Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Fekete J. József: Hadiállapotban (Lantos László verseiről) (esszé)
Meglát és kiált. Hangosan, mert tapasztalatból tudja, hogy a puszta észrevétel és a kiáltás nem hoz eredményt, üvöltve kell szót emelni: legyen a költészet demonstráció! És a pusztuló világért a pusztuló világban egyaránt kiáltanak ”... a lenni vagy nem lenni kérdésén töprengő Filozófus; a halandzsázó értelmiségi Kalandor; az elégedett Fogyasztó; a vak, reménytelen, elszánt Hívő; a cinikus Kételkedő; a Gyilkos és az Áldozat; a Hóhér és a Mártír; a Hős és az Áruló; a Szerető és a Kurva; a Barát és az Ellenség; az Eleven és a Halott; a bohóc és a király Költő — mindezek áttekinthetetlen és tragikomikus kombinációi” (az Űj Symposion folyóirat szerkesztőségi recenziójából). L. L. verseiben azonban mégsem a felsorolt nagykezdőbetűs szimbólumok kelnek életre, hanem a pozitívumukban-negatívumukban, létükben és nemlétükben, hitükben és hitetlenségükben, alantasságukban és magasztosságukban egymást kiegészítő ellentétpár-archetípusok irodalmi-nyelvi ősformái: álarcöltés, alteregó-megjelenítés, látszat-azonosulás, intellektuális bábjáték, idézet és ál-idézet halmozás ... „Szavak koponya-tornyából néz szét a költő — de boldog tekintete horizontig sem ér —” (Jan Palach 40 éves) Ezeket a verseket nem kell mindenkinek szeretnie, mint ahogy az őket életre- hívó világgal sem kell mindenkinek megbékélnie. Azt azonban el kell ismerni, hogy L. L. szerepdistanciája szándékosan korlátozott; azt írja, amit érez, mégha az a Spinoza-elv lebeg is állandóan a szeme előtt, mely szerint „Nem nevetni, nem sírni, nem gyűlölni — hanem értelmesen átgondolni!”. Az utóbbit megteszi, a rációtól képtelen szabadulni, mégha ez néhol kacajok, néhol könnyek, néhol tapsok, néhol szitkok mögött rejtőzik is. Az igazi költőt természetesen nem hagyja nyugodni a költészet kérdése — Lantos László sem menekülhet antipoézisában a poézis rejtelmei elől... Reflexív alkotásaiban folyton a költészet, a vers problémája tör fel — a versé, amit „állandó hadiállapotban” ír. (Zombor, 1987.1 1094
