosnak?

A Baumgarten-kuratórium egyik ülésén fölállt Kosztolányi és azt mondta: él közöttünk egy fiatalember, aki alacsonyabb egy fejjel mindannyiunknál, de aki mindnyájunk közt a legmagasabb. József Attilának hívják. ítéljük neki a jutalmat ... (Hogy miért csak a halála után kapta meg, arra keres választ és föloldo- zást döbbenetes erejű versed, a Babits-rapszódia). Bandi bácsi, lehet-e szeretet nélkül élni, vagy elég a tehetség, netán a puszta adottság?

Én sajnos nem a szentek javító szándékát vallom sorsdöntőnek; lehet, hogy ebben van az én esendőségem, de lehet, hogy ez a függetlenségem alapja is. Nem tudok igent mondani arra, hogy föltétel nélkül legyünk jók, azért, mert az ember jó, vagy mert azt akarjuk, hogy jó legyen. Ha a művészet szemszögéből nézzük ezt az emberjavító szándékot, van egy ilyen elhatározott „programja” a művésznek, hogy meg akarja javítani az emberiséget és ezen belül az embert. Nem kell föltétlenül nemet mondanunk az emberi rosszra, hanem sokkal inkább meg kell értenünk az emberi komplikáltságot, amelyben az elemien jó és rossz nemcsak váltogatja egymást, de vegyületté is válik. Kémiai egésszé. Nem hiszek abban, hogy a művészet az emberi természetet meg tudja változtatni. Ez az évezredek során át nem sikerült. A művészet — ez a legtöbb, amit tehet — képes arra, hogy katartikus állapotokat váltson ki. Ha nem is egy egész társadalomból, de az egyes emberből igen. A katarzis persze nem végleges eredmény. A történelmet tekintve csupán pillanatnyi hatású.

Egy ilyen aforizma-teremtő kedvemben egyszer úgy fogalmaztam meg a költészet szerepét az emberiség történetében, hogy „a költészet több mint a tudomány, a költészet az emberiség emlékezőtehetsége.” Tehát a költészet révén pillantunk vissza és sejlik föl az a jó és az a rossz, amely az emberiség történetében végigvonult.

1103